2012. szeptember 25., 08:222012. szeptember 25., 08:22
Indoklásában úgy fogalmaz: a jelenlegi kormánytöbbségnek kell vállalnia a felelősséget ígéreteinek betartásáért. Mindezt annak apropóján nyilatkozta, hogy a PDL Vasile Blaga volt szenátusi elnök elmozdítása ügyében a taláros testülethez fordult. Mint ismeretes, a kormányzó Szociálliberális Unió (USL) azért váltotta le a két házelnököt július elején, hogy megkönnyítse a Traian Băsescu államfő leváltását célzó folyamat beindítását. Egy korábbi alkotmánybírósági döntés értelmében ugyanakkor a házelnököket csak azon frakció hívhatja vissza, amely a tisztségre jelölte őket. Blaga tegnap közölte: nem ragaszkodik a házelnöki tisztséghez, de a törvényeket tiszteletben kell tartani. Anastase helyzete ellentmondásosabb, ő ugyanis 2010-ben a nyugdíjtörvény végszavazásakor azzal vívta ki a közvélemény felháborodását, hogy a jelen lévő képviselők számánál jóval több voksot számolt össze.
Munkahelyek létrehozása a fiatalok számára, az infláció és a megélhetési költségek visszaszorítása, a jövedelmek növelése – ezt várják az emberek a független Luca Niculescu vezette kormánytól egy friss felmérés szerint.
Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.
Újabb bombafenyegetést jelentettek pénteken az otopeni-i Henri Coandă nemzetközi repülőtéren, ezúttal egy Prágából érkező repülőgéppel kapcsolatban – közölte a Román Hírszerző Szolgálat (SRI).
Nem duplázódik meg az ingatlanadójuk, és tízszeres illetéket sem kell fizetniük azoknak, akik engedély nélkül építették be az erkélyüket – öntött tiszta vizet a pohárba Marcel-Alexandru Stoica fejlesztési miniszter.
A kommunista politikai rendőrség egykori ügynökeire vonatkozó dokumentumok titkosításának feloldását, digitalizálását és online közzétételét kéri az 1989. December 21. Egyesület a Nicușor Dan államfőhöz intézett nyílt levelében.
A romániai polgárok derűlátóak a független Luca Niculescu vezette, zömmel a Szociáldemokrata Párt (PSD) minisztereiből álló, de párton kívüli szakértőket is felvonultató kormányban – derül ki egy friss felmérésből.
Újabb online csalási módszerre figyelmeztetett csütörtökön az Országos Kiberbiztonsági Igazgatóság (DNSC): a csalók a legtöbb előfizetővel rendelkező streamingszolgáltató nevében küldenek hamis üzeneteket.
Több európai ország – köztük Románia, Franciaország, Belgium, Bulgária, Ausztria és Olaszország – hatóságai kényszerültek csütörtökön sürgős fellépésre bombafenyegetések miatt.
A Maros Megyei Tanács pályázatot hirdet Segesvár UNESCO-védelem alatt álló történelmi központjának koordinátori tisztségére. A négyéves megbízatásra november 20-ig lehet jelentkezni.
Ütközés után elsüllyedt egy török vontatóhajó, hét tengerész pedig eltűnt a Fekete-tengeren, a román partok közelében.