
2012. július 10., 06:242012. július 10., 06:24
Az alkotmánybíróság közölte: „elhárította a keresetet”, amelyben Băsescu az ő és a parlament közötti, alkotmányos jellegű jogi konfliktus megállapítását kérte a taláros testülettől. Băsescu szerint a parlament csak az alkotmányt sértő súlyos tettekért függeszthette volna fel őt, nem pedig nyilatkozatokért. Az alkotmánybíróság közleménye nem teszi egyértelművé, hogy az alkotmánybírák illetékességüket hárították el, vagy érdemben megvitatták Băsescu keresetét és azt utasították el.
Egy harmadik és negyedik határozatban a taláros testület elutasította a múlt héten leváltott két ellenzéki házelnöknek, Vasile Blaga volt szenátusi és Roberta Anastase volt képviselőházi elnöknek az alkotmányossági óvását. Ők a leváltásukról szóló parlamenti határozatokat támadták meg.
Az alkotmánybíróság ötödik döntésében alaptörvénybe ütközőnek minősítette azt a törvénymódosítási tervezetet, amely az alkotmánybíróság hatáskörét szűkítené.
A szenátusban június 25-én fogadták el azt a törvénytervezetet, amelynek értelmében az alkotmánybíróság nem vizsgálhatná többé a parlamenti határozatok alkotmányosságát. Ezt a jogszabályt már akkor megtámadta a taláros testületnél az ellenzéki Demokrata Liberális Párt (PDL). Mivel azonban a parlament által elfogadott jogszabály az óvás miatt nem lépett hatályba, holott Băsescu felfüggesztéséhez szüksége volt rá a kormányzó Szociál-liberális Szövetségnek (USL), a kormány múlt héten sürgősségi rendeletet is hozott ugyanilyen tartalommal, amely azonnal hatályba lépett. Ezt csak az ombudsman támadhatta volna meg az alkotmánybíróságon, de az USL által egy nappal korábban kinevezett biztos nem élt ezzel a jogával.
Az alkotmánybírósági döntés nem tér ki arra, hogy a sürgősségi rendelettel elfogadott jogszabály hatályos marad-e, olyan körülmények között, amikor az alkotmánybíróság által elfogadott óvás egy másik, azonos tartalmú jogszabályra vonatkozott.
Az alkotmánybíróság keddi ülésén dönt egy másik hasonló - parlamentben is elfogadott, és sürgősségi rendeletben is kiadott - jogszabály ügyében, amely a népszavazási törvényt módosította oly módon, hogy nem a választói névjegyzékben szereplő polgárok többségének (több mint kilenc millió embernek), hanem a referendumon részt vevők egyszerű többségének a voksával is leválthatják július 29-én Băsescut.
Victor Ponta miniszterelnök az alkotmánybírósági döntésről azt mondta: ezzel világossá vált, hogy Băsescu és a PDL emberei alaptalanul rágalmazták Romániát az alkotmány megsértésével és a jogállamiság felrúgásával. A kormányfő felszólította az ellenzéket, hogy szüntesse be az európai partnerek félretájékoztatását, amelynek során mindenkivel - de „főleg a német kereszténydemokratákkal” - elhitették, hogy Romániában valamiféle „államcsínyt” hajtott végre az USL.
Munkahelyek létrehozása a fiatalok számára, az infláció és a megélhetési költségek visszaszorítása, a jövedelmek növelése – ezt várják az emberek a független Luca Niculescu vezette kormánytól egy friss felmérés szerint.
Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.
Újabb bombafenyegetést jelentettek pénteken az otopeni-i Henri Coandă nemzetközi repülőtéren, ezúttal egy Prágából érkező repülőgéppel kapcsolatban – közölte a Román Hírszerző Szolgálat (SRI).
Nem duplázódik meg az ingatlanadójuk, és tízszeres illetéket sem kell fizetniük azoknak, akik engedély nélkül építették be az erkélyüket – öntött tiszta vizet a pohárba Marcel-Alexandru Stoica fejlesztési miniszter.
A kommunista politikai rendőrség egykori ügynökeire vonatkozó dokumentumok titkosításának feloldását, digitalizálását és online közzétételét kéri az 1989. December 21. Egyesület a Nicușor Dan államfőhöz intézett nyílt levelében.
A romániai polgárok derűlátóak a független Luca Niculescu vezette, zömmel a Szociáldemokrata Párt (PSD) minisztereiből álló, de párton kívüli szakértőket is felvonultató kormányban – derül ki egy friss felmérésből.
Újabb online csalási módszerre figyelmeztetett csütörtökön az Országos Kiberbiztonsági Igazgatóság (DNSC): a csalók a legtöbb előfizetővel rendelkező streamingszolgáltató nevében küldenek hamis üzeneteket.
Több európai ország – köztük Románia, Franciaország, Belgium, Bulgária, Ausztria és Olaszország – hatóságai kényszerültek csütörtökön sürgős fellépésre bombafenyegetések miatt.
A Maros Megyei Tanács pályázatot hirdet Segesvár UNESCO-védelem alatt álló történelmi központjának koordinátori tisztségére. A négyéves megbízatásra november 20-ig lehet jelentkezni.
Ütközés után elsüllyedt egy török vontatóhajó, hét tengerész pedig eltűnt a Fekete-tengeren, a román partok közelében.