Magyar politikai csatározások – a haza minden előtt

Borbély Zsolt Attila 2018. szeptember 01., 08:20 utolsó módosítás: 2018. szeptember 01., 08:23
Magyar politikai csatározások – a haza minden előtt
galéria
Szeretet, hűség, összetartozás. Áder János augusztus 20-i beszédében rendet vágott a közélet, az értelmiségi szféra és a szűken vett politika útvesztőjében Fotó: MTI

A kilencvenes években a nemzeti és keresztény gondolkodást mélységesen gyűlölő balliberális elit – amelynek politikai képviseletét elsősorban az SZDSZ, másodsorban az MSZP biztosította – úgy igyekezett a magyar érdekek gáncsolását tálalni, mintha ezzel felsőbbrendű értékeket védene, legyen az a jelzőtlen demokrácia, az emberi jogok vagy az állam semlegessége.

Micsoda abszurdum maga a gondolat is!  Miért kellene a több mint ezer éven át vérrel megvédett magyar államnak semlegesnek lennie és a magyar értékek helyett egy maroknyi, ideológiai kommandó univerzalizmusát, hamis egyetemességét, kozmopolitizmusát belecsepegtetnie a felnövekvő generációk szívébe? S mindezt úgy, hogy közben tagadja saját nemzetellenességét.

Ezt a játékot játsszák ma is azzal a különbséggel, hogy értelmes ember ennek már aligha ad hitelt. És ehhez elég egyetlen példa. Gondoljunk bele: mekkora magyargyűlölet szükséges ahhoz, hogy ugyanaz a politikus, aki a 2004-es népszavazáson az erdélyiek özönétől féltette a magyar szociális ellátórendszert, most idegen kultúrájú, zömmel muszlim, beilleszkedni nem akaró tömegeket fogadna be, amelyek évtizedek alatt végérvényesen felszámolnák Magyarországot? Értelmes ember gondolhatja egy pillanatig is, hogy ha az unió megengedő bevándorláspolitikájának az alapjaira állunk, akkor nálunk nem alakulnak ki ugyanolyan állapotok, mint a nyugati városok no-go zónáiban, ahol a rendőrség is elismeri, hogy már nem tudja fenntartani a közrendet?

Ezen a szemüvegen keresztül kell nézni az MSZP-s Újhelyi István „ünnepi” szövegét, aki szerint a Fidesz logikájából az következne, hogy Szent István Soros-ügynök. Méltatlan e szöveg, méltatlan az ünnephez, egy magyar politikai szereplőhöz és egyáltalában az igazságot valamennyire is tisztelő közéleti magatartáshoz. Legszívesebben nem is foglalkoznék vele, de muszáj rámutatni, hogy Szent Istvánnak az idegenekkel kapcsolatos szavait félremagyarázzák.

Első királyunk a tettek szintjén keresztény és magyar országot teremtett, amelyet meg is védett mindenféle idegen, hódító szándékkal szemben.

Soros György és társai pedig éppen azon ügyködnek, hogy mind a nemzeti, mind a keresztény jellegétől megfosszák nemcsak Magyarországot, de egész Európát.

A „szarból jött mélymagyarok”

Akik most éppen Soros György csatlósai, a Kádár-rendszerben a kulturális élet kulcspozíciót uralták, és félelmetes hatalmukat átörökítették újabb demokráciánkba is. Igazságtétel nem történt, a gyilkosokat nem vonták felelősségre, ugyanakkor az idegen érdekeket szolgáló, zömében nemzetellenes véleményformáló sajtóhadat és írói-művészi elitet is megörököltük.

A média világában 2010 után sikerült egyensúlyt teremteni, ideje lenne a kulturális életben is teret adni azoknak, akik nem részei ennek a nemzeti-keresztény gondolkodás sunyi gyűlölete által meghatározott szolidaritási hálónak, hanem művészi-írói feladatuknak a magyarság értékeinek gyarapítását, a magyar nemzeti öntudat regenerálását tekintik.

