2008. január 08., 00:002008. január 08., 00:00
Geoanã szerint eme feszültségek teljesen természetesek, minden párt szintjén léteznek, míg Iliescu volt államfõ úgy értékelte: különbséget kell tenni a pozitív és negatív kihatású konfliktusok között. Geoanã pártelnök hozzáfûzte: az alakulatnak rendeznie kell sorait, hogy 2008 a PSD éve legyen. Ennek érdekében szívesen látják a párt egykori vezetõit, köztük Adrian Nãstase volt kormányfõt is – tette hozzá Geoanã, rámutatva: az alakulat csakis így érheti el célját, azaz, hogy gyõztesen kerüljön ki az évi választásokból. Iliescu is a párt „ébredésének\" szükségessége mellett foglalt állást, amelynek lehetõségét az együttmûködésben fogalmazta meg, viszont óvatosan vélekedett a Geoanã–Nãstase-együttmûködésrõl, mivel ez szerinte kétélû fegyver. A PSD vezetõsége egyébként tegnap megtartotta elsõ, a 2008-as stratégiára vonatkozó gyûlését. A pártelnök elmondta: megegyeztek abban, hogy a napokban összeállítják az alakulat helyhatósági választásokra vonatkozó „ajánlatát\", és február 15-éig döntenek a nagyobb településeken és Bukarestben indítandó jelöltekrõl. N. B. I. Parlamenti ülést hívna össze a PSD A parlament alsóháza rendkívüli ülésének legkésõbb január végéig történõ összehívását tervezi a Szociáldemokrata Párt (PSD) az egyéni választókerületes rendszer bevezetésének ügyében. Ioan Munteanu, a képviselõház jegyzõje tegnapi nyilatkozata szerint az egyéni választókerületes rendszer bevezetése meg kell hogy történjen a nyáron esedékes helyhatósági választásokig.
A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.
A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) támogatottságának növekedése a demokrácia csökkenését jelenti – jelentette ki Tánczos Barna, az RMDSZ szenátora, volt miniszterelnök-helyettes.
Vita robbant ki a párttörvény tervezett módosításáról, miután a Nemzeti Liberális Párt (PNL) azt állítja: az valójában az Állandó Választási Hatóság (AEP) elnöke korábbi pártja, a Szociáldemokrata Párt (PSD) érdekeit szolgálja.
A Szociáldemokrata Párt (PSD) képviselője, Marius Budăi szerint a párt miniszterei az elmúlt héten bizonyították, hogy lehet kézzelfogható eredményekkel kormányozni.
Hibáztak a Szociáldemokrata Párt (PSD) politikusai, amikor gyakorlatilag kérkedtek a vagyonukkal – jelentette ki Tánczos Barna RMDSZ-es szenátor, korábbi miniszterelnök-helyettes.
Románia nem vezeti be 2027-től a lakások piaci értékén alapuló ingatlanadót. Alexandru Nazare pénzügyminiszter szerint ezt az intézkedést a költségvetési konszolidáció időszakának végéhez közeledve vizsgálják majd felül.
Románia nem csak azt szeretné, hogy az amerikai katonák itt maradjanak, de azt is, hogy még több jöjjön, még ha ennek meg is fizeti az árát – erről beszélt Luca Niculescu miniszterelnök egy interjúban.
Munkahelyek létrehozása a fiatalok számára, az infláció és a megélhetési költségek visszaszorítása, a jövedelmek növelése – ezt várják az emberek a független Luca Niculescu vezette kormánytól egy friss felmérés szerint.
Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.
Újabb bombafenyegetést jelentettek pénteken az otopeni-i Henri Coandă nemzetközi repülőtéren, ezúttal egy Prágából érkező repülőgéppel kapcsolatban – közölte a Román Hírszerző Szolgálat (SRI).