2007. november 08., 00:002007. november 08., 00:00
A taláros testülethez október 24-én eljuttatott keresetben, amelyet Corneliu Vadim Tudor és Lucian Bolcaº szenátor írt alá, a PRM parlamenti frakciója azt kifogásolta, hogy Traian Bãsescu államfõ az egyéni választókerületes rendszerre vonatkozó népszavazás kiírásakor megsértette Románia alkotmányának 90-es cikkelyét, amely arra kötelezi az elnököt, hogy a referendum meghirdetése elõtt egyeztessen annak tárgyáról a parlamenttel. A politikai alakulat vezetõi úgy vélték, hogy az elnök ugyan a törvényhozó testület elé vitt egy népszavazási javaslatot, de ennek tárgya a dekrétum kiadásakor már megváltozott. Az eredetileg a parlament által jóváhagyott referendumon a lakosságnak arra kellett volna választ adnia, hogy támogatja vagy sem az egyéni választókerületes rendszert, míg a dekrétum révén meghirdetett népszavazás már az államfõ által támogatott – a kétfordulós többségi egyéni választókerületes – rendszerre vonatkozik. „Az elnök ily módon megkerülte a referendumra vonatkozó alkotmányos eljárást, és önkényesen eltérítette a népszavazás tárgyát az általánosból az egyedi felé. Így maga a tárgy is teljességgel megváltozott\" – állították a PRM illetékesei. Emellett Bãsescu törvénysértést is elkövetett, amikor nem tartotta be a referendumtörvény azon paragrafusát, amely kötelezi, hogy pontosan jelölje meg a népszavazás dátumát. Ehelyett a dekrétumban csak az szerepel, hogy a referendumra ugyanazon a napon kerül sor, mint a európai parlamenti (EP) választásokra. Ez a megfogalmazás zavart kelthet a választások megszervezése körül. A PRM illetékesei úgy értékelték, hogy ezzel a törvénytelenséggel Traian Bãsescu elképzelését próbálják megvalósítani, azaz, hogy az EP-választások egybeessenek a referendummal, és ezáltal támogatni tudja a Demokrata Pártot. Az Alkotmánybíróság végleges döntésére elsõként maga a kezdeményezõ alakulat alelnöke, Lucian Bolcaº reagált, kijelentve: az alkotmánybírák tulajdonképpen törvényesítették a referendum dátuma körüli „szélhámosságot\". Bolcaº szerint a kifogások viszszautasításával a taláros testület indokolttá tette azt a cinikus mosolyt, amely Traian Bãsescu arcán ült a referendum kihirdetésekor. Az alelnök ugyanakkor úgy véli, hogy az Alkotmánybíróság anélkül utasította el a kifogásokat, hogy helytálló indokot is felhozott volna. A referendum és az EP-választások ügye egyébként továbbra is borzolja a kedélyeket. Markó Béla RMDSZ-elnök tegnap úgy értékelte, hogy az EP-választás és a népszavazás egy napon való megrendezése fejetlenséghez fog vezetni, mivel összezavarja a választókat. A politikus szerint a lakosságot megtéveszti, hogy két különálló választókerület lesz egyazon helyen. Markó ugyanakkor rámutatott, hogy nem a referendum részleteivel kapcsolatosan vannak fenntartásai, hanem a népszavazás egészében zavarja. A szövetség elnöke úgy véli, hogy a referendum miatt az EP-választás elveszti a jelentõségét. N. B. I. Olteanu: az elnök írja alá a törvényt! Bogdan Olteanu, a képviselõház elnöke tegnap levélben kérte Traian Bãsescu államfõt, hogy mihamarabb hirdesse ki az egyéni választókerületes választási rendszert elõíró törvényt, amelyért a kormány felelõsséget vállalt október 29-én. A jogszabály tegnap került át a parlamentbõl az Államelnöki Hivatalhoz. Az elnöknek küldött dokumentumban Olteanu rámutat, hogy amennyiben a referendum eredménye alapján kiderül, hogy a lakosság egy más egyéni választókerületes rendszert szeretne, akkor még mindig egyszerûbb egy már hatályban lévõ jogszabályt módosítani, semmint újból végighaladni a teljes törvényalkotási eljáráson.
Míg eddig rendszerint éjszaka támadta az orosz hadsereg drónokkal a Dunán húzódó román-ukrán határ mentén fekvő ukrajnai célpontokat, ezúttal szombat délután adott ki a román katasztrófavédelem riasztást Tulcea megye lakóinak.
A tanítási normák változását követően a pedagógusok fizetése változatlan marad – jelentette ki szombaton Daniel David.
Románia nem vezényel katonákat Ukrajnába – szögezte le szombaton Ionuţ Moşteanu védelmi miniszter.
Az Eastern Sentry (Keleti Őrszem) katonai művelet az Észak-atlanti Szerződés Szervezetének gyors reakciója a NATO-tagállamok szuverén légterének ismételt megsértésére – közölte péntek este a külügyminisztérium.
Diana Buzoianu környezetvédelmi miniszter pénteken menesztette a román vízügyi igazgatóság (ANAR) vezetőjét.
Egy 13 éves fiú meghalt pénteken a Máramaros megyei Mosóbánya (Băița de Sub Codru) település iskolájának udvarán – tájékoztatott péntek este a megyei rendőrség szóvivője.
Az országos helyreállítási terv (PNRR) keretében már nem finanszírozható kórházi beruházásokat az Európai Unió 2021-2027 közötti egészségügyi programjának alapjaiból fogják finanszírozni – jelentette be pénteken Ilie Bolojan.
A helyi közigazgatásban működő reprezentatív szakszervezeti szövetségek képviselői szeptember 15-én, hétfőn a fővárosban tüntetnek a kormány által bejelentett létszámcsökkentési intézkedések ellen.
Nem aranyat tartalmaznak a képviselőházi névjegykártyák, csak aranyfóliát – pontosítottak a román parlament alsóházának illetékesei pénteken, miután Radu Mihaiu, a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) képviselője ezzel ellentétes utalásokat tett.
Alexandru Rogobete egészségügyi miniszter kijelentette, hogy soha nem fogja elfogadni az oltások kötelezővé tételét. Véleménye szerint az embereknek joguk van választani, de ezt „teljes körű tájékoztatás alapján” kell megtenniük.