Hirdetés

Helyén marad a kormány – magyar-román vita a bizalmi szavazáson

Nem fogadta el a parlament az ellenzék által benyújtott bizalmatlansági indítványt szerdán, így helyén marad az Emil Boc vezette kormány. Az ellenzéknek 236 igen szavazatot kellett volna összegyűjtenie a kormány megbuktatásához, ám nemhogy ez nem sikerült, de még a voksolásban is csak 216 honatya vett részt. A kormánypártok törvényhozóinak többsége nem élt szavazati jogával. Az este 23 órakor véget ért ülést egy Orbán Viktornak tulajdonított nyilatkozaton való heves vitatkozás jellemezte, mely szerint a magyar miniszterelnök március 15. üzenetében állítólag arról beszél, hogy Erdélyt elvették Magyarországtól, ugyanakkor autonómia-törekvéseket támogató kijelentéseket tett.

2011. március 16., 22:522011. március 16., 22:52

A Szociáldemokrata Párt és a Nemzeti Liberális Párt politikusai hevesen bírálták a kormányt, hogy az nem határolódik el a magyar kormányfő kijelentéseitől. Az ülést többször is megszakították, amikor az ellenzéki politikusok az üzenetbe foglaltak közös nyilatkozatban való elítélését követelték.

A  vitán Emil Boc kormányfő higgadtságra intette a honatyákat, mint mondta nem szabad első felindulásból hitelt adni a téves információknak, majd egy dokumentumot lobogtatva közölte: a magyar üzenet semmi olyasmit nem tartalmaz, amit az ellenzéki politikusok állítanak. Ugyanakkor azzal vádolta meg az ellenzéket, hogy mindössze így akarják összeugrasztani a kormányzó a Demokrata Liberális Pártot az RMDSZ-el a kormány megbuktatása érdekében.

Orbán Viktor ünnepi üzenetében egyébként a román média tájékoztatásával ellentétben nincs szó autonómia-törekvésekről, sem pedig Erdély elveszítéséről.

A dokumentum szerint a kormányfő úgy fogalmazott:  „A nemzet ünnepe mindig alkalom arra is, hogy számvetést készítsünk a nemzet állapotáról. Mit értünk el? Jó úton haladunk-e? Az elmúlt években kétségek között ünnepeltük. Hosszú idő után most ismét felszabadultan köszönthetjük a tavaszt”. Továbbá: „Magyarország nagyot változott, és most a megújulás hónapjait éli. Sok még a teendőnk, örökségünk embert próbáló feladatok elé állított valamennyiünket. Voltak olyan teendőink, amelyekkel nem tudtunk és nem is akartunk várni. Megalapítottuk a nemzeti összetartozás napját, és lehetővé tettük a határon túl élő magyarok számára a magyar állampolgárság megszerzését a szülőhely elhagyása nélkül.”

A bizalmatlansági indítvány vitáján heves indulatokat gerjesztett az is, hogy március 15-én Csíkszeredában Csibi Barna felakasztott egy  Avram Iancut ábrázoló szalmabábút. Emil Boc erre azzal reagált, hogy az ügyben a hatóságok kell a dolgukat tegyék. Az „akasztás” miatt egyébként eljárás indult diszkriminációra való uszítás miatt.
 

Az ellenzéki indítvány a szavazáson mindössze 216 szavazatot kapott, így a kormány a helyén marad, a munkatörvény pedig elfogadottnak tekinthető.

A Boc-kabinet kevesebb mint egy év alatt immár az ötödik bizalmi szavazást élte túl. A kormány álláspontja szerint a módosított munkatörvénykönyv - amelyet a Nemzetközi Valutaalap szorgalmazott - egyebek mellet rugalmasabbá teszi a munkaerőpiacot és visszaszorítja a feketemunkát, a tervezet azonban az ellenzék és a szakszervezetek elégedetlenségét váltotta ki, a többi közt amiatt, hogy a munkáltatók könnyebben elbocsáthatják alkalmazottjaikat és határidős munkaszerződéseket is bevezethetnek.
 

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 06., péntek

Huszonhétszer magasabb ingatlanadó? A pénzügyminiszter szerint még nem tartunk ott

Románia nem vezeti be 2027-től a lakások piaci értékén alapuló ingatlanadót. Alexandru Nazare pénzügyminiszter szerint ezt az intézkedést a költségvetési konszolidáció időszakának végéhez közeledve vizsgálják majd felül.

