
Fotó: Pixabay
Döntő kamaraként elfogadta hétfőn a szenátus az 5G hálózatok kiépítéséről szóló tervezetet.
2021. június 07., 22:332021. június 07., 22:33
A kormány által kezdeményezett jogszabály-javaslatot 117 támogató és 13 ellenszavazattal, egy tartózkodás mellett fogadta el a felsőház. Csak a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) szenátorai voksoltak ellene.
Amennyiben a CSAT úgy értékeli, hogy az ország biztonságát fenyegető kockázatok merülnek fel, negatív véleményezést bocsát ki.
Az 5G hálózatokat telepítő cégek kizárólag engedéllyel rendelkező fejlesztők által gyártott technológiákat, berendezéseket és szoftvereket használhatnak. Azok a cégek, amelyek megszegik ezt az előírást, üzleti forgalmuk 1 és 5 százaléka közötti összegnek megfelelő bírsággal sújthatók.
A tervezetet a képviselőház már elfogadta, a szenátus döntő házként szavazott róla – közölte az Agerpres.
A román hatóságok pénteken újraindították a Fekete-tengeren megrongálódott kereskedelmi hajó eltűnt tengerészeinek felkutatását és mentését – közölte a Katasztrófavédelmi Főfelügyelőség (IGSU).
Péntek reggel megkezdődött a hóeltakarítás a DN 7C jelzésű, közismerten a Transzfogarasi úton, miután a hegyvidéki szakaszon csütörtök este havazás kezdődött.
Prioritás lesz a Niculescu-kormány számára a kiszolgáltatott helyzetben lévők rezsitámogatása, a gazdaság újraindítása, a vállalkozások támogatása, az állami bevételek beszedésének hatékonyabbá tétele és az ország védelmi képességeinek erősítése is.
Luca Niculescu csütörtök este kijelentette, hogy 2027-ben nem szeretne adókat emelni, de erre addig nem tehet ígéretet, amíg nem ismeri pontosan a költségvetés helyzetét. A miniszterelnök-jelölt benyújtotta miniszterjelöltjei névsorát a parlamentben.
Nicușor Dan csütörtökön Brüsszelben kijelentette, hogy bízik Luca Niculescu kormányának jövő heti parlamenti beiktatásában. Eközben Ilie Bolojan úgy véli: politikai ára lehet annak, hogy a PNL megszavazza a Niculescu-kormányt.
A Maros Megyei Hegyimentő Szolgálat október 17-én, szombaton egynapos gyalogtúrára várja az érdeklődőket Istenszékére.
Ismét napirendre került Románia közigazgatási-területi átszervezése: a Nemzeti Liberális Párt (PNL) és a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) közös parlamenti bizottság létrehozását kezdeményezte a reform előkészítésére.
Szigorúbb büntetésekkel lépnek fel az illegális sertésszállítás ellen Romániában, miközben újraszabályozzák az afrikai sertéspestis miatt leölt állatok után járó kártérítést.
Nyolc eltűnt tengerészt keresnek a Fekete-tengeren, miután csütörtök reggel tűz ütött ki egy San Marinó-i zászló alatt közlekedő kereskedelmi hajón Szulina közelében. A román hatóságok Black Hawk helikoptereket és több mentőhajót mozgósítottak.
Dróntámadás gyanújával vizsgálják a Szulina közelében szerdán kigyulladt teherhajó ügyét, miközben két drón is behatolt Románia légterébe. A Tulcea megyei lakosságot többször riasztották, a román légtér védelmére spanyol vadászgépek emelkedtek a magasba.
szóljon hozzá!