Hirdetés

Băsescu ország körüli útra indította a demokrácia lángját

Ország körüli útra indította a demokrácia lángját Traian Băsescu felfüggesztett elnök a támogatói által szervezett kolozsvári nagygyűlésen szombaton. Băsescu elmondta, hogy az olimpiaihoz hasonló fáklyával a július 29-i népszavazás eredményhirdetéséig járják az országot. Ha elveszti a versenyt, a láng kialszik a következő választásokig.

2012. július 15., 08:492012. július 15., 08:49

Beszédében Traian Băsescu kijelentette: nem a személyéről szól a népszavazás, hanem arról, hogy Románia folytatja-e előrehaladását a demokratikus úton, vagy letér erről, és a restauráció kora kezdődik el.

Úgy vélte, a kormányzó Szociál-Liberális Szövetség (USL) vezetői a korrupció termékei. Pártjaik korruptjai juttatták őket hatalomra, hogy ott legyenek az igazságszolgáltatás „vezérlőgombjai” mellett, és az USL \"bebörtönzendői\" számára büntetlenséget biztosítsanak. Băsescu felsorolta azoknak a befolyásos személyeknek a neveit, akiket börtönre ítéltek az elmúlt időszakban a korrupció miatt, és hozzátette, hogy húsz parlamenti képviselő ellen folyik bűnügyi eljárás.

A felfüggesztett államfő rámutatott: nyolc éve építi Románia presztízsét az Európai Unióban, az USL vezetőinek azonban négy nap elég volt ahhoz, hogy lerombolják ezt a kedvező megítélést. Megállapította, az USL kormányzása alatt megkezdődött Románia elszigetelődése. Feltette a kérdést, ha négy nap alatt eltávolították tisztségükből a legfőbb állami vezetőket, mire számítson a romániai közember?

Băsescu kiemelte, hogy az Európai Unió elítélte mindazt, amit az USL kormányra kerülése óta tett. A kormányzó erők azonban a „népszavazás paplanával” akarják leborítani a történteket. Abbéli reményét fejezte ki, hogy a népszavazáson a nép \"paplan nélkül hagyja\" a vezetőket. Úgy vélte, visszás lenne, ha az urnáknál a román nép hitelesítené mindazt, ami az elmúlt napokban történt.

Noha az alkotmánybíróság határozata értelmében a népszavazás csak akkor lesz érvényes, ha a romániai választópolgároknak legalább a fele az urnákhoz járul, Traian Băsescu kijelentette, nem akar „a zöld asztalnál” megállapított eredmény alapján elnök maradni. „Ilyen csak a Mitica Ligájában történhet” - utalt a román futballigára, majd hozzátette: az államfőnek legitimitásra van szüksége. „Azt kértem, ne hozzanak abba a helyzetbe, hogy a népszavazás érvénytelenítésével maradjak a tisztségemben. Azt kérem, menjenek szavazni, és mondjanak nemet a restaurációra” - nyomatékosította a tisztségéből felfüggesztett államfő.

A kolozsvári nagygyűlésen a szervezők bejelentése szerint tízezren, a rendfenntartók becslése szerint ötezren vettek részt, többségük a Băsescu -párti kampány szervezői kérésének megfelelően, fehér öltözetben.

A tisztségéből felfüggesztett államfő leváltásáról kiírt népszavazást július 29-én tartják.

 

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 06., péntek

Nem lesz könnyű teljesíteni: kiderült, mit várnak az emberek a Niculescu-kormánytól

Munkahelyek létrehozása a fiatalok számára, az infláció és a megélhetési költségek visszaszorítása, a jövedelmek növelése – ezt várják az emberek a független Luca Niculescu vezette kormánytól egy friss felmérés szerint.

Nem lesz könnyű teljesíteni: kiderült, mit várnak az emberek a Niculescu-kormánytól
Hirdetés
2026. november 06., péntek

Annyira „tisztelik” a román zászlót egy AUR-os vezetésű településen, hogy szeméttartónak használták

Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.

