2012. július 10., 14:082012. július 10., 14:08
A taláros testület kedden alkotmányosnak találta a népszavazásokat szabályozó törvény módosítását, azzal a kitétellel, hogy a referendum csak akkor lesz érvényes, ha a választási névjegyzékben szereplő személyeknek több mint fele vesz részt a népszavazáson.
A referendumtörvény módosítását a kormányzó Szociál-liberális Szövetség (USL) kezdeményezte. A módosításról szóló jogszabály megkönnyítette volna az államfő leváltását, mivel rendelkezései szerint az erről szóló népszavazáson immár nem a választójoggal rendelkező polgároknak legalább fele, csupán a voksoláson résztvevők többsége lett volna szükséges a döntéshez. Az államfőhöz közel álló PDL még június végén közölte, hogy Alkotmánybíróságon támadja meg a módosítást, amellyel az USL gyakorlatilag Traian Băsescu menesztését próbálta elősegíteni.
Mircea Dușa parlamenti kapcsolatokért felelős miniszter az alkotmánybírósági döntést követően azt nyilatkozta: a népszavazást a július 6-án hozott sürgősségi kormányrendelet alapján kell megszervezni. A referendumtörvény módosításával megegyező szövegű kormányrendelet azt követően született, hogy a PDL az taláros testületnél emelt alkotmányossági kifogást a jogszabály módosítása ellen, így azt nem lehetett közölni a Hivatalos Közlönyben. A miniszter álláspontja szerint, mivel a módosított jogszabály még nincs kihirdetve, a sürgősségi kormányrendelet szerint kell a népszavazást megszervezni, amely kimondja, hogy a referendum érvényességéhez a résztvevők többsége elegendő a döntéshez.
Traian Băsescunak a tisztségéből való menesztése érdekében 2007-ben szervezett referendumon a választási névjegyzékben szereplő 18 301 309 személy közül alig 8 135 272-an voksoltak (44,45 százalékos részvétel), így az akkori népszavazást érvénytelennek nyilvánították. Ekkor egyébként a résztvevők 74,48 százaléka úgy vélekedett, hogy Traian Băsescunak továbbra is az államfői tisztségben kell maradnia.
Munkahelyek létrehozása a fiatalok számára, az infláció és a megélhetési költségek visszaszorítása, a jövedelmek növelése – ezt várják az emberek a független Luca Niculescu vezette kormánytól egy friss felmérés szerint.
Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.
Újabb bombafenyegetést jelentettek pénteken az otopeni-i Henri Coandă nemzetközi repülőtéren, ezúttal egy Prágából érkező repülőgéppel kapcsolatban – közölte a Román Hírszerző Szolgálat (SRI).
Nem duplázódik meg az ingatlanadójuk, és tízszeres illetéket sem kell fizetniük azoknak, akik engedély nélkül építették be az erkélyüket – öntött tiszta vizet a pohárba Marcel-Alexandru Stoica fejlesztési miniszter.
A kommunista politikai rendőrség egykori ügynökeire vonatkozó dokumentumok titkosításának feloldását, digitalizálását és online közzétételét kéri az 1989. December 21. Egyesület a Nicușor Dan államfőhöz intézett nyílt levelében.
A romániai polgárok derűlátóak a független Luca Niculescu vezette, zömmel a Szociáldemokrata Párt (PSD) minisztereiből álló, de párton kívüli szakértőket is felvonultató kormányban – derül ki egy friss felmérésből.
Újabb online csalási módszerre figyelmeztetett csütörtökön az Országos Kiberbiztonsági Igazgatóság (DNSC): a csalók a legtöbb előfizetővel rendelkező streamingszolgáltató nevében küldenek hamis üzeneteket.
Több európai ország – köztük Románia, Franciaország, Belgium, Bulgária, Ausztria és Olaszország – hatóságai kényszerültek csütörtökön sürgős fellépésre bombafenyegetések miatt.
A Maros Megyei Tanács pályázatot hirdet Segesvár UNESCO-védelem alatt álló történelmi központjának koordinátori tisztségére. A négyéves megbízatásra november 20-ig lehet jelentkezni.
Ütközés után elsüllyedt egy török vontatóhajó, hét tengerész pedig eltűnt a Fekete-tengeren, a román partok közelében.