Hirdetés

Hajba kaptak a bírák

Éles viták közepette választott új elnököt a hétvégén a Legfelsőbb Igazságszolgáltatási Tanács (CSM). A hazai igazságszolgáltatás legfőbb szakmai testülete élére Oana Schmidt Hăinealát választották meg, ami előzmények nélkülinek számít abban az értelemben, hogy a CSM-t eddig még nem irányította ügyész.

2013. január 06., 20:462013. január 06., 20:46

Noha korábban valószínűsíteni lehetett, hogy Alina Ghica, az eddigi elnök Hăinealával tandemben indul, és alelnöki posztot fog megpályázni, meglepetésre Ghica önállóan jelentkezett a helyettesi tisztségre. Több törvényszéki bíró, valamint Mona Pivniceru igazságügy-miniszter tiltakozásképpen kivonult az ülésteremből, mivel a CSM eddigi vezetője mindössze az ülés előtt fél órával hozta nyilvánosságra alelnökjelölti projektjét. Oana Schmidt Hăineală megválasztása miatt a testület már nem tudta megválasztani az alelnököt is, amit erre a hétre halasztottak.

Különben a Legfelsőbb Igazságszolgáltatási Tanács ülésének kezdetén részt vett Traian Băsescu államfő is, bejelentve: a legfőbb ügyész és a korrupcióellenes ügyészség vezetőjének személyére a CSM-nek, és nem az igazságügyi miniszternek kellene javaslatot tennie. Elmondta, az alkotmány 134. cikke szerint nem az igazságügyi tárca vezetőjének, hanem a bírói tanácsnak kellene javasolnia, ki legyen az új legfőbb ügyész és a korrupcióellenes főügyész. Mona Pivniceru igazságügy-miniszter december végén küldte el Băsescunak az általa javasoltak nevét, annak ellenére, hogy a CSM nem támogatta a javaslatot. A tárcavezető Tiberiu Niţut a főügyészség, Ioan Irimiét pedig a Korrupcióellenes Ügyészség (DNA) élére szemelte ki, a két vezető ügyészt az államfőnek kell kineveznie.

Băsescu elmondta: csodálkozik, hogy eddig senki nem fordult az alkotmánybírósághoz ebben a kérdésben. „Még akkor is, ha mérnök vagyok, számomra világos, hogy a bírói tanácsnak kell javaslatot tennie az alkotmány szerint” – mondta, hozzátéve, hogy nem fogja elsietni a kinevezést, mert nem sürgeti határidő. Felkérte a bírói tanácsot, fejtse ki nem hivatalos módon álláspontját ebben a jogi kérdésben. Laura Codruţa Kövesi főügyésznek és Daniel Morar volt DNA-főügyésznek az idén járt le a mandátuma. Elmúlt hatéves tevékenységüket kedvezően értékelte Brüsszel, amely a román ügyészség két kulcspozíciójára való kinevezési folyamatot árgus szemekkel figyeli.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 06., péntek

Nem lesz könnyű teljesíteni: kiderült, mit várnak az emberek a Niculescu-kormánytól

Munkahelyek létrehozása a fiatalok számára, az infláció és a megélhetési költségek visszaszorítása, a jövedelmek növelése – ezt várják az emberek a független Luca Niculescu vezette kormánytól egy friss felmérés szerint.

Nem lesz könnyű teljesíteni: kiderült, mit várnak az emberek a Niculescu-kormánytól
Hirdetés
2026. november 06., péntek

Annyira „tisztelik” a román zászlót egy AUR-os vezetésű településen, hogy szeméttartónak használták

Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.

Annyira „tisztelik” a román zászlót egy AUR-os vezetésű településen, hogy szeméttartónak használták
2026. november 06., péntek

Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren

Újabb bombafenyegetést jelentettek pénteken az otopeni-i Henri Coandă nemzetközi repülőtéren, ezúttal egy Prágából érkező repülőgéppel kapcsolatban – közölte a Román Hírszerző Szolgálat (SRI).

Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren
Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren
2026. november 06., péntek

Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren

2026. november 06., péntek

Dupla adó a beépített erkély miatt? Tiszta vizet öntött a pohárba a fejlesztési tárca

Nem duplázódik meg az ingatlanadójuk, és tízszeres illetéket sem kell fizetniük azoknak, akik engedély nélkül építették be az erkélyüket – öntött tiszta vizet a pohárba Marcel-Alexandru Stoica fejlesztési miniszter.

Dupla adó a beépített erkély miatt? Tiszta vizet öntött a pohárba a fejlesztési tárca
Hirdetés
2026. november 05., csütörtök

Felszabadító magyar példa: Romániában is sürgetik az ügynökakták nyilvános adatbázisát

A kommunista politikai rendőrség egykori ügynökeire vonatkozó dokumentumok titkosításának feloldását, digitalizálását és online közzétételét kéri az 1989. December 21. Egyesület a Nicușor Dan államfőhöz intézett nyílt levelében.

Felszabadító magyar példa: Romániában is sürgetik az ügynökakták nyilvános adatbázisát
2026. november 05., csütörtök

Egyelőre jó dolognak tartják az emberek a Niculescu-kormány megalakulását

A romániai polgárok derűlátóak a független Luca Niculescu vezette, zömmel a Szociáldemokrata Párt (PSD) minisztereiből álló, de párton kívüli szakértőket is felvonultató kormányban – derül ki egy friss felmérésből.

Egyelőre jó dolognak tartják az emberek a Niculescu-kormány megalakulását
2026. november 05., csütörtök

Mozizás helyett átverés: most épp a legnépszerűbb streamingszolgáltató nevében halásznak bankkártyaadatokra

Újabb online csalási módszerre figyelmeztetett csütörtökön az Országos Kiberbiztonsági Igazgatóság (DNSC): a csalók a legtöbb előfizetővel rendelkező streamingszolgáltató nevében küldenek hamis üzeneteket.

Mozizás helyett átverés: most épp a legnépszerűbb streamingszolgáltató nevében halásznak bankkártyaadatokra
Hirdetés
2026. november 05., csütörtök

Bombariadó a bukaresti repülőtéren, Európa több légikikötőjében jelentettek hasonló incidenst

Több európai ország – köztük Románia, Franciaország, Belgium, Bulgária, Ausztria és Olaszország – hatóságai kényszerültek csütörtökön sürgős fellépésre bombafenyegetések miatt.

Bombariadó a bukaresti repülőtéren, Európa több légikikötőjében jelentettek hasonló incidenst
2026. november 05., csütörtök

Koordinátort keresnek Segesvár történelmi központjának UNESCO-védelméhez

A Maros Megyei Tanács pályázatot hirdet Segesvár UNESCO-védelem alatt álló történelmi központjának koordinátori tisztségére. A négyéves megbízatásra november 20-ig lehet jelentkezni.

Koordinátort keresnek Segesvár történelmi központjának UNESCO-védelméhez
2026. november 04., szerda

Vontatóhajó süllyedt el, tengerészek tűntek el a román partoknál

Ütközés után elsüllyedt egy török vontatóhajó, hét tengerész pedig eltűnt a Fekete-tengeren, a román partok közelében.

Vontatóhajó süllyedt el, tengerészek tűntek el a román partoknál
Hirdetés
Hirdetés