
Az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület (EMKE) és a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) illetékesei aláírták Sütő András örököseivel azt az adásvételi szerződést, amely szerint az író pusztakamarási szülőháza magyar közösségi tulajdonba került.
2013. november 03., 18:412013. november 03., 18:41
Amint arról korábban már beszámoltunk, az EMKE áprilisban hirdetett közadakozást a 2006-ban elhunyt Herder- és Kossuth-díjas író Kolozsvártól mintegy 50 kilométerre fekvő faluban lévő szülőházának megvásárlására azt követően, hogy az örökösök kifejezték eladási szándékukat. Kötő József, az EMKE főtanácsosa elmondta, hogy a közösségi adakozásnak és az RMDSZ hathatós támogatásának köszönhetően sikerült megvásárolni az ingatlant, amelyet modellértékű létesítménnyé akarnak alakítani. Az író szülőházában emlékházat és művelődési központot működtetnek a tervek szerint. Az adománygyűjtési szándék bejelentésekor az azóta leköszönt EMKE-elnök, Dáné Tibor Kálmán lapunknak elmondta: az első és legfontosabb célkitűzésük az egyre rosszabb állapotban lévő egyszerű parasztház megmentése, amelyben emlékszobát is berendeznének az író tiszteletére. Ugyancsak itt hoznák létre azonban a Sütő András Művelődési Központot, hiszen a házhoz tágas kert is tartozik, így fiataloknak szóló irodalmi versenyek, táborok szervezésére is alkalmas lehet.
Dáné akkor kifejtette: már tárgyalt a szamosújvári Téka Alapítvány vezetőjével, Balázs-Bécsi Attilával arról, hogy nekik kellene működtetniük a művelődési központot, erről elvi megállapodás született, hiszen a szamosújvári szórványegyesület földrajzilag közelebb van a Kolozs megyei szórványtelepüléshez. Az EMKE jelenleg két kolozsvári emlékházat működtet Kolozsváron: a Szabédi László erdélyi magyar költőről elnevezett házat, amely romániai magyar írók, költők, újságírók szellemi hagyatékát őrzi és dokumentációs központként, könyvtárként működik, valamint a Györkös Mányi Albert Emlékházat, amely számos kulturális és közművelődési rendezvénynek ad otthont. Dáné szerint azonban a pusztakamarási ház felügyeletében már csak azért is a Téka Alapítványnak kell vállalni az „elsőhegedűs” szerepet, mert ők ismerik a régió turisztikai lehetőségeit és kulturális értékeit, ráadásul tapasztalatuk is van ilyen téren, hiszen több táborozási lehetőséget is biztosítanak fiatalok számára a környéken.
Kötő József egyébként az EMKE október 26-án megtartott rendkívüli tisztújító közgyűlésén – amelyen elnöknek választották Széman Péter orvost – elmondta: a Sütő-ház vételi ára hétezer euró, de megegyeztek az örökösökkel, hogy ebből háromezer eurót az épület felújítására fordíthatnak.
Azért indították, mert a közönség egy része a harmincas évek színházát kérte számon a kolozsvári magyar társulaton. A kortárs világszínház erdélyi seregszemléje lett: november 10. és 22. között 10. alkalommal rendezik meg az Interferenciákat.
A kincses városban lép fel a pozsonyi Ifjú Szivek Táncszínház, a Pupek című produkció november 3-án 19 órától látható-hallható a Kolozsvári Magyar Operában.
A Csíky András Alapítvány kuratóriuma 2026-ban megosztva ítéli oda a Csíky András-díjat Moldován Blanka színművésznek, valamint Kocsis Anna színművésznek.
Huszonegyedik alkalommal rendezik meg november 6. és 15. között az Ars Hungarica fesztivált Nagyszebenben és a Szeben megyei Vízaknán. A dél-erdélyi magyar közösség legnagyobb kulturális seregszemléjén minden program ingyenes.
A díszünnepségen jelen lesznek többek között a román királyi család tagjai, valamint a román és magyar kormány képviselői.
Immár 11. alkalommal szervezik meg a zsidó kulturális napokat Kolozsváron, a november 2. és 5. közt tartandó rendezvénysorozatra a szervezők a zsidó kultúra barátait várják Erdély kincses városába.
Életének 71. évében, október 26-án elhunyt Gyöngyössy János székelyföldi történeti grafikus, illusztrátor.
Ady szerelmei – több nő egy részben címmel érkezik budapesti vendégelőadás az Aradi Kamaraszínházba.
Anger Ferenc rendezésében mutatja be Giuseppe Verdi Don Carlos című operáját a Kolozsvári Magyar Opera társulata csütörtökön este fél héttől.
Megtéríti az útiköltséget a Kolozsvári Magyar Opera azoknak a nézőknek, akik más településekről, szervezett csoportban érkeznek az előadásaira.
szóljon hozzá!