2007. október 19., 00:002007. október 19., 00:00
Chiuariu május elején is kérte Ţuluş felmentését, ennek kapcsán kezdett vizsgálódni a CSM. A vizsgálatról készült jegyzőkönyvben – amelynek részletei nyilvánosságra kerültek – Ţuluş neve többször is feltűnik több hivatali mulasztással kapcsolatban. A jelentés emellett több visszaélést is felsorol, amelyet az ügyosztályon dolgozó ügyészek követtek el.
A CSM csütörtöki ülésén az igazságügyi miniszter és a DNA-ügyész is részt vett. Chiuariu a tanács tagjai előtt a jelentésből idézve megismételte a májusban megfogalmazott vádjait az ügyosztállyal szemben, kijelentve: az oda beosztott ügyészek felettesük, Doru Ţuluş kénye-kedve szerint indították és végezték a vizsgálatokat. A miniszter emellett újból abbeli meggyőződésének adott hangot, hogy bizonyos vizsgálatok azzal a céllal indultak, hogy politikai és gazdasági zsarolások forrásai legyenek, miközben a DNA ügyosztályai között „sétáltattak” súlyos sikkasztási és pénzmosási ügyeket, húzva-halasztva a megoldást.
Ţuluş a vádakra reagálva kijelentette: a hiányosságok elsősorban annak tudhatók be, hogy a DNA hatásköre bővült, így rengeteg új üggyel kellett szembesülniük, és ez egy idő után ellenőrizhetetlenné vált. A részlegvezető szerint a jelentés készítői és a miniszter nem vették figyelembe a korrupcióellenes főosztály szerkezeti sajátosságait, ezért a tevékenységi ellenőrzésről készült jegyzőkönyvben több téves és valótlan következtetés is szerepel.
Az igazságügyi tárca vezetője a döntés nyilvánosságra hozatalát követően kijelentette: nem veszi figyelembe a CSM elutasító döntését, és továbbítja Traian Băsescu államfőnek a felmentésre vonatkozó javaslatot, mivel meggyőződése, hogy minden felelős állami intézménynek állást kell foglalnia a kérdésben. A CSM-n és a minisztériumon kívül idetartozik az államelnöki hivatal is, tette hozzá Chiuariu. A tárcavezető szerint érthetetlen, hogy a CSM által egy héttel korábban elfogadott, a DNA ügyosztályán tapasztalható komoly hiányosságokra utaló jelentést ilyen döntés követ. Arra a kérdésre, hogy mire alapozza a meggyőződését, hogy az államfő elfogadja a javaslatot, a miniszter kijelentette: nem szándékszik spekulációkba bocsátkozni, Traian Băsescunak ugyanazokat az érveket fogja felsorolni, mint a CSM előtt, a döntés pedig az elnöktől függ. Chiuariu értelmezése szerint a tanács döntése nem az ő személye ellen szól. Végül a miniszter elutasította Ţuluş állítását, miszerint Chiuariu vagy a CSM a félreállítására törekedne. A DNA-nál felszínre került problémákról szóló jelentés nem Ţuluşra, hanem az általa vezetett ügyosztályra vonatkozik, a jelzett hiányosságok pedig egyetlen ügyészségen sem fordulhatnak elő, szögezte le a miniszter.
Míg eddig rendszerint éjszaka támadta az orosz hadsereg drónokkal a Dunán húzódó román-ukrán határ mentén fekvő ukrajnai célpontokat, ezúttal szombat délután adott ki a román katasztrófavédelem riasztást Tulcea megye lakóinak.
A tanítási normák változását követően a pedagógusok fizetése változatlan marad – jelentette ki szombaton Daniel David.
Románia nem vezényel katonákat Ukrajnába – szögezte le szombaton Ionuţ Moşteanu védelmi miniszter.
Az Eastern Sentry (Keleti Őrszem) katonai művelet az Észak-atlanti Szerződés Szervezetének gyors reakciója a NATO-tagállamok szuverén légterének ismételt megsértésére – közölte péntek este a külügyminisztérium.
Diana Buzoianu környezetvédelmi miniszter pénteken menesztette a román vízügyi igazgatóság (ANAR) vezetőjét.
Egy 13 éves fiú meghalt pénteken a Máramaros megyei Mosóbánya (Băița de Sub Codru) település iskolájának udvarán – tájékoztatott péntek este a megyei rendőrség szóvivője.
Az országos helyreállítási terv (PNRR) keretében már nem finanszírozható kórházi beruházásokat az Európai Unió 2021-2027 közötti egészségügyi programjának alapjaiból fogják finanszírozni – jelentette be pénteken Ilie Bolojan.
A helyi közigazgatásban működő reprezentatív szakszervezeti szövetségek képviselői szeptember 15-én, hétfőn a fővárosban tüntetnek a kormány által bejelentett létszámcsökkentési intézkedések ellen.
Nem aranyat tartalmaznak a képviselőházi névjegykártyák, csak aranyfóliát – pontosítottak a román parlament alsóházának illetékesei pénteken, miután Radu Mihaiu, a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) képviselője ezzel ellentétes utalásokat tett.
Alexandru Rogobete egészségügyi miniszter kijelentette, hogy soha nem fogja elfogadni az oltások kötelezővé tételét. Véleménye szerint az embereknek joguk van választani, de ezt „teljes körű tájékoztatás alapján” kell megtenniük.