2012. április 23., 08:302012. április 23., 08:30
Az ANI pénteki közleménye szerint Dumitrean 150 ezer euró értékű vagyonrész törvényes eredetét nem tudja igazolni. Az ANI összeférhetetlen tisztséghalmozással is gyanúsítja az ANRP volt vezetőjét, aki 2009 és 2011 között volt az ingatlanrestitúciós ügynökség államtitkári rangú elnöke, miközben a mezőgazdasági intervenciós és kifizetési ügynökség egyik igazgatói tisztségét is betöltötte, ugyanakkor magánvállalkozói tevékenységet is folytatott.
Dumitrean 2011-ben mondott le az ANRP éléről, amikor az ügynökség alelnökét a korrupcióellenes ügyészség 100 ezer eurós kenőpénz elfogadásán érte tetten. A román sajtó szerint évek óta közismert tény volt, hogy az ANRP-től azok kapták vissza soron kívül a kommunizmus idején államosított ingatlanukat, vagy azok kaptak érte – akár a piaci értéknél is nagyobb – kárpótlást, akik megvesztegették az ügynökség vezetőit és az ingatlant felértékelő szakértőket. Az ANRP új vezetése által elrendelt belső vizsgálat is számos szabálytalanságot fedett fel, erre hivatkozva márciusban kormányrendelettel fél évre felfüggesztették az ingatlanrestitúciót. Közben a kabinet közvitára bocsátotta az ANRP által kidolgozott új restitúciós törvénytervezetet, amely végleg leállítaná az elkobzott ingatlanok természetbeni visszaadását, és az ingatlan értékének 15 százalékára korlátozná a kárpótlást.
Románia nem csak azt szeretné, hogy az amerikai katonák itt maradjanak, de azt is, hogy még több jöjjön, még ha ennek meg is fizeti az árát – erről beszélt Luca Niculescu miniszterelnök egy interjúban.
Munkahelyek létrehozása a fiatalok számára, az infláció és a megélhetési költségek visszaszorítása, a jövedelmek növelése – ezt várják az emberek a független Luca Niculescu vezette kormánytól egy friss felmérés szerint.
Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.
Újabb bombafenyegetést jelentettek pénteken az otopeni-i Henri Coandă nemzetközi repülőtéren, ezúttal egy Prágából érkező repülőgéppel kapcsolatban – közölte a Román Hírszerző Szolgálat (SRI).
Nem duplázódik meg az ingatlanadójuk, és tízszeres illetéket sem kell fizetniük azoknak, akik engedély nélkül építették be az erkélyüket – öntött tiszta vizet a pohárba Marcel-Alexandru Stoica fejlesztési miniszter.
A kommunista politikai rendőrség egykori ügynökeire vonatkozó dokumentumok titkosításának feloldását, digitalizálását és online közzétételét kéri az 1989. December 21. Egyesület a Nicușor Dan államfőhöz intézett nyílt levelében.
A romániai polgárok derűlátóak a független Luca Niculescu vezette, zömmel a Szociáldemokrata Párt (PSD) minisztereiből álló, de párton kívüli szakértőket is felvonultató kormányban – derül ki egy friss felmérésből.
Újabb online csalási módszerre figyelmeztetett csütörtökön az Országos Kiberbiztonsági Igazgatóság (DNSC): a csalók a legtöbb előfizetővel rendelkező streamingszolgáltató nevében küldenek hamis üzeneteket.
Több európai ország – köztük Románia, Franciaország, Belgium, Bulgária, Ausztria és Olaszország – hatóságai kényszerültek csütörtökön sürgős fellépésre bombafenyegetések miatt.
A Maros Megyei Tanács pályázatot hirdet Segesvár UNESCO-védelem alatt álló történelmi központjának koordinátori tisztségére. A négyéves megbízatásra november 20-ig lehet jelentkezni.