Hirdetés

A legkisebbektől az egész családnak szánt előadásokig: mindenkit megszólító évadra készül az Ariel Bábszínház Pr-cikk

•  Fotó: Maros Megyei Tanács

Fotó: Maros Megyei Tanács

A Maros Megyei Tanács alatt működő marosvásárhelyi Ariel Ifjúsági és Gyermekszínház már lelkesen készül a szeptember közepén rajtoló új évadra. A nagyérdemű a legkisebbeknek, a 0–3 éves korosztálynak szánt előadások mellett gyermekeknek, fiataloknak és felnőtteknek készült produkciók közül is választhat.

Támogatói tartalom

2026. augusztus 29., 08:302026. augusztus 29., 08:30

A 4–10 éves korosztálynak két új produkcióval készülnek: a Marék Veronika gyermekkönyve alapján készült „Prémszakáll és Torzonborz”, Barabási Olga átdolgozásában és rendezésében, valamint Lázár Ervin „A négyszögletű kerek erdő” című műve, Szabó Attila rendezésében. Kamaszoknak és felnőtteknek Bonczidai Dezső rendez vásári játékot „Az ördög kálváriája” címmel – tájékoztatta lapunkat Szabó Dániel, az Ariel Bábszínház igazgatója.

Az új évad egyik újdonsága, hogy a bábszínháznak nemcsak Marosvásárhelyen lesznek előadásai.

Produkcióinak népszerűsítéséért, illetve azért, hogy művészeti kínálata minél szélesebb közönséghez eljusson, az Ariel Szászrégenben és Dicsőszentmártonban is várja a közönséget.

A kiszállások kiemelt szerepet játszanak abban, hogy más településen élők számára is elérhetőbbé váljanak a kulturális programok, ugyanakkor növelik a bábszínház ismertségét. Emellett erősítik a kulturális kapcsolatokat, és a megyeközponton kívül is népszerűsítik az intézmény repertoárját.

Az Ariel Bábszínház a következő évadban sokkal jelentősebb figyelmet fordít a kamaszokra. Számukra első alkalommal készít TIE-típusú előadást (Theatre in Education), azaz színházi nevelési előadást, amely a fiatalokat érintő kényes és aktuális témákat boncolgat. Az előadás fő témája az iskolai zaklatás lesz, amely különösen az iskolákban gyakori jelenség, és súlyos hatással lehet a kamaszok és fiatalok mentális jóllétére. Az előadás szövege a szerző általános- és középiskolás diákok körében végzett kutatás alapján készült.

Szabó Dániel, az Ariel Ifjúsági és Gyermekszínház igazgatója a 2025–2026-os évad legfontosabb eseményeit is taglalta. Az elmúlt évadban az Ariel magyar társulata változatos műsort kínált gyermekeknek, kamaszoknak és a legkisebbeknek egyaránt. A kiemelt események között szerepelt az „Antal Pál 100” centenáriumi programsorozat, amelyet a bábszínház egyik alapítójának századik születésnapi évfordulójára szerveztek. Ebben előadások, kiállítások és filmvetítések kaptak helyet. Az elmúlt évadban a társulat repertoárjában szerepelt a Hátszél Nevelési Program keretében készült „Te mit tolsz?”, valamint a „Sündör és Niru”, továbbá a pécsi Bóbita Bábszínház „A kőszív” című vendégelőadása.

A társulat munkájában kiemelkedőek a „Pöttöm Színház” program keretében bemutatott, 0–3 éves gyermekeknek szóló performanszok is, amelyekben nagy szerepet kap a játék, az ének és az érzékekre ható elemek használata.

A hazai és külföldi szakmai fesztiválokon való részvétel tapasztalatcserére és a produkciók népszerűsítésére is lehetőséget kínált 2025-ben az Ariel társulatának. Változatos repertoárjával, valamint az új együttműködési formák és a művészeti párbeszéd iránti nyitottságával az Ariel Ifjúsági és Gyermekszínház fontos szerepet tölt be a Maros megyei közösség kulturális életében.

(X – fizetett hirdetés)

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 14., szerda

Újabb C-130-as Hercules katonai repülőgépet kapott Románia az Egyesült Államoktól

Újabb használt C-130H típusú, négy légcsavaros teherszállító katonai repülőgépet adott át ingyenesen az Egyesült Államok Romániának.

