Hirdetés

Egy város, két kabinet

Ma zajlik Nagyszebenben a harmadik román–magyar együttes kormányülés. Szigorú biztonsági intézkedések közepette zajlik ma Nagyszebenben a harmadik román–magyar együttes kormányülés. A helyi hatóságok a rendkívüli eseményre való tekintettel több mint háromszáz rendőrt és csendőrt irányítottak a helyszínre, akiknek feladata a rendezvény zavartalan lefolyásának biztosítása.

2007. november 14., 00:002007. november 14., 00:00

A rendfenntartó erőknek az a feladatuk, hogy a helyszínen kísérjék és őrizzék a két kormány tagjait, illetve biztosítsák a közrendet az eseménynek otthont adó helyszíneken. Hivatalos jelentések szerint a mai eseményen száz csendőr és hetven rendőr lesz jelen, de a közlekedésrendészet emberei is felügyelik a küldöttségek különböző helyszínek közötti mozgását. A tűzoltók és mentők munkáját összehangoló katasztrófaelhárító egység is készenlétben áll, összesen nyolc jármű és 50 személy lesz szolgálatban. A magyar küldöttség ma reggel érkezik Nagyszebenbe, míg Călin Popescu-Tăriceanu román kormányfő már a tegnap megérkezett az idén Európa Kulturális Fővárosa címet viselő városba.

Mint azt már lapunkban jeleztük, a területfejlesztés, a gazdaság, az infrastruktúra és a közlekedés témája, a mezőgazdasági és környezetvédelmi kérdéskör, a kultúra, a kisebbség és az oktatás problémája, valamint a szociális és egészségügyi kérdések szerepelnek a napirendi pontok között. A két kormánynak a remények szerint mintegy tizenhat megállapodást sikerül ma aláírnia. Az elképzelések szerint az infrastruktúra és a közlekedés témája, főképp a IV. számú páneurópai folyosó és az észak-erdélyi autópálya kiépítése kulcsfontosságú a találkozón. Bár nem szerepel a napirendi pontok között, a román fél szeretné felvetni a magyarországi munkaerőpiac teljes megnyitását a romániai munkavállalók előtt.

N. B. I.

Háborog a Gozsdu Alapítvány vezetője

Perrel fenyegetőzött, majd a békés megoldás mellett szállt síkra tegnap Laurenţiu Streza, Erdély ortodox metropolitája az általa vezetett, nagyszebeni székhelyű Gozsdu Alapítvány érdekeinek érvényesítését illetően. Az egyházi vezető azzal vádolta a Tăriceanu-kabinetet, hogy nem lép fel elég hatékonyan a Gozsdu Manó, nagyváradi születésű ügyvéd hagyatékát ápoló civil szervezet érdekében. A metropolita azt sérelmezi, hogy a mai együttes kormányülés napirendi pontjai közé a közös román–magyar Gozsdu Közalapítvány létrehozásáról szóló egyezmény is bekerült. A Román Ortodox Egyház szerint a jelenleg Nagyszebenben működő alapítvány az egyetlen, amely jogosult a Gozsdu-hagyaték megőrzésére. Streza egyébként Traian Băsescu államfőt is megkereste az ügyben.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 07., szombat

Előre kiderülhet, hogy ingyenes-e a laborvizsgálat, vagy fizetni kell érte

A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.

Előre kiderülhet, hogy ingyenes-e a laborvizsgálat, vagy fizetni kell érte
Hirdetés
2026. november 07., szombat

RMDSZ-es politikus: az AUR növekedése a demokrácia csökkenését jelenti

A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) támogatottságának növekedése a demokrácia csökkenését jelenti – jelentette ki Tánczos Barna, az RMDSZ szenátora, volt miniszterelnök-helyettes.

RMDSZ-es politikus: az AUR növekedése a demokrácia csökkenését jelenti
2026. november 07., szombat

A PSD érdekeit szolgálja a párttörvény módosítása? Politikai vita robbant ki a tervezet miatt

Vita robbant ki a párttörvény tervezett módosításáról, miután a Nemzeti Liberális Párt (PNL) azt állítja: az valójában az Állandó Választási Hatóság (AEP) elnöke korábbi pártja, a Szociáldemokrata Párt (PSD) érdekeit szolgálja.

A PSD érdekeit szolgálja a párttörvény módosítása? Politikai vita robbant ki a tervezet miatt
2026. november 07., szombat

Döngeti a mellét a PSD: listázták minisztereik elmúlt heti eredményeit

A Szociáldemokrata Párt (PSD) képviselője, Marius Budăi szerint a párt miniszterei az elmúlt héten bizonyították, hogy lehet kézzelfogható eredményekkel kormányozni.

Döngeti a mellét a PSD: listázták minisztereik elmúlt heti eredményeit
Hirdetés
2026. november 07., szombat

Tánczos a PSD luxusbotrányáról: mi az RMDSZ-nél nem csinálunk ilyesmit

Hibáztak a Szociáldemokrata Párt (PSD) politikusai, amikor gyakorlatilag kérkedtek a vagyonukkal – jelentette ki Tánczos Barna RMDSZ-es szenátor, korábbi miniszterelnök-helyettes.

Tánczos a PSD luxusbotrányáról: mi az RMDSZ-nél nem csinálunk ilyesmit
2026. november 06., péntek

Huszonhétszer magasabb ingatlanadó? A pénzügyminiszter szerint még nem tartunk ott

Románia nem vezeti be 2027-től a lakások piaci értékén alapuló ingatlanadót. Alexandru Nazare pénzügyminiszter szerint ezt az intézkedést a költségvetési konszolidáció időszakának végéhez közeledve vizsgálják majd felül.

Huszonhétszer magasabb ingatlanadó? A pénzügyminiszter szerint még nem tartunk ott
2026. november 06., péntek

Niculescu azt szeretné, hogy még több amerikai katona jöjjön Romániába, ám ennek ára van. De mekkora?

Románia nem csak azt szeretné, hogy az amerikai katonák itt maradjanak, de azt is, hogy még több jöjjön, még ha ennek meg is fizeti az árát – erről beszélt Luca Niculescu miniszterelnök egy interjúban.

Niculescu azt szeretné, hogy még több amerikai katona jöjjön Romániába, ám ennek ára van. De mekkora?
Hirdetés
2026. november 06., péntek

Nem lesz könnyű teljesíteni: kiderült, mit várnak az emberek a Niculescu-kormánytól

Munkahelyek létrehozása a fiatalok számára, az infláció és a megélhetési költségek visszaszorítása, a jövedelmek növelése – ezt várják az emberek a független Luca Niculescu vezette kormánytól egy friss felmérés szerint.

Nem lesz könnyű teljesíteni: kiderült, mit várnak az emberek a Niculescu-kormánytól
2026. november 06., péntek

Annyira „tisztelik” a román zászlót egy AUR-os vezetésű településen, hogy szeméttartónak használták

Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.

Annyira „tisztelik” a román zászlót egy AUR-os vezetésű településen, hogy szeméttartónak használták
2026. november 06., péntek

Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren

Újabb bombafenyegetést jelentettek pénteken az otopeni-i Henri Coandă nemzetközi repülőtéren, ezúttal egy Prágából érkező repülőgéppel kapcsolatban – közölte a Román Hírszerző Szolgálat (SRI).

Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren
Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren
2026. november 06., péntek

Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren

Hirdetés
Hirdetés