
2012. szeptember 09., 14:482012. szeptember 09., 14:48
Victor Ponta kijelentette, hogy olyan államfőt szeretne, aki „a kormányzást a kormányra hagyja” és a reprezentatív feladatokra összpontosít. Mint mondta, problematikusnak tartja, ha az államfő beavatkozik, és nézete szerint Basescu elnök „ebből a szempontból erős személyiség”. Rámutatott, hogy Traian Basescu jelenlegi államfő mandátuma 2014-ben lejár. „A reform tehát nem ellene irányulna” - mondta.
„Utódának azonban meg kell értenie, nem az a feladata, hogy a kormány munkájába belekontárkodjon, hanem hogy képviselje az országot és közvetítsen a politikai táborok között” - folytatta. Ponta szerint Románia ezen a téren „tanulhatna” Ausztriától és Heinz Fischer jelenlegi osztrák államfőtől.
A miniszterelnök elismerte, hogy követett el hibát Traian Băsescu államfővel való konfliktusában. „Most már megértem, hogy az események sebessége nyugtalanító volt. Ami számunkra logikus és legitim volt, az Románián kívül másként hatott” - mondta. Úgy vélekedett, a sürgősségi rendeleteket nem magyarázták meg a megfelelő módon, emellett több időre lett volna szükség. Hozzátette: „az előző kormány 140 sürgősségi rendeletet hozott, de ezen senki sem háborodott fel”.
A fekete-tengeri földgáz kitermelése történelmi lehetőséget jelent Romániának, de a valódi stratégiai érték a kitermeléséből származó bevételek felhasználásában rejlik – véli Dumitru Chisăliță, az Intelligens Energia Egyesület elnöke.
Biztonságban lekísértek a hegyről 37 lengyel turistát a hegyi csendőrök a Kelemen-havasokban, miután a kirándulók útvonalának közelében egy bocsát vezető anyamedvét észleltek. A hatóságok szerint a gyors beavatkozásnak köszönhetően senki sem sérült meg.
Új szakaszába lépett a Nagyszeben és Fogaras közötti A13-as autópálya-szakasz építése: a 68 kilométeres nyomvonal mind a négy szakaszán egyszerre zajlanak a munkálatok.
Románia az Európai Unió egyetlen tagállama, ahol jelenleg nincs olyan rendszer, amely lehetővé tenné az úgynevezett off-label – vagyis a betegtájékoztatóban nem szereplő javallatra alkalmazott – gyógyszerek társadalombiztosítási támogatását.
A román védelmi minisztérium közölte: Ukrajna hivatalosan is megerősítette, hogy a június 5-én a konstancai kikötőben történt drónrobbanás „elszigetelt eset”, amelyet „nagy valószínűséggel Oroszország elektronikai hadviselési tevékenysége” idézett elő.
Kelemen Hunor kijelentette, hogy az RMDSZ nem vesz részt a szélsőséges, magyarellenes AUR legitimálásában.
Zivatarokra figyelmeztető sárga jelzésű riasztás érvényes pénteken szinte az ország egész területén.
A kormány az alkotmánybírósághoz fordult a bírák és ügyészek felhalmozódott bérhátralékainak kifizetése körüli alkotmányos természetű konfliktus ügyében.
Bár a bukaresti közlekedési minisztérium továbbra is azzal számol, hogy 2026 végéig rekordot jelentő, 233,59 kilométernyi autópályát és gyorsforgalmi utat adnak át Romániában, a Pro Infrastructura Egyesület szerint több határidő is túlságosan optimista.