Az anyaországi irodalomoktatás olyan, hogy ha megkérünk egy hallgatót, soroljon fel három kortárs írót, akkor Spiró, Eszterházy és Nádas lesz nagy valószínűséggel a felelet,

miközben ott van egy sor nemzetben gondolkodó épp annyira tehetséges (s nem mellesleg olvasható) író is.

Idézzük fel Spiró 1984-ben írott sorait, csakhogy lássuk, kiről van szó. Szerinte a „mélymagyarok” „a szarból jönnek” és rájuk, Spiró-félékre van szükség ahhoz, hogy bebizonyítsák, nem csak a „szemetek” tudnak magyarul.

1984-ben nem volt még olyan társadalmi csoport, amelyre rá lehetett volna fogni a szélsőségességet. De itt nem is a szélsőségeseket szidja az „író”, hanem azokat, akiknek kiemelten fontos nemzeti hovatartozásuk, akik mélyen átérzik a nemzet sorskérdéseit. Ez az ember lehet máig ünnepelt író Magyarországon. Évtizedekkel később pedig képes volt azt nyilatkozni, hogy aki felhánytorgatja e sorokat, az antiszemita. Hogyan fogalmazott Csengey Dénes egy Konrád Györggyel folytatott tévévitában? Lehet, hogy az antiszemitizmus nagy bűn, de az antiszemitizmussal való rágalmazás sem marad el mögötte.

De mit érdekli ez a Spiró-féléket, akik azt is figyelmen kívül hagyják, hogy a magyarság a magyar nemzeti oldal bő kilencven százaléka szerint nem származás, hanem vállalás kérdése. Ez a bevált technikájuk. Ezer jelét adják annak, hogy nem részesei a magyarság történelmi, érzelmi szolidaritásának, hogy ezeket a kötelékeket legszívesebben megsemmisítenék. Majd ha valaki ezt leírja, akkor azt süvöltik, hogy kirekesztő.

Markó Béla és az ellenzéki hiszti

Az egyensúlyteremtés szükségességéről szól az a vita, amit Szakács Árpád legendás cikksorozata indított, s amely vitáról volt már szó e hasábokon. E vita azóta tovább gyűrűzött, egyre többen mernek megszólalni és kiállni a magyar kulturális önrendelkezésért. Nem véletlen, hogy az ellenoldal hisztizik. Mi sem volt eddig kényelmesebb, mint zsebre tenni a milliókat, majd állami támogatással diktatúráról, elnyomásról hazudozni. Legkomikusabb megnyilvánulásuk az volt, hogy aláírásgyűjtést szerveztek a cikksorozat leállítása érdekében. Azok, akik a szólásszabadság bajnokaiként tetszelegnek, s akik Szakács Árpád egyetlen állítását sem tudták cáfolni.

A cikksorozat lényege: személyre lebontva idézi az adott személy közéleti-politikai megnyilvánulásait, majd mellé teszi, hogy a közpénzből mennyivel jutalmazta őt eddig a kulturális kormányzat.

És íme, megszólalt Markó Béla is a kérdésben, aki ugyebár Gyurcsány mellett az a politikai vezető volt, aki a Székelyek Nagy Menetelése ellen beszélt, s fontosnak tartotta, hogy megtámadja Orbán Viktort a legfontosabb elvi kérdésekben, az illiberális demokrácia, a nemzetállam és a kerítés ügyében. Markó felmondja a hivatalos önvédő ballib sablonszöveget az ideológia-semleges művészi értékekről, miközben amellett érvel, hogy a kormány álljon el a tudatos kultúrpolitika megfogalmazásának és gyakorlatba ültetésének szándékától. Vagyis továbbra is pénzelje saját ellenségeit.

De hát nincs mit csodálkozni, a Markó-vezette RMDSZ visszamondta 1999-ben a MIÉP kongresszusi meghívóját, míg az SZDSZ jelen lehetett az eseményen. Ez elég világos üzenet volt arról, kikhez áll közel az RMDSZ akkori első embere, akinek gondolkodásmódja nem változott. Szerencsére az első kétharmados győzelem óta nem Markó kottájából játszik a magyar vezetés.

