2007. november 27., 00:002007. november 27., 00:00
Ez mindössze néhány tizedszázalékkal tért el az urnák zárását követõen nyilvánosságra hozott becslésektõl. A tegnap délutáni részleges eredmények alapján a Demokrata Párt (PD) tûnt a választások nyertesének 28,78 százalékát gyûjtve be a szavazatoknak. A második helyen a Szociáldemokrata Párt (PSD) végzett 23,14 százalékkal, a harmadik helyre pedig a Nemzeti Liberális Párt (PNL) futott be 13,45 százalékkal. A politikai alakulatok közül a Liberális Demokrata Párt (PLD) és az RMDSZ lépte át az ötszázalékos bejutási küszöböt 7,78 illetve 5,52 százalékkal. Utóbbi mintegy 0,7 százalékot esett az exit poll elõrejelzésekhez viszonyítva. Tõkés László független jelölt 3,43 százalékkal továbbra is a bejutók között tudhatta magát. A választások nagy vesztesei a Kereszténydemokrata Új Generáció Pártja (PNG-CD), amely a szavazatok 4,86 százalékát gyûjtötte be, valamint a Nagy-Románia Párt (PRM) 4,15 százalékos támogatottságával és a Konzervatív Párt (PC), amely a 2,93 százalékot tudhat magáénak. Szintén a kiesettek között van 2,43 százalékkal a Nemzeti Kezdeményezés Pártja (PIN) és 1,38 százalékkal a Kereszténydemokrata Nemzeti Parasztpárt (PNÞCD). Tegnap 17 órakor a leadott szavazatok 95,37 százaléka volt érvényes, és összesen negyven megyében összesítették a voksokat. Bukarestben 92,7 százalékos volt az összesítés. A legjelentõsebb eredményt elért demokraták elnöke, Emil Boc az alakulat központi bizottságának ülését követõen úgy vélekedett: a PD elérte politikai célját a választások megnyerésével, viszont helye van a jobb teljesítménynek is. Ezzel szemben Vasile Blaga, a párt fõtitkára felrótta magának, hogy az alakulat nem érte el a 40 százalékot a választásokon. A második helyen végzett PSD alelnöke, Victor Ponta elmondása szerint senkit nem tölt el örömmel az eredmény, és elemzés tárgyává kell tenni, miért veszítettek annyi szavazatot. Eckstein-Kovács Péter RMDSZ-es szenátor szerint az erdélyi magyar választók nagyszámú részvétele az EP-választásokon a közösség bizalmát sugallja az RMDSZ és az egyéni jelölt iránt. Eckstein idõszerûnek látja a közösségen belüli választás megszervezését, amely révén egy pluralista szervezet jönne létre, amely a továbbiakban a román parlamentben is képviselné a magyar érdekeket. N. B. I. Magyarországi üdvözlet A magyar kormány és két magyarországi ellenzéki alakulat, a Fidesz és az MDF képviselõje az Országgyûlés tegnapi ülésén napirend elõtt gratulált a romániai választáson mandátumot nyert új magyar európai parlamenti (EP) képviselõknek. Gyurcsány Ferenc kormányfõ levélben is gratulált az új magyar EP-képviselõknek. A miniszterelnök egyben felkínálta a magyar kormány együttmûködését minden, a régiót érintõ közös európai érdek érvényesítésében. Németh Zsolt, a külügyi bizottság fideszes elnöke szerint az EP-választáson a nemzeti önbecsülés gyõzött a kishitûség és az ehhez kapcsolódó széles körû vádaskodás felett. Kóka János, a Szabad Demokraták Szövetségének (SZDSZ) elnöke elmondta: a párt EP-delegációja kész folytatni és megerõsíteni az eddig kialakult eredményes együttmûködést az RMDSZ európai parlamenti képviselõivel, rámutatva: „egyedül az RMDSZ józan és kiegyensúlyozott politikája hozott eddig sikereket a romániai magyarok számára\".
Míg eddig rendszerint éjszaka támadta az orosz hadsereg drónokkal a Dunán húzódó román-ukrán határ mentén fekvő ukrajnai célpontokat, ezúttal szombat délután adott ki a román katasztrófavédelem riasztást Tulcea megye lakóinak.
A tanítási normák változását követően a pedagógusok fizetése változatlan marad – jelentette ki szombaton Daniel David.
Románia nem vezényel katonákat Ukrajnába – szögezte le szombaton Ionuţ Moşteanu védelmi miniszter.
Az Eastern Sentry (Keleti Őrszem) katonai művelet az Észak-atlanti Szerződés Szervezetének gyors reakciója a NATO-tagállamok szuverén légterének ismételt megsértésére – közölte péntek este a külügyminisztérium.
Diana Buzoianu környezetvédelmi miniszter pénteken menesztette a román vízügyi igazgatóság (ANAR) vezetőjét.
Egy 13 éves fiú meghalt pénteken a Máramaros megyei Mosóbánya (Băița de Sub Codru) település iskolájának udvarán – tájékoztatott péntek este a megyei rendőrség szóvivője.
Az országos helyreállítási terv (PNRR) keretében már nem finanszírozható kórházi beruházásokat az Európai Unió 2021-2027 közötti egészségügyi programjának alapjaiból fogják finanszírozni – jelentette be pénteken Ilie Bolojan.
A helyi közigazgatásban működő reprezentatív szakszervezeti szövetségek képviselői szeptember 15-én, hétfőn a fővárosban tüntetnek a kormány által bejelentett létszámcsökkentési intézkedések ellen.
Nem aranyat tartalmaznak a képviselőházi névjegykártyák, csak aranyfóliát – pontosítottak a román parlament alsóházának illetékesei pénteken, miután Radu Mihaiu, a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) képviselője ezzel ellentétes utalásokat tett.
Alexandru Rogobete egészségügyi miniszter kijelentette, hogy soha nem fogja elfogadni az oltások kötelezővé tételét. Véleménye szerint az embereknek joguk van választani, de ezt „teljes körű tájékoztatás alapján” kell megtenniük.