Hirdetés

Elfogadták a büdzsét

Az oktatás és az egészségügy a legnagyobb nyertesek. Ambiciózus, európai uniós tagállamhoz méltó projektként jellemezte Cãlin Popescu-Tãriceanu miniszterelnök a 2008-as állami költségvetést, amelyet tegnap fogadott el a parlament két háza. A kormányfő úgy fogalmazott: hogy a jövő évi büdzsé az erejét kibontakoztató Románia energiáinak felszabadítását célozza, lehetővé teszi az ország felzárkózását az EU többi tagállamához, ugyanakkor a hátrányos helyzetű társadalmi rétegek támogatását sem téveszti szem elől.

Fall Sándor

2007. december 21., 00:002007. december 21., 00:00

A képviselõk és szenátorok kétnapos általános vita után 249 támogató és 93 ellenszavazattal fogadták el a jövõ évi büdzsét, míg az állami társadalombiztosítási költségvetés 342 igen szavazatot kapott, két honatya pedig tartózkodott a voksoláson. A kedden kezdõdött plenáris vita során a honatyák a több mint ezer módosítási javaslat közül csak 110-et szavaztak meg.

Az elfogadott legfontosabb módosítások között szerepel a kettes fokozattal rendelkezõ, valamint kezdõ oktatók 10 százalékos béremelése, az ösztöndíjalap növelése, illetve a tej- és kifliprogram kiterjesztése az általános iskolai diákokra is. Az oktatásügy egyébként a nemzeti össztermék (GDP) 6 százalékát kapta, ez 27 százalékkal több, mint az ágazat idei költségvetési részesedése. Még jelentõsebben, az idénhez képest 41,6 százalékkal nõtt a kutatásra elkülönített alap, amely a GDP 0,7 százalékából gazdálkodhat a jövõ évben. A 2007-es szinthez 27,4 százalékkal több pénzt, azaz a GDP 4,5 százalékát kapta az egészségügy, míg a társadalombiztosítási és a szociális támogatási alap 11,9 százalékot kapott, ami 30 százalékkal több, mint az idén.

Idei részesedéséhez képest 13 százalékkal több pénz jut a mezõgazdaságnak, az ágazat a GDP 2,7 százalékát használhatja fel a jövõ évben. A szállításügy és az infrastruktúra-fejlesztés költségvetése az állami büdzsé 4 százaléka, ez 14 százalékkal több, mint 2007-ben, míg a környezetvédelmi szaktárca 18 százalékkal több pénzt kap, mint az idén.

A tervezett nyugdíjemelés nyomán 551 lejt kap majd Románia mintegy 5,5 millió nyugdíjasa, ez a miniszterelnök szerint 88 százalékos reális növekedést jelent 2004-hez képest.

A költségvetés a jövõ évben is 16 százalékos egységes adókulccsal számol, ugyanakkor 6 százalékponttal csökkent a társadalombiztosítási hozzájárulások szintje. Tãriceanu kormányfõ leszögezte: 2008-ban a kormány nem tervez adó- és illetékemelést.

A kormány a GDP 6 százalékos átlagos növekedésével számol, míg a költségvetési bevételek a számítások szerint elérik a GDP 39,3 százalékát. A költségvetési deficit tervezett szintje a GDP 2,7 százaléka, a becsült éves infláció 3,8 százalékos, a folyó fizetési mérleg hiánya pedig 13,3 százalék.

A parlamenti pártok közül csak a Demokrata-Liberális Párt (PDL) honatyái ellenezték a költségvertési törvény cikkelyeinek többségét, és a végszavazáson is nemmel voksoltak.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 07., szombat

Előre kiderülhet, hogy ingyenes-e a laborvizsgálat, vagy fizetni kell érte

A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.

