Krónika Online
2017. április 25., kedd; Ma Márk napja van
Rss Facebook oldal Twitter oldal

Mindennapi egészségünk, hálapénzünk

Kiss Judit | 2017.03.20. [22:54]

VEZÉRCIKK – Minden bizonnyal több tényező is árnyalja a romániai egészségügyi intézményekben hosszú ideje uralkodó általános gyakorlatot, hogy a beteg nem kevés pénzzel hálálja meg az orvosi és ápolói segítséget.

Akadnak kivételes esetek is, amikor Hippokratész utódai nem kérnek összeget a páciensektől, sőt bár a fehér hollóéhoz közelítő gyakorisággal, de olyan is történt már, hogy nem akarták elfogadni az ellenszolgáltatást. Ezek a kivételek azonban, ahogy az lenni szokott, erősítik a szabályt, amelynek értelmében a kórházi kezeléssel kapcsolatos általános hazai vélekedés szerint az orvosok zsebébe kell csúsztatni a borítékot, máskülönben nem veszik kellőképpen emberszámba az amúgy is szorult helyzetben lévő pácienst.

Ennek a gyakorlatnak az ellensúlyozásaképpen indítványozta tavaly az előző szakértői kormány, hogy a betegek kórházból való távozásuk után értékelhessék az ellátás minőségét, ingyenesen visszajelezhetnek, elégedettek voltak-e azzal, és ami talán a leglényegesebb: tapasztaltak-e visszaélést a személyzet részéről, illetve kértek-e tőlük az orvosok, asszisztensek hálapénzt. Úgy tűnik, a Cioloș-kormány egészségügyi minisztere, Vlad Voiculescu és csapata az átláthatóságot, a rendszer megtisztítását célzó indítványa nem maradt pusztába kiáltott szó, hiszen a jelek szerint utódja, Florian Bodog is igyekszik életben tartani a törekvést.

Ez rendben is volna, bár természetesen tudjuk, mennyire rögös út vezet a rendeletek életbelépésétől addig, amíg egy miniszteri elképzelés gyökeret ver a társadalom mentalitásában, és nemcsak kósza ötlet marad, hanem a gyakorlatban is érezteti a hatását. Azonban miniszteri szándékok, antikorrupciós országos stratégiák ide vagy oda, az orvosi kamarának is van beleszólása a dologba. Bár nagyon nehéz kitalálni, hogy tulajdonképpen miért, a kamara a január elején életbe lépett rendelet visszavonását kéri, procedurális kifogásokat hozva fel arra, miért ne maradjon érvényben, hogy a betegek jelezzék, kértek-e tőlük pénzt az orvosok. A legutóbbi felmérések is igazolják, a romániai lakosság jó része elégedetlen az egészségügyi rendszer és a kórházi szolgáltatás minőségével, az ezeket átszövő korrupcióval.

Viszont hogy mikor, miként és egyáltalán lehetne-e ezen érdemben változtatni, ismét a jövő ködébe vész. Addig azonban egyénileg már ma mindenki tehet valamit ennek érdekében, és valószínűleg cselekszik is. Egyesek lépéseket tesznek a mindennapi korrupció visszaszorításáért, mások fizetnek a mindennapi egészségük megőrzéséért, és persze akadnak, akik a munkájukat végzik – a mindennapi hálapénzért.

Komment




Hozzászólás száma:
Név:
Biztonsági kód
Elfogadom a mércét

Ugrás a sötétbe

23:23 [2017.04.24.]

A tagadás igaza

23:21 [2017.04.24.]

Ki a magyarbarát?

22:46 [2017.04.23.]

Muzsikaszót kilóra?!

22:24 [2017.04.22.]

Kisebbségügyi perverzió

11:00 [2017.04.21.]

Nagyvárosi dzsungeltörvény

22:55 [2017.04.19.]

Ne igyunk előre

23:03 [2017.04.18.]

A műemlékvédő szerepkörön túl

23:43 [2017.03.28.] Megtekintések száma1097

Vége a színjátéknak

21:33 [2017.03.29.] Megtekintések száma946

Kötelező, mert természetes

23:26 [2017.04.11.] Megtekintések száma764

Vissza a kilencvenes évekbe

23:15 [2017.04.09.] Megtekintések száma757

Lángoló putrik

22:59 [2017.04.02.] Megtekintések száma717

Itt a terror, hol a terror?

23:33 [2017.04.13.] Megtekintések száma681

Ki a magyarbarát?

22:46 [2017.04.23.] Hozzászólások3

Vége a színjátéknak

21:33 [2017.03.29.] Hozzászólások2

Nem kegy, nem ajándék: jár

10:10 [2017.04.11.] Hozzászólások1

Kötelező, mert természetes

23:26 [2017.04.11.] Hozzászólások1

Itt a terror, hol a terror?

23:33 [2017.04.13.] Hozzászólások1

Muzsikaszót kilóra?!

22:24 [2017.04.22.] Hozzászólások0

Odázgatók

23:16 [2017.03.26.] Hozzászólások0

Lángoló putrik

22:59 [2017.04.02.] Hozzászólások0