Huszonhétszer magasabb ingatlanadó? A pénzügyminiszter szerint még nem tartunk ott
Hirdetés
2026. november 06., péntek

Niculescu azt szeretné, hogy még több amerikai katona jöjjön Romániába, ám ennek ára van. De mekkora?

Románia nem csak azt szeretné, hogy az amerikai katonák itt maradjanak, de azt is, hogy még több jöjjön, még ha ennek meg is fizeti az árát – erről beszélt Luca Niculescu miniszterelnök egy interjúban.

Niculescu azt szeretné, hogy még több amerikai katona jöjjön Romániába, ám ennek ára van. De mekkora?
2026. november 06., péntek

Nem lesz könnyű teljesíteni: kiderült, mit várnak az emberek a Niculescu-kormánytól

Munkahelyek létrehozása a fiatalok számára, az infláció és a megélhetési költségek visszaszorítása, a jövedelmek növelése – ezt várják az emberek a független Luca Niculescu vezette kormánytól egy friss felmérés szerint.

Nem lesz könnyű teljesíteni: kiderült, mit várnak az emberek a Niculescu-kormánytól
2026. november 06., péntek

Annyira „tisztelik” a román zászlót egy AUR-os vezetésű településen, hogy szeméttartónak használták

Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.

Annyira „tisztelik” a román zászlót egy AUR-os vezetésű településen, hogy szeméttartónak használták
Hirdetés
2026. november 06., péntek

Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren

Újabb bombafenyegetést jelentettek pénteken az otopeni-i Henri Coandă nemzetközi repülőtéren, ezúttal egy Prágából érkező repülőgéppel kapcsolatban – közölte a Román Hírszerző Szolgálat (SRI).

Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren
Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren
2026. november 06., péntek

Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren

2026. november 06., péntek

Dupla adó a beépített erkély miatt? Tiszta vizet öntött a pohárba a fejlesztési tárca

Nem duplázódik meg az ingatlanadójuk, és tízszeres illetéket sem kell fizetniük azoknak, akik engedély nélkül építették be az erkélyüket – öntött tiszta vizet a pohárba Marcel-Alexandru Stoica fejlesztési miniszter.

Dupla adó a beépített erkély miatt? Tiszta vizet öntött a pohárba a fejlesztési tárca
2026. november 05., csütörtök

Felszabadító magyar példa: Romániában is sürgetik az ügynökakták nyilvános adatbázisát

A kommunista politikai rendőrség egykori ügynökeire vonatkozó dokumentumok titkosításának feloldását, digitalizálását és online közzétételét kéri az 1989. December 21. Egyesület a Nicușor Dan államfőhöz intézett nyílt levelében.

Felszabadító magyar példa: Romániában is sürgetik az ügynökakták nyilvános adatbázisát
Hirdetés
2026. november 05., csütörtök

Egyelőre jó dolognak tartják az emberek a Niculescu-kormány megalakulását

A romániai polgárok derűlátóak a független Luca Niculescu vezette, zömmel a Szociáldemokrata Párt (PSD) minisztereiből álló, de párton kívüli szakértőket is felvonultató kormányban – derül ki egy friss felmérésből.

Egyelőre jó dolognak tartják az emberek a Niculescu-kormány megalakulását
2026. november 05., csütörtök

Mozizás helyett átverés: most épp a legnépszerűbb streamingszolgáltató nevében halásznak bankkártyaadatokra

Újabb online csalási módszerre figyelmeztetett csütörtökön az Országos Kiberbiztonsági Igazgatóság (DNSC): a csalók a legtöbb előfizetővel rendelkező streamingszolgáltató nevében küldenek hamis üzeneteket.

Mozizás helyett átverés: most épp a legnépszerűbb streamingszolgáltató nevében halásznak bankkártyaadatokra
2026. november 05., csütörtök

Bombariadó a bukaresti repülőtéren, Európa több légikikötőjében jelentettek hasonló incidenst

Több európai ország – köztük Románia, Franciaország, Belgium, Bulgária, Ausztria és Olaszország – hatóságai kényszerültek csütörtökön sürgős fellépésre bombafenyegetések miatt.

Bombariadó a bukaresti repülőtéren, Európa több légikikötőjében jelentettek hasonló incidenst
Hirdetés
Hirdetés