Hirdetés

Forradalom: újabb vizsgálat

Tiberiu Niţunak legfőbb ügyészként választ kell adnia arra a kérdésre, ki küldte ki éles lőszerrel a hadsereget és a Hazafias Gárdát az utcákra az 1989-es forradalom idején – jelentette ki Traian Băsescu. Az államfő azt követően közölte ezt, hogy jóváhagyta mind a hat, Victor Ponta miniszterelnök által ügyvivő igazságügy-miniszterként kijelölt személy kinevezését a főügyészi tisztségekbe.

2013. május 17., 11:172013. május 17., 11:17

Ennek nyomán Laura Codruţa Kövesi volt legfőbb ügyész vezetheti az Országos Korrupcióellenes Ügyosztályt (DNA), Alina Bica a Szervezettbűnözés- és Terrorellenes Ügyosztályt (DIICOT), Tiberiu Niţu pedig a legfőbb ügyészséget. Emellett Niţu két és Bica egy helyettese is megkapta kinevezését. A főügyészeket csütörtök reggel Victor Ponta miniszterelnök és Robert Cazanciuc igazságügyi miniszter jelenlétében be is iktatták hivatalukba, a kormányfő az eseményen megjegyezte: az ügyészeknek függetlennek kell lenniük, nem tartoznak semmivel sem annak, aki a tisztségre jelölte, sem annak, aki kinevezte őket.

Niţu esetében az államfői jóváhagyás azért érdekes, mert amikor az azóta az alkotmánybíróság tagjává jelölt Mona Pivniceru igazságügy-miniszter év elején először jelölte a legfőbb ügyészi tisztségbe, az államfő elutasította a kinevezését. Băsescu mindezt most azzal magyarázta, hogy míg korábban rendszerint előzetesen egyeztetett vele az igazságügy-miniszter a jelöltekről, ez most elmaradt, Ponta viszont tárgyalt vele, majd ezt követően, a hét elején személyesen is elbeszélgetett mind a hat jelölttel. Ennek nyomán közölte: a Niţuval folytatott egyeztetés után megbizonyosodott arról, hogy képes megfelelni a feladatnak, az igazságügyi rendszer nem omlik össze, és nem kerül politikai irányítás alá. Ugyanakkor megjegyezte: különleges feladattal bízta meg az új legfőbb ügyészt. „Ki hozta meg a politikai döntést arról – a katonairól tudjuk, hogy az akkori védelmi minisztérium –, hogy éles lőszerrel küldjék ki az utcára a hadsereget? Jogunk van megtudni, ki a felelős a politikai döntésért, amellyel a hadsereget éles lőszerrel küldték a tüntetők ellen. Erre a legfőbb ügyésznek jövő évig kell választ adnia\" – szögezte le az államfő. Hozzátette, arra is választ kell találni, ki küldte utcára szintén éles lőszerrel a Hazafias Gárdát. „Két olyan döntésről van szó, amely több mint ezer áldozatot követelt. Igaz, hogy a Temesváron történteket már tisztázta a bíróság, de arról, hogy Bukarestben és máshol mi történt, keveset lehet tudni. Niţunak mindkét kérdésre méltányos időn belül választ kell adnia\" – szögezte le az államfő.

A kérés azért aktuális, mert Niţu katonaként részt vett az 1989-es forradalom során a televízió környéki lövöldözésben. Egy belügyi alakulat tagjaként saját bevallása szerint a tévé őrzésére küldték ki, majd parancsot kapott, hogy nyisson tüzet egy épületre, amelyben állítólag terroristák fészkelték be magukat. Másrészt ügyészként lezárta a forradalom idején elkövetett visszaéléseket vizsgáló nyomozást, mindemellett forradalmárigazolvánnyal is rendelkezik. Az ügyészek egyik fő feladataként egyébként az államfő azt jelölte meg, hogy a lehető leghatékonyabban alkalmazzák azt a törvényt, amely lehetővé teszi a bűncselekményből származó javak elkobzását.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 06., péntek

Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren

Újabb bombafenyegetést jelentettek pénteken az otopeni-i Henri Coandă nemzetközi repülőtéren, ezúttal egy Prágából érkező repülőgéppel kapcsolatban – közölte a Román Hírszerző Szolgálat (SRI).

Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren
Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren
2026. november 06., péntek

Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren

Hirdetés
2026. november 06., péntek

Dupla adó a beépített erkély miatt? Tiszta vizet öntött a pohárba a fejlesztési tárca

Nem duplázódik meg az ingatlanadójuk, és tízszeres illetéket sem kell fizetniük azoknak, akik engedély nélkül építették be az erkélyüket – öntött tiszta vizet a pohárba Marcel-Alexandru Stoica fejlesztési miniszter.

Dupla adó a beépített erkély miatt? Tiszta vizet öntött a pohárba a fejlesztési tárca
2026. november 05., csütörtök

Felszabadító magyar példa: Romániában is sürgetik az ügynökakták nyilvános adatbázisát

A kommunista politikai rendőrség egykori ügynökeire vonatkozó dokumentumok titkosításának feloldását, digitalizálását és online közzétételét kéri az 1989. December 21. Egyesület a Nicușor Dan államfőhöz intézett nyílt levelében.

Felszabadító magyar példa: Romániában is sürgetik az ügynökakták nyilvános adatbázisát
2026. november 05., csütörtök

Egyelőre jó dolognak tartják az emberek a Niculescu-kormány megalakulását

A romániai polgárok derűlátóak a független Luca Niculescu vezette, zömmel a Szociáldemokrata Párt (PSD) minisztereiből álló, de párton kívüli szakértőket is felvonultató kormányban – derül ki egy friss felmérésből.

Egyelőre jó dolognak tartják az emberek a Niculescu-kormány megalakulását
Hirdetés
2026. november 05., csütörtök

Mozizás helyett átverés: most épp a legnépszerűbb streamingszolgáltató nevében halásznak bankkártyaadatokra

Újabb online csalási módszerre figyelmeztetett csütörtökön az Országos Kiberbiztonsági Igazgatóság (DNSC): a csalók a legtöbb előfizetővel rendelkező streamingszolgáltató nevében küldenek hamis üzeneteket.

Mozizás helyett átverés: most épp a legnépszerűbb streamingszolgáltató nevében halásznak bankkártyaadatokra
2026. november 05., csütörtök

Bombariadó a bukaresti repülőtéren, Európa több légikikötőjében jelentettek hasonló incidenst

Több európai ország – köztük Románia, Franciaország, Belgium, Bulgária, Ausztria és Olaszország – hatóságai kényszerültek csütörtökön sürgős fellépésre bombafenyegetések miatt.

Bombariadó a bukaresti repülőtéren, Európa több légikikötőjében jelentettek hasonló incidenst
2026. november 05., csütörtök

Koordinátort keresnek Segesvár történelmi központjának UNESCO-védelméhez

A Maros Megyei Tanács pályázatot hirdet Segesvár UNESCO-védelem alatt álló történelmi központjának koordinátori tisztségére. A négyéves megbízatásra november 20-ig lehet jelentkezni.

Koordinátort keresnek Segesvár történelmi központjának UNESCO-védelméhez
Hirdetés
2026. november 04., szerda

Vontatóhajó süllyedt el, tengerészek tűntek el a román partoknál

Ütközés után elsüllyedt egy török vontatóhajó, hét tengerész pedig eltűnt a Fekete-tengeren, a román partok közelében.

Vontatóhajó süllyedt el, tengerészek tűntek el a román partoknál
2026. november 03., kedd

Hamarosan megkapják kártyájukra a szakmai pótlékot a pedagógusok

Meghosszabbították a pedagógusoknak járó 1500 lejes szakmai pótlékra szolgáló kártyák aktiválásának és feltöltésének határidejét. Azok a jogosultak, akik még nem kapták meg az összeget, novemberben és decemberben juthatnak hozzá.

Hamarosan megkapják kártyájukra a szakmai pótlékot a pedagógusok
2026. november 03., kedd

Bukarest szerint az orosz fenyegetés velünk marad, de Románia képes lenne megvédeni magát támadás esetén

Az orosz fenyegetés hosszú távú marad, ezért mind a NATO-nak, mind Romániának fel kell készülnie rá – jelentette ki Ștefan Radu Oprea védelmi miniszter.

Bukarest szerint az orosz fenyegetés velünk marad, de Románia képes lenne megvédeni magát támadás esetén
Hirdetés
Hirdetés