Makkay József

Makkay József

Úzvölgye után Csíksomlyó jön?

2019. június 17., 09:192019. június 17., 09:32

2019. június 17., 09:192019. június 17., 09:32

Az úzvölgyi magyar katonai temető körül kialakult cirkusz a romániai magyarságot ért verbális, jogi és fizikai atrocitások látlelete. Az elmúlt harminc évben ugyan nem ez volt a legsúlyosabb magyarellenes merénylet – és ahogy a román hatalom kétségbeesett vergődéseit nézzük, jönnek hamarosan újabb és újabb próbálkozások –, a mostani történet egy dologra mégis rávilágít: az erdélyi magyar közösség a többségi román hatalom kiszolgáltatottja.

Az amerikai érdekbarátság árnyékában Románia számára jelenleg nincs semmiféle nemzetközi visszatartó erő, ami megálljt parancsolhatna a minden szinten elharapódzott magyarellenességnek. Mai helyzetünk persze nem újdonság, hiszen volt már ehhez hasonló az elmúlt száz évben. A két világháború között például az erdélyi polgármesteri hivatalokban nagybetűs román feliratok hirdették, hogy csak románul szabad beszélni, vagy a Regátból hozzánk telepített román tanító saját kénye-kedve szerint verhette a magyar gyerekeket. A közösségi jogtiprások területén a Ceauşescu-rendszer a mai állapotokon is túltett. De már az önmagában abszurd, ha azt kell méricskélnünk, hogy egy szabadnak mondott európai uniós tagországban mennyivel van több közösségi joga az erdélyi magyarságnak, mint a kommunista diktatúrában. Rögtön le is szögezhetjük: nem sokkal! Mindössze annyival jobb a helyzetünk, hogy akik már nem tűrik a megaláztatásokat, szabadon távozhatnak az országból. Valószínűleg éppen ez a „szabadság” motiválja magatartásában a kisebbségellenes román kormányokat, hogy az erdélyi magyarok közül minél többen hagyják el szülőföldjüket. Az elszórványosodott településeken ugyanis már „nincs velünk baj”, a hatalom nem tart tőlünk. Bukarest szempontjából a baj a tömbvidékekkel van, ezért most Székelyföld ellen folyik a „háború”.

Kialakult helyzetünkért azonban nemcsak a többségi román politikai osztály a felelős, hanem a megkérdőjelezhető hatékonyságú érdekérvényesítő munkát végző magyar vezetőink is. Annak idején, amikor még tétje volt az RMDSZ „miniparlamentjének”, a Szövetségi Képviselők Tanácsában (SZKT) igen kemény viták folytak arról, hogy az RMDSZ-nek a román hatalmat támogató politikája helyett kőkemény külpolitikai építkezést kellene folytatnia, hogy semmilyen módon ne legitimálja a magyarellenes bukaresti törekvéseket. Mindez akkor süket fülekre talált, és az 1996-os hatalomra lépés óta folyik az „egy lépés előre, kettő hátra” nevű történet, aminek nyomán nemhogy autonómia nem született, hanem immár politikai foglyaink is vannak, és a román államhatalom ott tesz keresztbe a magyar közösségnek, ahol éppen tud.

A közösségi hálón fogalmazta meg találóan egy erdélyi magyar egyetemi tanár, hogy az úzvölgyi temetőkisajátítás után bármi megtörténhet. Akár az is, hogy a csíksomlyói Nyeregben a Hármasoltárt sajátítja ki a román hatalom, és a közelében ortodox kolostort épít. Miért ne tehetné meg? Ha egy országban jogi szempontból már semmit nem jelent egy magyar önkormányzat tulajdonában levő temető, akkor értelemszerűen Székelyföld bármely más területét is ki tudják sajátítani, amihez a többségi államapparátus olyan birtoklevelet hamisít, amilyent akar. Jogállami körülmények között ez nyilván kivitelezhetetlen volna, de tudjuk, Románia nem jogállam.

Van, aki úgy vélekedik, hogy a kormánypártokkal történő RMDSZ-es szakítás első látszatra több hátránnyal, mint előnnyel jár, mert az állam még inkább „betart” az erdélyi magyarságnak. De ez csak a látszat, hiszen eddig is ez történt, annyi különbséggel, hogy a „húzd meg, ereszd meg” politika némi kedvezményeket is biztosított a magyar közösség számára. De csak annyit, hogy magyar szempontból is látszólagos értelme legyen a kirakatpolitikának. Mára azonban mindenről lehullt a lepel.

Talán éppen az úzvölgyi katonatemető körüli botrány ébreszti rá az erdélyi magyar érdekképviseletet arra, hogy az eddigi, kormánytámogató út járhatatlan. Helyette a belső összefogáson alapuló hatékony építkezés, önszerveződés és az erős külpolitika hozhat eredményt. Az erdélyi magyarságnak kell lerántania a leplet arról a Romániáról, amely éppen magyar segítséggel építette ki a kisebbségi jogok szempontjából nemzetközileg agyonszajkózott „mintaállami” nimbuszt.

2 hozzászólás Hozzászólások

Ezt olvasta?

Balogh Levente

Balogh Levente

A TikTok-AUR-generáció

Nem a fősodratú pártokkal szembeni elégedetlenség és bizalmatlanság, hanem a TikTok közösségi alkalmazás a felelős azért, hogy a fiatalok körében a legnépszerűbb párt az AUR – legalábbis maguk a fősodratú pártok ezt szeretnék elhitetni a nyilvánossággal.

Balogh Levente

Balogh Levente

Köszi, bihari magyar politikum, miattatok szégyellem, hogy váradi vagyok

A kérdés az, képesek-e a bihari magyar pártok, politikusok a polgárokkal közösen valamilyen érdemi együtt gondolkodásra egy közös, reális és hiteles magyar jövőkép kialakítása érdekében – írtam a Krónika vezércikkében négy éve.

Makkay József

Makkay József

A fogatlan emberek országa

Nem tudok olyan egészségügyi miniszterről Romániában, akit ne szidtak volna azért, hogy az állami ellátórendszernek nem jut elegendő forrás. Miközben a magánegészségügy számít sikertörténetnek. Ezzel viszont az a gond, hogy sokak számára megfizethetetlen.

Balogh Levente

Balogh Levente

Putyin marad

Ez is megvolt: Oroszország polgárai az összes rendelkezésre álló Vlagyimir Putyin közül megválasztották Vlagyimir Putyint.

Makkay József

Makkay József

Megtűrt vagy száműzött magyar nyelv Erdélyben

Sajtónk mostanság keveset foglalkozik a magyar nyelvhasználat kérdésével Erdélyben. Többéves fellángolás után – amikor politikusaink lobbizása mellett több civil szervezet is a magyar nyelvhasználatért kardoskodott –, mára a történet elcsendesedett.

Kiss Judit

Kiss Judit

Anyai pofonok és kényszermunka mínusz 30 fokban

Sokféleképpen címkézik a kort, amiben élünk. A 21. század első három évtizedét jellemzik az információrobbanás, az újmédia idejeként, a technológia fejlődésének soha nem látott iramú felgyorsulásaként.

Balogh Levente

Balogh Levente

Magyar–román együttműködés Iohannisért?

Vajon megtörténhet, hogy Klaus Iohannis a NATO főtitkára lesz, ráadásul magyar támogatással? Jelen állás szerint akár még ez is bekövetkezhet, bár a valószínűsége azért nem nevezhető egetverőnek.