Hirdetés

Hamarosan búcsút inthetünk a hagyományos okmányoknak, jön az elektronikus személyi igazolvány

A belügyminisztérium szerint 2031. augusztus 3. után már csak elektronikus személyit állítanak ki •  Fotó: Alex Tudor/Agerpres

A belügyminisztérium szerint 2031. augusztus 3. után már csak elektronikus személyit állítanak ki

Fotó: Alex Tudor/Agerpres

Fokozatosan cserélik le a jelenleg használatos személyi igazolványokat az elektronikus személyi kártyákra, az idén kibocsátott okmányok például – a felnőttek esetében – már nem tíz, hanem csak hét évig érvényesek. 2031. augusztus 3-tól a 14. életévét betöltött romániai lakosoknak már csak elektronikus személyit állítanak ki.

Pataky Lehel Zsolt

2024. október 12., 17:542024. október 12., 17:54

2024. október 12., 18:242024. október 12., 18:24

Az elektronikus személyi igazolványok bevezetésének projektjét 2021. augusztus 2-án ültette gyakorlatba a belügyminisztérium azzal a céllal, hogy tíz éven belül az összes eddigi személyi okmányt kicserélik. Ez összhangban van az Európai Parlament és az Európai Tanács 2019-es, az Európai Unió állampolgárai tartózkodási és utazási okmányainak a biztonságosabbá tételére vonatkozó rendelkezésével – írta a belügyminisztérium közleménye alapján a Digi24.ro.

Az új típusú, chippel ellátott igazolvány bankkártya méretű lesz, és a személyazonosság igazolása mellett az állami hatóságokkal való kapcsolattartásban is több funkcióval ruházzák fel, például kiváltja az eddigi egészségbiztosítási kártyákat.

Hirdetés

Jelenleg minden 14. életévét betöltött román állampolgár kaphat személyit: 14 és 18 év között négy év a dokumentum érvényessége, 18 és 25 év közötti személyek esetében hét év, a 25 év felettiek pedig tíz évre kapják meg az igazolványt, viszont azoknak, akik idén töltötték be a 25. életévüket, már csak hét évre érvényes dokumentumot állítottak ki.

A belügyminisztérium leszögezte: minden 2021. augusztus 2. után kiállított személyi igazolvány 2031. augusztus 3-ig érvényes.

Az elektronikus személyiket egyelőre Kolozsváron, illetve Kolozs megyében lehet igényelni egy úgynevezett bevezetőprojekt keretében, de a számítógépes szakemberek azon dolgoznak, hogy az Országos Egészségbiztosítási Pénztár adtabázisával összekapcsolják a rendszert, és év végéig már minden megyében igényelhető legyen az újfajta igazolvány.

korábban írtuk

Kihirdetve az elektronikus személyiről szóló törvény, megvan, hogy kinek mennyi ideig érvényes az okmány
Kihirdetve az elektronikus személyiről szóló törvény, megvan, hogy kinek mennyi ideig érvényes az okmány

Klaus Iohannis államfő pénteken kihirdette a lakosság nyilvántartását és az elektronikus személyazonosító igazolványt szabályozó törvényt módosító és kiegészítő 2023/12-es számú kormányrendeletet jóváhagyó jogszabályt – írja az Agerpres hírügynökség.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 13., kedd

Hazamehet, de házi őrizetben várja a folytatást Călin Georgescu

A bukaresti törvényszék kedden házi őrizetre enyhítette a Călin Georgescu volt elnökjelölt elleni kényszerintézkedést. A döntés nem jogerős.

Hazamehet, de házi őrizetben várja a folytatást Călin Georgescu
Hirdetés
2026. október 13., kedd

Cseke Attila szerint ketyeg az óra: a politikai patthelyzet megbéníthatja az egészségügyet

Költségvetés-kiigazítás nélkül két-három héten belül működésképtelenné válhat a romániai egészségügyi rendszer – figyelmeztetett Cseke Attila ügyvivő egészségügyi miniszter.

