2012. augusztus 27., 13:262012. augusztus 27., 13:26
Az alkotmány szerint az alkotmánybíróság határozatát a parlament együttes ülésén kell ismertetni, amely ezt követően, a hivatalos közlönyben való megjelenésekor lép hatályba. A parlamenti ülés bojkottálásával, vagyis a procedurális feltételek teljesülésének akadályozásával a kormánypártok egyelőre meghiúsították Traian Băsescu visszatérését az elnöki hivatalba. A parlament ülésén konzultációs szünetet rendeltek el.
Eugen Nicolăescu, a Nemzeti Liberális Párt képviselőházi frakcióvezetője bejelentette, hogy nem vesznek részt az alkotmánybírósági döntést ismertető ülésen. Ezt azzal indokolta, hogy a taláros testület a referendumot érvénytelenítő határozatakor több olyan dokumentumot nem vett figyelembe, melyek akár meg is változtathatják a testület véleményét.
Egyes kormánypárti politikusok szerint azonban az ülésén a parlamentnek felül kellene bírálnia az alkotmánybíróság döntését. Ioan Ghișe liberális szenátor korábban bejelentette: indítványozni fogja, hogy a parlament nyilvánítsa érvényesnek a népszavazást, tekintettel arra, hogy az alkotmány szerint a nép választott képviselői által, illetve népszavazás révén gyakorolja szuverenitását. A szenátor szerint ellenkezne a népakarattal, ha Băsescut, akit 2009-ben ötmillió szavazattal választottak meg, nem lehetne leváltani hét és félmillió vokssal.
A kormánypártok hivatalosan nem foglaltak állást Ghișe kezdeményezése ügyében és az is kérdéses, hogy napirendre tűzik-e indítványát a parlament ülésén.
A parlament július 6-i együttes ülésén függesztette fel tisztségéből Traian Băsescu államfőt. Azóta Crin Antonescu, a szenátus néhány nappal korábban megválasztott elnöke tölti be az ideiglenes államfői tisztséget. A parlamentnek ugyancsak együttes ülésen kell tudomásul vennie az alkotmánybíróság határozatát, amely megállapította, hogy a felfüggesztett államfő leváltásáról rendezett július 29-i népszavazáson a részvétel nem érte el érvényességi küszöböt, így Băsescu visszatérhet hivatalába.
Munkahelyek létrehozása a fiatalok számára, az infláció és a megélhetési költségek visszaszorítása, a jövedelmek növelése – ezt várják az emberek a független Luca Niculescu vezette kormánytól egy friss felmérés szerint.
Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.
Újabb bombafenyegetést jelentettek pénteken az otopeni-i Henri Coandă nemzetközi repülőtéren, ezúttal egy Prágából érkező repülőgéppel kapcsolatban – közölte a Román Hírszerző Szolgálat (SRI).
Nem duplázódik meg az ingatlanadójuk, és tízszeres illetéket sem kell fizetniük azoknak, akik engedély nélkül építették be az erkélyüket – öntött tiszta vizet a pohárba Marcel-Alexandru Stoica fejlesztési miniszter.
A kommunista politikai rendőrség egykori ügynökeire vonatkozó dokumentumok titkosításának feloldását, digitalizálását és online közzétételét kéri az 1989. December 21. Egyesület a Nicușor Dan államfőhöz intézett nyílt levelében.
A romániai polgárok derűlátóak a független Luca Niculescu vezette, zömmel a Szociáldemokrata Párt (PSD) minisztereiből álló, de párton kívüli szakértőket is felvonultató kormányban – derül ki egy friss felmérésből.
Újabb online csalási módszerre figyelmeztetett csütörtökön az Országos Kiberbiztonsági Igazgatóság (DNSC): a csalók a legtöbb előfizetővel rendelkező streamingszolgáltató nevében küldenek hamis üzeneteket.
Több európai ország – köztük Románia, Franciaország, Belgium, Bulgária, Ausztria és Olaszország – hatóságai kényszerültek csütörtökön sürgős fellépésre bombafenyegetések miatt.
A Maros Megyei Tanács pályázatot hirdet Segesvár UNESCO-védelem alatt álló történelmi központjának koordinátori tisztségére. A négyéves megbízatásra november 20-ig lehet jelentkezni.
Ütközés után elsüllyedt egy török vontatóhajó, hét tengerész pedig eltűnt a Fekete-tengeren, a román partok közelében.