A feleségemnek sem kellene különösebben felemelő hangulat ahhoz, hogy legalább 120 pontos kivonatot „tűzzön\" egy kokárdás hűtőmágnessel a fagyasztó ajtajára, mint ahogy nekem sem esne nehezemre vágyaim összefoglalása tucatnyi pontban, vagy miért ne: egy teljes újságoldalon. Aztán családunk összefoghatna a szomszéddal, közös problémáink megoldását követelve, majd az utcánk lakói is kinyilváníthatnák akaratukat, akárcsak a teljes falunk népe – és így tovább, mígnem közösségi halmazunk legalább a mit kíván a romániai magyar nemzet kérdésfeltevés/kijelentés szintjére nem duzzad.

Utóbbi szemszögből, felülnézetből kiindulva fogalmazta meg 12 pontját az RMDSZ az idei március 15-ei ünnep alkalmából. Az 1848-as örökséghez merészen visszanyúló megfogalmazók a Mit kíván az erdélyi magyarság? című kiáltvány „lábjegyzetében\" kijelentik, a szabadságharc üzenete örök értékű, ugyanakkor a 12 pontban megfogalmazott célok évről évre alkalmazkodnak a jelenhez. „Ez a mi szabadságharcunk\" – áll a mostani kiáltvány végén, amelyben „a legfontosabb törekvéseinket\" próbálták röviden összefoglalni.

Kétségtelen, hogy a felsorolt követelések megalapozottak, és közösségünk javát szolgálnák. A romániai magyar parlamenti párt által 2017-ben megfogalmazott 12 pont okés, szupcsi. De. Már megint belerondít az a fránya szűrő, a „kis lépések politikájának\", jobban mondva az egy helyben toporgásnak összetéveszthetetlen nyoma. A kiáltványból „üvölt\" az elhallgatás, a most nem aktuális, a Dâmboviţa-parti ukáz: fogd be a szádat. Ha a székelyföldi, partiumi, erdélyi magyarság 12 pontos követeléslistájára nem fér fel az autonómia, akkor mégis ki beszél? És kinek a nevében?

Olvasom, hogy nem tudom hányadik és hányadik és hányadik pont tulajdonképpen az önrendelkezés, az autonómiastatútum elfogadtatásának előfeltétele, úgyhogy nem igaz, hogy nincs benne. Zsír, menő. De. Egy kiáltványban hogy lehet utalgatni, sejtetgetni a sorok között?! Mi több: hogy lehet a \'48-as elődök hangját utánozva szabadságharcot kiáltani, miközben folyamatosan ahhoz dörgölőzünk, annak lábai elé taszít a tehetetlenségi erő, aki legfőbb nyomorúságunk fenntartója?! És mi az, hogy évről évre alkalmazkodni kell?! Mégis mi írja ily könnyedén felül akaratunkat?! Biztos az időjárás, a lej/euró árfolyam, a GDP, a DNA. Vagy hogy melyik lábával kel fel a mindenkori Liviu Dragnea.

Nem kedves feladat ünneprontónak lenni, de a \'48-as örökség több tiszteletet érdemel, nem szabadna elhamarkodott politikai marketingfogások eszközeként használni. Valóban szükségünk van új 12 pontra – de ezek kikiáltása előtt újra meg kellene tanulnunk beszélni. Hogy meg tudjuk beszélni. Hogy megértsük egymást. A kislányom biza jó úton halad – nem valószínű, hogy az erdélyi magyarság „igazi\" 12 pontja közé bekerülne, amit most kíván, de kötelességem meghallgatni, és mindent megtenni azért, hogy higgyen azok megvalósulásában, és higgyen bennem. Akárcsak a feleségem. És persze én bennük. No meg a szomszéddal is szót értsünk, és közben magunkénak érezzük tágabb közösségünk gondját is.

Alulról így alapozható meg a 12 pont – ebből építkezik a béke, a szabadság, az egyetértés. Ebből él a hit, amely nem aktuálpolitikai kérdések függvénye. A romániai magyarság egyik legfontosabb közös célkitűzése az önrendelkezés – aki nem hisz benne, sőt nem akarja, az nem közösségben gondolkodik.