Újabb C-130-as Hercules katonai repülőgépet kapott Románia az Egyesült Államoktól
Hirdetés
2026. október 14., szerda

A PNL megszavazza a Niculescu-kormányt, de ellenzékbe vonul

A jelenlegi ügyvivő kormány fő erejét jelentő Nemzeti Liberális Párt (PNL) szenátusi és képviselőházi frakciói szerdán úgy határoztak, hogy megszavazzák a Niculescu-kormány beiktatását, illetve arról is döntöttek, hogy a párt ellenzékbe vonul.

A PNL megszavazza a Niculescu-kormányt, de ellenzékbe vonul
2026. október 14., szerda

A vajúdás és a szülés ideje alatt végig a kismamák mellett lehet egy általuk választott személy

Elfogadta szerdán a képviselőház azt a törvénytervezetet, amely biztosítja a várandós nők számára a választott kísérő jelenlétéhez való jogot a vajúdás és a szülés ideje alatt.

A vajúdás és a szülés ideje alatt végig a kismamák mellett lehet egy általuk választott személy
2026. október 14., szerda

Már körvonalazódik a Niculescu-kormány névsora, a PSD kaphatja a miniszteri posztok többségét

A kiszivárgott névsor alapján a tárcák jelentős része a szociáldemokratákhoz kerülhet, miközben néhány minisztérium élére párton kívüli szakembereket neveznének ki.

Már körvonalazódik a Niculescu-kormány névsora, a PSD kaphatja a miniszteri posztok többségét
Hirdetés
2026. október 14., szerda

Kelemen Hunor: az RMDSZ megszavazza Niculescu kormányát

Kelemen Hunor kijelentette, hogy az RMDSZ megszavazza azt a kormányt és kormányprogramot, amellyel Luca Niculescu a parlament elé áll, függetlenül attól, hogy szakértői kabinet alakul, vagy a PSD körül szerveződik meg a kormány.

Kelemen Hunor: az RMDSZ megszavazza Niculescu kormányát
2026. október 13., kedd

Nicușor Dan szétkergetéssel fenyegeti a parlamentet, ha nem lesz megállapodás az új kormányról

Nicușor Dan államfő azt jelezte a pártoknak, hogy ha nem sikerül megállapodásra jutni a Luca Niculescu vezette kormány támogatásáról, nem nevez meg új miniszterelnök-jelöltet, hanem feloszlatja a parlamentet és előre hozott választásokat ír ki.

Nicușor Dan szétkergetéssel fenyegeti a parlamentet, ha nem lesz megállapodás az új kormányról
2026. október 13., kedd

Hazamehet, de házi őrizetben várja a folytatást Călin Georgescu

A bukaresti törvényszék kedden házi őrizetre enyhítette a Călin Georgescu volt elnökjelölt elleni kényszerintézkedést. A döntés nem jogerős.

Hazamehet, de házi őrizetben várja a folytatást Călin Georgescu
Hirdetés
2026. október 13., kedd

Cseke Attila szerint ketyeg az óra: a politikai patthelyzet megbéníthatja az egészségügyet

Költségvetés-kiigazítás nélkül két-három héten belül működésképtelenné válhat a romániai egészségügyi rendszer – figyelmeztetett Cseke Attila ügyvivő egészségügyi miniszter.

Cseke Attila szerint ketyeg az óra: a politikai patthelyzet megbéníthatja az egészségügyet
2026. október 13., kedd

Niculescu derűlátó, és hibrid vagy szakértői kormányt is el tud képzelni – kár, hogy a PSD mindkettőt elutasítja

Amennyiben nem sikerül szilárd és átlátható kormányzati többséget kialakítani, akkor egy hibrid vagy egy szakértői kormány létrehozása jelenthet megoldást – jelentette ki hétfőn este Luca Niculescu kijelölt miniszterelnök.

Niculescu derűlátó, és hibrid vagy szakértői kormányt is el tud képzelni – kár, hogy a PSD mindkettőt elutasítja
2026. október 12., hétfő

Olcsó mulatság a hazudozás? Szigorúbb bírságokat követelnek a félretájékoztató román televíziókra

A Realitatea Plus és a România TV kapta a félretájékoztatás és a hiteles tájékoztatás szabályainak megsértése miatt 2024-ben és 2025-ben kiszabott bírságok 70 százalékát – állítja a Declic civil szervezet.

Olcsó mulatság a hazudozás? Szigorúbb bírságokat követelnek a félretájékoztató román televíziókra
Hirdetés
Hirdetés