Cseke Attila szerint ketyeg az óra: a politikai patthelyzet megbéníthatja az egészségügyet
2026. október 13., kedd

Niculescu derűlátó, és hibrid vagy szakértői kormányt is el tud képzelni – kár, hogy a PSD mindkettőt elutasítja

Amennyiben nem sikerül szilárd és átlátható kormányzati többséget kialakítani, akkor egy hibrid vagy egy szakértői kormány létrehozása jelenthet megoldást – jelentette ki hétfőn este Luca Niculescu kijelölt miniszterelnök.

Niculescu derűlátó, és hibrid vagy szakértői kormányt is el tud képzelni – kár, hogy a PSD mindkettőt elutasítja
2026. október 12., hétfő

Olcsó mulatság a hazudozás? Szigorúbb bírságokat követelnek a félretájékoztató román televíziókra

A Realitatea Plus és a România TV kapta a félretájékoztatás és a hiteles tájékoztatás szabályainak megsértése miatt 2024-ben és 2025-ben kiszabott bírságok 70 százalékát – állítja a Declic civil szervezet.

Olcsó mulatság a hazudozás? Szigorúbb bírságokat követelnek a félretájékoztató román televíziókra
Hirdetés
2026. október 12., hétfő

A PSD koalícióra hívja a PNL-t és az RMDSZ-t Niculescu támogatásának feltételeként

A Szociáldemokrata Párt (PSD) feltételekkel hajlandó támogatni Luca Niculescu kijelölt miniszterelnök kormányát, ezek egyike, hogy a kormányt egy felvállalt, stabil politikai többség alkossa – jelentette ki Sorin Grindeanu, a párt elnöke.

A PSD koalícióra hívja a PNL-t és az RMDSZ-t Niculescu támogatásának feltételeként
2026. október 12., hétfő

Niculescu folytatja a kormányalakítási egyeztetéseket, még mindig kétséges a többség

Bár a parlamenti bizalmi szavazást csak csütörtökön tartják, a hétfői nap is sorsdöntő lehet Luca Niculescu kijelölt miniszterelnök számára.

Niculescu folytatja a kormányalakítási egyeztetéseket, még mindig kétséges a többség
2026. október 11., vasárnap

Magyarországnak járó uniós pénzek újraosztásából juthat újabb védelmi célokra fordítható összegekhez Románia

Románia további forrásokhoz juthat az európai uniós védelmi fejlesztéseket célzó SAFE-program keretében, miután körülbelül 20 milliárd euró szabadul majd fel a többi tagállam által benyújtott finanszírozási kérelmek csökkenése következtében.

Magyarországnak járó uniós pénzek újraosztásából juthat újabb védelmi célokra fordítható összegekhez Románia
Hirdetés
2026. október 11., vasárnap

A Georgescu-párti tüntetések jó üzletet jelentenek az államnak, csak úgy röpködnek a bírságok

A bukaresti csendőrség 124 közigazgatási bírságot szabott ki, összesen 101 000 lej értékben szeptember 29. és október 9. között, a Călin Georgescu támogatói által a központi fogdánál és a DIICOT székhelyénél szervezett tüntetések nyomán.

A Georgescu-párti tüntetések jó üzletet jelentenek az államnak, csak úgy röpködnek a bírságok
2026. október 11., vasárnap

Milliókat költöttek el szabályellenesen: újabb részletek a meteorológiai szolgálat közpénzherdálásáról

Újabb részleteket hozott vasárnap nyilvánosságra Diana Buzoianu ügyvivő környezetvédelmi miniszter az Országos Meteorológiai Szolgálatnál (ANM) felfedezett közpénzköltésről.

Milliókat költöttek el szabályellenesen: újabb részletek a meteorológiai szolgálat közpénzherdálásáról
2026. október 11., vasárnap

Niculescu szerint leendő kormánya egyik fő prioritása a nyugdíjemelés

A kormányprogram egyik legfőbb célkitűzése az alacsony összegű nyugdíjak emelése lesz – közölte Luca Niculescu kijelölt miniszterelnök.

Niculescu szerint leendő kormánya egyik fő prioritása a nyugdíjemelés
Hirdetés
Hirdetés