Előre kiderülhet, hogy ingyenes-e a laborvizsgálat, vagy fizetni kell érte
Hirdetés
2026. november 07., szombat

RMDSZ-es politikus: az AUR növekedése a demokrácia csökkenését jelenti

A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) támogatottságának növekedése a demokrácia csökkenését jelenti – jelentette ki Tánczos Barna, az RMDSZ szenátora, volt miniszterelnök-helyettes.

RMDSZ-es politikus: az AUR növekedése a demokrácia csökkenését jelenti
2026. november 07., szombat

A PSD érdekeit szolgálja a párttörvény módosítása? Politikai vita robbant ki a tervezet miatt

Vita robbant ki a párttörvény tervezett módosításáról, miután a Nemzeti Liberális Párt (PNL) azt állítja: az valójában az Állandó Választási Hatóság (AEP) elnöke korábbi pártja, a Szociáldemokrata Párt (PSD) érdekeit szolgálja.

A PSD érdekeit szolgálja a párttörvény módosítása? Politikai vita robbant ki a tervezet miatt
2026. november 07., szombat

Döngeti a mellét a PSD: listázták minisztereik elmúlt heti eredményeit

A Szociáldemokrata Párt (PSD) képviselője, Marius Budăi szerint a párt miniszterei az elmúlt héten bizonyították, hogy lehet kézzelfogható eredményekkel kormányozni.

Döngeti a mellét a PSD: listázták minisztereik elmúlt heti eredményeit
Hirdetés
2026. november 07., szombat

Tánczos a PSD luxusbotrányáról: mi az RMDSZ-nél nem csinálunk ilyesmit

Hibáztak a Szociáldemokrata Párt (PSD) politikusai, amikor gyakorlatilag kérkedtek a vagyonukkal – jelentette ki Tánczos Barna RMDSZ-es szenátor, korábbi miniszterelnök-helyettes.

Tánczos a PSD luxusbotrányáról: mi az RMDSZ-nél nem csinálunk ilyesmit
2026. november 06., péntek

Huszonhétszer magasabb ingatlanadó? A pénzügyminiszter szerint még nem tartunk ott

Románia nem vezeti be 2027-től a lakások piaci értékén alapuló ingatlanadót. Alexandru Nazare pénzügyminiszter szerint ezt az intézkedést a költségvetési konszolidáció időszakának végéhez közeledve vizsgálják majd felül.

Huszonhétszer magasabb ingatlanadó? A pénzügyminiszter szerint még nem tartunk ott
2026. november 06., péntek

Niculescu azt szeretné, hogy még több amerikai katona jöjjön Romániába, ám ennek ára van. De mekkora?

Románia nem csak azt szeretné, hogy az amerikai katonák itt maradjanak, de azt is, hogy még több jöjjön, még ha ennek meg is fizeti az árát – erről beszélt Luca Niculescu miniszterelnök egy interjúban.

Niculescu azt szeretné, hogy még több amerikai katona jöjjön Romániába, ám ennek ára van. De mekkora?
Hirdetés
2026. november 06., péntek

Nem lesz könnyű teljesíteni: kiderült, mit várnak az emberek a Niculescu-kormánytól

Munkahelyek létrehozása a fiatalok számára, az infláció és a megélhetési költségek visszaszorítása, a jövedelmek növelése – ezt várják az emberek a független Luca Niculescu vezette kormánytól egy friss felmérés szerint.

Nem lesz könnyű teljesíteni: kiderült, mit várnak az emberek a Niculescu-kormánytól
2026. november 06., péntek

Annyira „tisztelik” a román zászlót egy AUR-os vezetésű településen, hogy szeméttartónak használták

Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.

Annyira „tisztelik” a román zászlót egy AUR-os vezetésű településen, hogy szeméttartónak használták
2026. november 06., péntek

Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren

Újabb bombafenyegetést jelentettek pénteken az otopeni-i Henri Coandă nemzetközi repülőtéren, ezúttal egy Prágából érkező repülőgéppel kapcsolatban – közölte a Román Hírszerző Szolgálat (SRI).

Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren
Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren
2026. november 06., péntek

Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren

Hirdetés
Hirdetés