
2012. augusztus 03., 13:172012. augusztus 03., 13:17
Az alkotmánybíróság csütörtökön arra hivatkozva halasztotta el döntését a felfüggesztett Traian Basescu államfő leváltásáról rendezett vasárnapi népszavazás érvényessége ügyében, hogy ellentmondásos információkat kapott a román hatóságoktól a választók számát illetően. A referendum ugyanis akkor érvényes, ha azon a választók több mint fele részt vesz, de a román hatóságok ellentmondásos adatokat közöltek az alkotmánybírósággal a névjegyzékben szereplő személyek számáról. A taláros testület ezért felszólította a kormányt, hogy augusztus végéig aktualizálja a választói névjegyzéket.
Az RMDSZ politikai alelnöke az Erdély Televízió egy vitaműsorában rámutatott: a belügyminisztérium feladata a választói névjegyzék folyamatos aktualizálása, de ez nem történt meg eddig.
„Sokaknak megfelelt a jelenlegi állapot, de ez viszont most visszaütött, mint a bumeráng. Az Alkotmánybíróság mostani halasztó döntése véleményem szerint nem fog segíteni a belpolitikai helyzet stabilizálásában. Az RMDSZ-nek igaza volt, amikor a magyar választók lelkiismeretére bízta a választást , és a magyar közösség is érezte, hogy itt komoly gondok vannak, ami a referendumot illeti” – fejtette ki a szövetség alelnöke.
Borbély László elmondta, az Alkotmánybíróság döntése továbbra is fenntartja a bizonytalanságot, továbbra sem csitul majd a politikai közbeszédben a különböző vélt, vagy valós támadások sorozata, és ez nem használ senkinek.
„El kell gondolkozni azon, hogy kik a hibásak a kialakult helyzetért. Az elnök, aki nyolc éven át nem tudta a közvetítői szerepét betölteni, vagy azok a jelenleg hatalmon lévő erők, amelyek megpróbáltak két hét alatt olyan változásokat kieszközölni, amelyek nem voltak kellően előkészítve és amelyekkel kapcsolatban alkotmányossági aggályok is felmerülhetnek” - mondta Borbély.
Arra a kérdésre, hogy mennyire rontja Románia nemzetközi megítélését a jelenlegi helyzet, Borbély elmondta, fenntartással kezeli a külföldi politikusok egyes nyilatkozatait, hiszen nem tud egyetérteni az uniós biztos azon kérésével, hogy a román politikusok ne reflektáljanak a bíróságok ítéleteire. Példaként Markó Attila államtitkár helyzetét említette, akit - a restitúciós bizottság tagjaként - első fokon börtönbüntetésre ítélt a román igazságszolgáltatás, amiért jóváhagyta a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégium visszaszolgáltatását a református egyháznak. Borbély szerint ehhez mindenképpen viszonyulni kell, erről véleményt kell mondani.
Arra a felvetésre, hogy esetleg egy második referendum szervezése lehetne a megoldás, a politikus kifejtette, ezt jelenleg nem tartja valószínűnek.
Munkahelyek létrehozása a fiatalok számára, az infláció és a megélhetési költségek visszaszorítása, a jövedelmek növelése – ezt várják az emberek a független Luca Niculescu vezette kormánytól egy friss felmérés szerint.
Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.
Újabb bombafenyegetést jelentettek pénteken az otopeni-i Henri Coandă nemzetközi repülőtéren, ezúttal egy Prágából érkező repülőgéppel kapcsolatban – közölte a Román Hírszerző Szolgálat (SRI).
Nem duplázódik meg az ingatlanadójuk, és tízszeres illetéket sem kell fizetniük azoknak, akik engedély nélkül építették be az erkélyüket – öntött tiszta vizet a pohárba Marcel-Alexandru Stoica fejlesztési miniszter.
A kommunista politikai rendőrség egykori ügynökeire vonatkozó dokumentumok titkosításának feloldását, digitalizálását és online közzétételét kéri az 1989. December 21. Egyesület a Nicușor Dan államfőhöz intézett nyílt levelében.
A romániai polgárok derűlátóak a független Luca Niculescu vezette, zömmel a Szociáldemokrata Párt (PSD) minisztereiből álló, de párton kívüli szakértőket is felvonultató kormányban – derül ki egy friss felmérésből.
Újabb online csalási módszerre figyelmeztetett csütörtökön az Országos Kiberbiztonsági Igazgatóság (DNSC): a csalók a legtöbb előfizetővel rendelkező streamingszolgáltató nevében küldenek hamis üzeneteket.
Több európai ország – köztük Románia, Franciaország, Belgium, Bulgária, Ausztria és Olaszország – hatóságai kényszerültek csütörtökön sürgős fellépésre bombafenyegetések miatt.
A Maros Megyei Tanács pályázatot hirdet Segesvár UNESCO-védelem alatt álló történelmi központjának koordinátori tisztségére. A négyéves megbízatásra november 20-ig lehet jelentkezni.
Ütközés után elsüllyedt egy török vontatóhajó, hét tengerész pedig eltűnt a Fekete-tengeren, a román partok közelében.