2013. március 25., 14:572013. március 25., 14:57
A kilenctagú alkotmánybíróság tagjainak kilencéves a mandátumuk. A testületbe háromévente nevezhet ki egy-egy tagot a képviselőház, a szenátus és az elnöki hivatal.
Daniel Morar, aki 2005-től kezdődően hét éven keresztül vezette a DNA-t, Axinte Gaspar alkotmánybírót váltja a testületben, akinek júniusban jár le a mandátuma.
Az alkotmánybíróság nem az igazságszolgáltatás része, hanem a parlament, a kormány és a helyhatóságok által hozott jogszabályok felett gyakorol alkotmányossági kontrollt, ezért gyakran a törvényhozás harmadik kamarájaként szokták emlegetni. Az alkotmánybíróságnak a hatásköre ugyanakkor a választások és népszavazások eredményének a kihirdetésére és érvényességének a megállapítására is kiterjed.
Tavaly az alkotmánybíróságnak döntő szerepe volt abban, hogy a szociálliberális kormánytöbbségnek nem sikerült eltávolítania hivatalából Traian Băsescu államfőt: a taláros testület érvénytelennek minősítette az elnök leváltásáról rendezett népszavazást arra hivatkozva, hogy azon nem vett részt a választópolgárok több mint fele.
Morart az USL-s politikusok egy része azzal vádolta, hogy a korrupcióellenes harcot Băsescu politikai érdekeinek megfelelően értelmezte, az Európai Bizottság Romániáról szóló igazságügyi országjelentései azonban pozitívan értékelték az általa vezetett DNA tevékenységét.
Az alkotmánybíróság idén megüresedő másik két helyére az USL-s parlamenti többség Mona Pivniceru igazságügy-minisztert és Valer Dorneanu korábbi házelnököt javasolta.
Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.
Újabb bombafenyegetést jelentettek pénteken az otopeni-i Henri Coandă nemzetközi repülőtéren, ezúttal egy Prágából érkező repülőgéppel kapcsolatban – közölte a Román Hírszerző Szolgálat (SRI).
Nem duplázódik meg az ingatlanadójuk, és tízszeres illetéket sem kell fizetniük azoknak, akik engedély nélkül építették be az erkélyüket – öntött tiszta vizet a pohárba Marcel-Alexandru Stoica fejlesztési miniszter.
A kommunista politikai rendőrség egykori ügynökeire vonatkozó dokumentumok titkosításának feloldását, digitalizálását és online közzétételét kéri az 1989. December 21. Egyesület a Nicușor Dan államfőhöz intézett nyílt levelében.
A romániai polgárok derűlátóak a független Luca Niculescu vezette, zömmel a Szociáldemokrata Párt (PSD) minisztereiből álló, de párton kívüli szakértőket is felvonultató kormányban – derül ki egy friss felmérésből.
Újabb online csalási módszerre figyelmeztetett csütörtökön az Országos Kiberbiztonsági Igazgatóság (DNSC): a csalók a legtöbb előfizetővel rendelkező streamingszolgáltató nevében küldenek hamis üzeneteket.
Több európai ország – köztük Románia, Franciaország, Belgium, Bulgária, Ausztria és Olaszország – hatóságai kényszerültek csütörtökön sürgős fellépésre bombafenyegetések miatt.
A Maros Megyei Tanács pályázatot hirdet Segesvár UNESCO-védelem alatt álló történelmi központjának koordinátori tisztségére. A négyéves megbízatásra november 20-ig lehet jelentkezni.
Ütközés után elsüllyedt egy török vontatóhajó, hét tengerész pedig eltűnt a Fekete-tengeren, a román partok közelében.
Meghosszabbították a pedagógusoknak járó 1500 lejes szakmai pótlékra szolgáló kártyák aktiválásának és feltöltésének határidejét. Azok a jogosultak, akik még nem kapták meg az összeget, novemberben és decemberben juthatnak hozzá.