Annyira „tisztelik” a román zászlót egy AUR-os vezetésű településen, hogy szeméttartónak használták
2026. november 06., péntek

Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren

Újabb bombafenyegetést jelentettek pénteken az otopeni-i Henri Coandă nemzetközi repülőtéren, ezúttal egy Prágából érkező repülőgéppel kapcsolatban – közölte a Román Hírszerző Szolgálat (SRI).

Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren
Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren
2026. november 06., péntek

Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren

2026. november 06., péntek

Dupla adó a beépített erkély miatt? Tiszta vizet öntött a pohárba a fejlesztési tárca

Nem duplázódik meg az ingatlanadójuk, és tízszeres illetéket sem kell fizetniük azoknak, akik engedély nélkül építették be az erkélyüket – öntött tiszta vizet a pohárba Marcel-Alexandru Stoica fejlesztési miniszter.

Dupla adó a beépített erkély miatt? Tiszta vizet öntött a pohárba a fejlesztési tárca
Hirdetés
2026. november 05., csütörtök

Felszabadító magyar példa: Romániában is sürgetik az ügynökakták nyilvános adatbázisát

A kommunista politikai rendőrség egykori ügynökeire vonatkozó dokumentumok titkosításának feloldását, digitalizálását és online közzétételét kéri az 1989. December 21. Egyesület a Nicușor Dan államfőhöz intézett nyílt levelében.

Felszabadító magyar példa: Romániában is sürgetik az ügynökakták nyilvános adatbázisát
2026. november 05., csütörtök

Egyelőre jó dolognak tartják az emberek a Niculescu-kormány megalakulását

A romániai polgárok derűlátóak a független Luca Niculescu vezette, zömmel a Szociáldemokrata Párt (PSD) minisztereiből álló, de párton kívüli szakértőket is felvonultató kormányban – derül ki egy friss felmérésből.

Egyelőre jó dolognak tartják az emberek a Niculescu-kormány megalakulását
2026. november 05., csütörtök

Mozizás helyett átverés: most épp a legnépszerűbb streamingszolgáltató nevében halásznak bankkártyaadatokra

Újabb online csalási módszerre figyelmeztetett csütörtökön az Országos Kiberbiztonsági Igazgatóság (DNSC): a csalók a legtöbb előfizetővel rendelkező streamingszolgáltató nevében küldenek hamis üzeneteket.

Mozizás helyett átverés: most épp a legnépszerűbb streamingszolgáltató nevében halásznak bankkártyaadatokra
Hirdetés
2026. november 05., csütörtök

Bombariadó a bukaresti repülőtéren, Európa több légikikötőjében jelentettek hasonló incidenst

Több európai ország – köztük Románia, Franciaország, Belgium, Bulgária, Ausztria és Olaszország – hatóságai kényszerültek csütörtökön sürgős fellépésre bombafenyegetések miatt.

Bombariadó a bukaresti repülőtéren, Európa több légikikötőjében jelentettek hasonló incidenst
2026. november 05., csütörtök

Koordinátort keresnek Segesvár történelmi központjának UNESCO-védelméhez

A Maros Megyei Tanács pályázatot hirdet Segesvár UNESCO-védelem alatt álló történelmi központjának koordinátori tisztségére. A négyéves megbízatásra november 20-ig lehet jelentkezni.

Koordinátort keresnek Segesvár történelmi központjának UNESCO-védelméhez
2026. november 04., szerda

Vontatóhajó süllyedt el, tengerészek tűntek el a román partoknál

Ütközés után elsüllyedt egy török vontatóhajó, hét tengerész pedig eltűnt a Fekete-tengeren, a román partok közelében.

Vontatóhajó süllyedt el, tengerészek tűntek el a román partoknál
Hirdetés
Hirdetés