2007. november 06., 00:002007. november 06., 00:00
A vádlottak között szerepel Aurel Gabriel Coconea, a gázszállító cég egykori vezérigazgatója is. Coconea a közérdek ellen elkövetett hivatali visszaélés vádjával áll majd bíróság elé, Dinel Staicunak és társainak pedig bûnrészesség miatt kell felelniük tetteikért.
Az ügyben indított DNA-vizsgálat kiderítette, hogy Aurel Coconea vezérigazgatói minõségében törvénytelenül több kifizetési megállapodást kötött 2000 és 2001 között öt állami tulajdonú céggel, és ezzel négy, Staicu ellenõrzése alatt álló magáncéget is bevont a földgázszállító és -elosztó, illetve gázfelhasználó vállalatok pénzügyi hálózatába. A dokumentumok alapján az állami gázfogyasztó vállalatok a Transgaz kérésére 132,5 régi lejt folyósítottak a négy magáncég számláira, noha a kölcsönös adósságok rendezésérõl szóló jogszabályok nem teszik lehetõvé a pénzátutalást. A vizsgálat során az is kiderült, hogy a Dinel Staicu ellenõrzése alatt álló négy magáncég nem folytatott gazdasági tevékenységet, és soha nem állt kapcsolatban az állami gázfogyasztó társaságokkal. Az összegek végül a vádlottak vagy az érdekeltségükhöz tartozó cégek bankszámláira kerültek, ahonnan készpénzben vették ki.
Hírösszefoglaló
Míg eddig rendszerint éjszaka támadta az orosz hadsereg drónokkal a Dunán húzódó román-ukrán határ mentén fekvő ukrajnai célpontokat, ezúttal szombat délután adott ki a román katasztrófavédelem riasztást Tulcea megye lakóinak.
A tanítási normák változását követően a pedagógusok fizetése változatlan marad – jelentette ki szombaton Daniel David.
Románia nem vezényel katonákat Ukrajnába – szögezte le szombaton Ionuţ Moşteanu védelmi miniszter.
Az Eastern Sentry (Keleti Őrszem) katonai művelet az Észak-atlanti Szerződés Szervezetének gyors reakciója a NATO-tagállamok szuverén légterének ismételt megsértésére – közölte péntek este a külügyminisztérium.
Diana Buzoianu környezetvédelmi miniszter pénteken menesztette a román vízügyi igazgatóság (ANAR) vezetőjét.
Egy 13 éves fiú meghalt pénteken a Máramaros megyei Mosóbánya (Băița de Sub Codru) település iskolájának udvarán – tájékoztatott péntek este a megyei rendőrség szóvivője.
Az országos helyreállítási terv (PNRR) keretében már nem finanszírozható kórházi beruházásokat az Európai Unió 2021-2027 közötti egészségügyi programjának alapjaiból fogják finanszírozni – jelentette be pénteken Ilie Bolojan.
A helyi közigazgatásban működő reprezentatív szakszervezeti szövetségek képviselői szeptember 15-én, hétfőn a fővárosban tüntetnek a kormány által bejelentett létszámcsökkentési intézkedések ellen.
Nem aranyat tartalmaznak a képviselőházi névjegykártyák, csak aranyfóliát – pontosítottak a román parlament alsóházának illetékesei pénteken, miután Radu Mihaiu, a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) képviselője ezzel ellentétes utalásokat tett.
Alexandru Rogobete egészségügyi miniszter kijelentette, hogy soha nem fogja elfogadni az oltások kötelezővé tételét. Véleménye szerint az embereknek joguk van választani, de ezt „teljes körű tájékoztatás alapján” kell megtenniük.