2012. július 13., 12:172012. július 13., 12:17
A bejelentés válaszképpen született arra, hogy a Bukaresti Tudományegyetem szerdán közzétette saját etikai bizottságának összetételét, és azon elhatározását, hogy hivatalból vizsgálatot indít Ponta doktori disszertációja ügyében. A kormányfő a Bukaresti Egyetem jogi karán doktorált nemzetközi jogból 2003-ban, vezetőtanára pedig Adrian Năstase akkori miniszterelnök volt.
Az oktatási miniszter július 28-án egy másik testületet is meggátolt abban, hogy Ponta plágiumügyében hivatalosan állást foglaljon. Liviu Pop ideiglenes tárcavezető feloszlatta és újjászervezte az Egyetemi Címeket és Okleveleket Tanúsító Országos Tanácsot (CNATDCU) éppen a testület ülése közben, amelyen az napirendjére tűzte a miniszterelnök plágiumügyét. A tanács ennek ellenére folytatta ülését, megállapította, hogy Ponta plagizált, és javasolta doktori címének visszavonását. A CNATDCU szerint Ponta 307 oldalas doktori disszertációjának 85 oldalát szó szerint kimásolta más tudományos munkákból anélkül, hogy szabályosan megjelölte volna az átvett részeket.
A CNATDCU határozatát az oktatási miniszter érvénytelennek minősítette, Ponta pedig az államfőhöz közel álló Demokrata Liberális Párt (PDL) befolyásának tulajdonította és a maffiára jellemző kivégzésnek nevezte.
Victor Ponta több ízben hangsúlyozta: a tudományos kutatást felülegyelő hatósághoz, az Országos Etikai Bizottságához fordult. Azt kérte a bizottságtól, hogy oszlassa el annak gyanúját: tisztességtelenül szerzett tudományos címet.
Sajtóértesülések szerint ennek a testületnek az összetételét Liviu Pop ideiglenes tárcavezető miniszteri rendelettel már június 15-én, alig néhány nappal azelőtt megváltoztatta, hogy a testület lemondatott elődje napirendre tűzte Ioan Mang volt oktatási miniszter plágiumügyét.
A Nature című brit tudományos hetilap június 19-én azt állította internetes változatában, hogy Ponta 2003-as, román nyelvű doktori disszertációjának - amelyet a Nemzetközi Büntetőbíróságról írt - több mint a fele plágium. A kifogásolt szövegrészeket állítólag két román szerző munkáiból másolta, anélkül, hogy forrásait megnevezte volna.
Ponta azt állítja, hogy betartotta a bukaresti egyetemnek abban az időben érvényes szabályozását, amely nem követelte meg idézőjelek használatát más szerzők munkái részleteinek átvételekor, ha ezekre egyébként a bibliográfiában hivatkozás történik.
Victor Ponta az El País című spanyol lapnak adott július 26-i interjújában úgy nyilatkozott: kész lemondani, ha a CNE megalapozottnak találja az ellene felhozott plágiumvádat.
A miniszterelnök minden más alkalommal úgy nyilatkozott: semmiképp nem mond le, mert a plágiumvád Traian Băsescu államfő politikai támadása, és nem fizethet 2012-ben politikai árat azért, ha 2003-ban esetleg hibázott egy dolgozat megszerkesztésében.
Munkahelyek létrehozása a fiatalok számára, az infláció és a megélhetési költségek visszaszorítása, a jövedelmek növelése – ezt várják az emberek a független Luca Niculescu vezette kormánytól egy friss felmérés szerint.
Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.
Újabb bombafenyegetést jelentettek pénteken az otopeni-i Henri Coandă nemzetközi repülőtéren, ezúttal egy Prágából érkező repülőgéppel kapcsolatban – közölte a Román Hírszerző Szolgálat (SRI).
Nem duplázódik meg az ingatlanadójuk, és tízszeres illetéket sem kell fizetniük azoknak, akik engedély nélkül építették be az erkélyüket – öntött tiszta vizet a pohárba Marcel-Alexandru Stoica fejlesztési miniszter.
A kommunista politikai rendőrség egykori ügynökeire vonatkozó dokumentumok titkosításának feloldását, digitalizálását és online közzétételét kéri az 1989. December 21. Egyesület a Nicușor Dan államfőhöz intézett nyílt levelében.
A romániai polgárok derűlátóak a független Luca Niculescu vezette, zömmel a Szociáldemokrata Párt (PSD) minisztereiből álló, de párton kívüli szakértőket is felvonultató kormányban – derül ki egy friss felmérésből.
Újabb online csalási módszerre figyelmeztetett csütörtökön az Országos Kiberbiztonsági Igazgatóság (DNSC): a csalók a legtöbb előfizetővel rendelkező streamingszolgáltató nevében küldenek hamis üzeneteket.
Több európai ország – köztük Románia, Franciaország, Belgium, Bulgária, Ausztria és Olaszország – hatóságai kényszerültek csütörtökön sürgős fellépésre bombafenyegetések miatt.
A Maros Megyei Tanács pályázatot hirdet Segesvár UNESCO-védelem alatt álló történelmi központjának koordinátori tisztségére. A négyéves megbízatásra november 20-ig lehet jelentkezni.
Ütközés után elsüllyedt egy török vontatóhajó, hét tengerész pedig eltűnt a Fekete-tengeren, a román partok közelében.