Hirdetés

Corlăţean: diplomáciai keretek közé kell terelni a magyar-román vitákat

A magyar-román kapcsolatok vitás kérdéseit diplomáciai kereteket közé kell terelni, mert a sajtón keresztül való üzengetés és a tüntetések nem oldanak meg semmit - hangsúlyozta Titus Corlăţean egy tévéinterjúban. A külügyminiszter kifejtette: az etnikai autonómia gondolata ellentétes a román alkotmánnyal, és Bukarest számára az okozott „nehézséget”, hogy egy ilyen elképzelést „külső megnyilatkozásokkal” támogattak.

2013. március 03., 12:442013. március 03., 12:44

A román diplomácia vezetője jelezte, hogy meghívására a jövő hét elején Martonyi János külügyminiszter Bukarestbe érkezik, és ez jó alkalom lesz a politikai, diplomáciai párbeszédre Budapesttel, amire szerinte Románia az utóbbi 23 évben mindig nyitott volt.

„Más megnyilvánulások, a sajtó által felkapott és reakciókat provokáló nyilatkozatok, vagy az utcai megmozdulások olyan szereplőkkel, akik szükségét érzik, hogy olajat öntsenek a tűzre, nem oldja meg a problémákat. Ám Románia hozzáállása európai, demokratikus, és remélem, hogy a magyar külügyminiszterrel való megbeszélésünk nyomán újra egy hasonló szellemű, nyitott partnerre találunk” - mondta Titus Corlăţean.

Műsorvezetői kérdésre válaszolva a külügyminiszter megerősítette, hogy a látogatás megelőzi a március 10-i marosvásárhelyi tüntetést. Erre a napra Székely Nemzeti Tanács hirdetett - a Székelyföldnek területi autonómiát követelő - demonstrációt a Székely Szabadság Napja elnevezéssel.

„A külügyminiszteri találkozótól racionalitást és kiegyensúlyozottságot remélek, mert ebből az alkalomból egy évfordulóról is megemlékezünk: Románia és Magyarország stratégiai partnerségének létrejöttéről van szó, amely fontos európai tartalommal rendelkezik és gazdasági jelentőséggel bír” - hangsúlyozta a diplomáciai vezető.

Martonyi János külügyminiszter hétfőn érkezik kétnapos hivatalos látogatásra Bukarestbe. Pénteken az M1 Ma reggel című műsorában kifejtette: látogatásának célja, hogy az utóbbi időben tapasztalt „kisebb-nagyobb viták” ellenére lehetőleg megpróbálják megőrizni a román-magyar stratégiai partnerség értékes elemeit.

 

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 06., péntek

Annyira „tisztelik” a román zászlót egy AUR-os vezetésű településen, hogy szeméttartónak használták

Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.

Annyira „tisztelik” a román zászlót egy AUR-os vezetésű településen, hogy szeméttartónak használták
Hirdetés
2026. november 06., péntek

Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren

Újabb bombafenyegetést jelentettek pénteken az otopeni-i Henri Coandă nemzetközi repülőtéren, ezúttal egy Prágából érkező repülőgéppel kapcsolatban – közölte a Román Hírszerző Szolgálat (SRI).

Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren
Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren
2026. november 06., péntek

Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren

2026. november 06., péntek

Dupla adó a beépített erkély miatt? Tiszta vizet öntött a pohárba a fejlesztési tárca

Nem duplázódik meg az ingatlanadójuk, és tízszeres illetéket sem kell fizetniük azoknak, akik engedély nélkül építették be az erkélyüket – öntött tiszta vizet a pohárba Marcel-Alexandru Stoica fejlesztési miniszter.

Dupla adó a beépített erkély miatt? Tiszta vizet öntött a pohárba a fejlesztési tárca
2026. november 05., csütörtök

Felszabadító magyar példa: Romániában is sürgetik az ügynökakták nyilvános adatbázisát

A kommunista politikai rendőrség egykori ügynökeire vonatkozó dokumentumok titkosításának feloldását, digitalizálását és online közzétételét kéri az 1989. December 21. Egyesület a Nicușor Dan államfőhöz intézett nyílt levelében.

Felszabadító magyar példa: Romániában is sürgetik az ügynökakták nyilvános adatbázisát
Hirdetés
2026. november 05., csütörtök

Egyelőre jó dolognak tartják az emberek a Niculescu-kormány megalakulását

A romániai polgárok derűlátóak a független Luca Niculescu vezette, zömmel a Szociáldemokrata Párt (PSD) minisztereiből álló, de párton kívüli szakértőket is felvonultató kormányban – derül ki egy friss felmérésből.

Egyelőre jó dolognak tartják az emberek a Niculescu-kormány megalakulását
2026. november 05., csütörtök

Mozizás helyett átverés: most épp a legnépszerűbb streamingszolgáltató nevében halásznak bankkártyaadatokra

Újabb online csalási módszerre figyelmeztetett csütörtökön az Országos Kiberbiztonsági Igazgatóság (DNSC): a csalók a legtöbb előfizetővel rendelkező streamingszolgáltató nevében küldenek hamis üzeneteket.

Mozizás helyett átverés: most épp a legnépszerűbb streamingszolgáltató nevében halásznak bankkártyaadatokra
2026. november 05., csütörtök

Bombariadó a bukaresti repülőtéren, Európa több légikikötőjében jelentettek hasonló incidenst

Több európai ország – köztük Románia, Franciaország, Belgium, Bulgária, Ausztria és Olaszország – hatóságai kényszerültek csütörtökön sürgős fellépésre bombafenyegetések miatt.

Bombariadó a bukaresti repülőtéren, Európa több légikikötőjében jelentettek hasonló incidenst
Hirdetés
2026. november 05., csütörtök

Koordinátort keresnek Segesvár történelmi központjának UNESCO-védelméhez

A Maros Megyei Tanács pályázatot hirdet Segesvár UNESCO-védelem alatt álló történelmi központjának koordinátori tisztségére. A négyéves megbízatásra november 20-ig lehet jelentkezni.

Koordinátort keresnek Segesvár történelmi központjának UNESCO-védelméhez
2026. november 04., szerda

Vontatóhajó süllyedt el, tengerészek tűntek el a román partoknál

Ütközés után elsüllyedt egy török vontatóhajó, hét tengerész pedig eltűnt a Fekete-tengeren, a román partok közelében.

Vontatóhajó süllyedt el, tengerészek tűntek el a román partoknál
2026. november 03., kedd

Hamarosan megkapják kártyájukra a szakmai pótlékot a pedagógusok

Meghosszabbították a pedagógusoknak járó 1500 lejes szakmai pótlékra szolgáló kártyák aktiválásának és feltöltésének határidejét. Azok a jogosultak, akik még nem kapták meg az összeget, novemberben és decemberben juthatnak hozzá.

Hamarosan megkapják kártyájukra a szakmai pótlékot a pedagógusok
Hirdetés
Hirdetés