Hirdetés

Ellenzik a büntető perrendtartás módosítását

Az Alkotmánybírósághoz fordul a Szociáldemokrata Párt (PSD) a büntető perrendtartási törvénykönyv legfrissebb módosításainak ügyében, amelyek egyebek mellett előírják, hogy a sajtó képviselőinek tilos nyilvánosságra hozniuk olyan felvételeket, mint amilyeneket Decebal Traian Remeş volt mezőgazdasági tárcavezető korrupciós ügye kapcsán közzétettek.

2007. október 30., 00:002007. október 30., 00:00

A tervezet szerint akik ezt megteszik, akár hét évig terjedő börtönbüntetésre is számíthatnak. Victor Ponta PSD-alelnök tegnap a párt központi bizottságának ülése után kijelentette: minden lehetséges módszerrel ellenezni fogják a módosításokat. Az Alkotmánybíróságon kívül a szociáldemokraták a nép ügyvédjét is megkeresik ebben a kérdésben. Ponta egy másik módosító előírásra is felhívta a figyelmet a bizottsági ülésen, amely szerint az újságírók egy per során nem használhatják fel bizonyítékként a birtokukban lévő telefonbeszélgetéseket rögzítő vagy hasonló hanganyagokat. Az alelnök szerint mindkét javaslat elfogadhatatlan, és „az újságírók könynyű börtönbe juttatásához vezethet”, amire sehol Európában nincs példa.

A módosító javaslatokat egy tavalyi sürgősségi rendelet tartalmazza, a képviselőház tagjai pedig múlt héten szavazták meg a rendeletet jóváhagyó törvénytervezetet, miután a szenátus elutasította azt. A módosítások ellen egyébként a civil szféra négy képviselője, a Tiszta Igazságszolgáltatásért Kezdeményezés, a Sajtófigyelő Ügynökség, a Pro Democratia Egyesület, valamint a Szabad Sajtóért Központ is tiltakozott. Az ügyben a hétvégén kiadott közleményük szerint a módosítások korlátozzák a korrupció elleni harc eszközeit és a sajtószabadságot is. A civil szervezetek szerint az a módosítás, amely szerint a bűnvádi vizsgálat legfeljebb hat hónapig tarthat, és kizárólag kivételes esetekben hosszabbítható meg, komoly akadályt jelent a szervezett bűnözéssel kapcsolatos, korrupciós, gazdasági bűncselekmények kivizsgálásánál. A sajtóra vonatkozó javaslatok ugyanakkor diszkriminatívak és ellentmondanak a strasbourgi Európai Emberjogi Bíróság által alkalmazott eljárásnak, amely szerint a felvételek nyilvánosságra hozhatók, ha közérdekűek. Eugen Nicolicea PSD-képviselő, a módosítások egyik kezdeményezője tegnap úgy nyilatkozott, a javaslattal nem az újságírókat célozták meg.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 07., szombat

Előre kiderülhet, hogy ingyenes-e a laborvizsgálat, vagy fizetni kell érte

A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.

Előre kiderülhet, hogy ingyenes-e a laborvizsgálat, vagy fizetni kell érte
Hirdetés
2026. november 07., szombat

RMDSZ-es politikus: az AUR növekedése a demokrácia csökkenését jelenti

A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) támogatottságának növekedése a demokrácia csökkenését jelenti – jelentette ki Tánczos Barna, az RMDSZ szenátora, volt miniszterelnök-helyettes.

RMDSZ-es politikus: az AUR növekedése a demokrácia csökkenését jelenti
2026. november 07., szombat

A PSD érdekeit szolgálja a párttörvény módosítása? Politikai vita robbant ki a tervezet miatt

Vita robbant ki a párttörvény tervezett módosításáról, miután a Nemzeti Liberális Párt (PNL) azt állítja: az valójában az Állandó Választási Hatóság (AEP) elnöke korábbi pártja, a Szociáldemokrata Párt (PSD) érdekeit szolgálja.

A PSD érdekeit szolgálja a párttörvény módosítása? Politikai vita robbant ki a tervezet miatt
2026. november 07., szombat

Döngeti a mellét a PSD: listázták minisztereik elmúlt heti eredményeit

A Szociáldemokrata Párt (PSD) képviselője, Marius Budăi szerint a párt miniszterei az elmúlt héten bizonyították, hogy lehet kézzelfogható eredményekkel kormányozni.

Döngeti a mellét a PSD: listázták minisztereik elmúlt heti eredményeit
Hirdetés
2026. november 07., szombat

Tánczos a PSD luxusbotrányáról: mi az RMDSZ-nél nem csinálunk ilyesmit

Hibáztak a Szociáldemokrata Párt (PSD) politikusai, amikor gyakorlatilag kérkedtek a vagyonukkal – jelentette ki Tánczos Barna RMDSZ-es szenátor, korábbi miniszterelnök-helyettes.

Tánczos a PSD luxusbotrányáról: mi az RMDSZ-nél nem csinálunk ilyesmit
2026. november 06., péntek

Huszonhétszer magasabb ingatlanadó? A pénzügyminiszter szerint még nem tartunk ott

Románia nem vezeti be 2027-től a lakások piaci értékén alapuló ingatlanadót. Alexandru Nazare pénzügyminiszter szerint ezt az intézkedést a költségvetési konszolidáció időszakának végéhez közeledve vizsgálják majd felül.

Huszonhétszer magasabb ingatlanadó? A pénzügyminiszter szerint még nem tartunk ott
2026. november 06., péntek

Niculescu azt szeretné, hogy még több amerikai katona jöjjön Romániába, ám ennek ára van. De mekkora?

Románia nem csak azt szeretné, hogy az amerikai katonák itt maradjanak, de azt is, hogy még több jöjjön, még ha ennek meg is fizeti az árát – erről beszélt Luca Niculescu miniszterelnök egy interjúban.

Niculescu azt szeretné, hogy még több amerikai katona jöjjön Romániába, ám ennek ára van. De mekkora?
Hirdetés
2026. november 06., péntek

Nem lesz könnyű teljesíteni: kiderült, mit várnak az emberek a Niculescu-kormánytól

Munkahelyek létrehozása a fiatalok számára, az infláció és a megélhetési költségek visszaszorítása, a jövedelmek növelése – ezt várják az emberek a független Luca Niculescu vezette kormánytól egy friss felmérés szerint.

Nem lesz könnyű teljesíteni: kiderült, mit várnak az emberek a Niculescu-kormánytól
2026. november 06., péntek

Annyira „tisztelik” a román zászlót egy AUR-os vezetésű településen, hogy szeméttartónak használták

Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.

Annyira „tisztelik” a román zászlót egy AUR-os vezetésű településen, hogy szeméttartónak használták
2026. november 06., péntek

Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren

Újabb bombafenyegetést jelentettek pénteken az otopeni-i Henri Coandă nemzetközi repülőtéren, ezúttal egy Prágából érkező repülőgéppel kapcsolatban – közölte a Román Hírszerző Szolgálat (SRI).

Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren
Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren
2026. november 06., péntek

Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren

Hirdetés
Hirdetés