Új kulturális korszak

Miután Orbán Viktor Tusnádfür­dőn megelőlegezte a jelentős kultúrpolitikai változásokat, legutóbb Kövér László mondott néhány súlyos mondatot e kérdésben a Kurultájon. Rámutatott, milyen eszközökkel vívnak háborút a közösségek ellen, majd beígérte, hogy a magyarság politikai és gazdasági önrendelkezésének megerősítése után az elkövetkező négy évben a kulturális önrendelkezés megerősítésére kerül sor.

Úgy tűnik, végre a tettek szintjén is történik valami. A meghirdetett óvodai nemzeti nevelés a legfontosabb dolog, amit e téren tenni lehet. Míg a vesztébe rohanó Nyugaton transzvesztiták „érzékenyítik” a legkisebbeket, addig Magyarországon a magyar nemzeti gondolat csíráit s a magyarsághoz tartozás érzésének örömteli mivoltát kell a legkisebbek lelkébe elültetni. Kásler Miklós miniszteri ténykedése is bizakodásra ad okot. Úgy tűnik, személyi kérdésekben konkrét lépésekre szánta el magát. Legalábbis erre utal, hogy a Fideszen belüli kripto-SZDSZ egyik ikonikus figurájának, az említett cikksorozat egyik főszereplőjének, Prőhle Gergelynek, inog a széke.

Egy új korszak kezdetére utal az is, hogy kitették a keresztet a parlamentre, és hogy az augusztus 20-i tűzijáték is határozott keresztény-nemzeti üzenetet hordozott. Végre Wass Albertet idézték hivatalosan, a köztévében, a magyar írók legjobbjainak egyikét, akit nyilvánvalóan azért igyekszik a ballib oldal művészi szempontból kisebbíteni, mert lehetősége van rá. Kőkemény nemzetszolgálata, pengeéles szókimondása miatt gyűlölik, de érveivel nem tudnak harcolni, ezért kihasználva pozícióikat lealacsonyítóan szólnak művészi teljesítményéről.

A tűzijátékra visszatérve: végre nemcsak show volt ez az esemény, hanem szimbolikus tartalmat is hordozott.

A rakéták fellövése előtt fényjátékként megjelenő csodaszarvas, a kereszt, majd a műsor végén ezüstfényekből kialakított Szent Korona megmutatta, hogy valójában mit is ünnepelünk: az épp ostrom alatt álló keresztény magyar állam születésnapját.

Hadd idézzük végül kontextusában azt a négy szót, amelyet a köztársasági elnök, Áder János beszédének végére illesztett, s amely rendet vág a közélet, az értelmiségi szféra és a szűken vett politika útvesztőjében. Vannak, akiknek e négy szó által megfogalmazott politikai üzenet a krédó és vannak, akik épp ellenkezőleg, eme üzenet ellenében cselekednek tudatosan és tervszerűen.

„Nemzeti ünnepünkön azt a szeretetet és hűséget, azt a személyességet és összetartozást, azt a felismerést és hazatalálást kérem mindnyájunknak, amit Kányádi Sándor költői szóval így mondott:

»minden más táj csak óceán

ez itt a föld

a föld nekem«. (...)

Ez a föld ezer esztendeje a mi földünk, közös hazánk földje, és az is marad, amíg lesznek, akik itt, Európa szívében magyarul értik és érzik, mi mindent is rejt ez a négy egyszerű szócska:

A haza minden előtt.”

 

0 HOZZÁSZÓLÁS
Rádió GaGa - Hallgassa itt!
 
 
Fontos számunkra az adatai védelme!

Annak érdekében, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és hirdetéseket, közösségi médiaszolgáltatásokat nyújtsunk, valamint elemezzük a látogatottságokat, partnereinkkel együtt sütiket (cookie-kat) használunk oldalunkon. Kattintson az Elfogadom a sütiket! gombra az említett technológia webes használatának elfogadásához. Bármikor megváltoztathatja hozzájárulási beállításait.



Szükség van a hozzájárulásához!

Az alábbi listából kiválaszthatja, hogy mely süticsoportok elhelyezéséhez járul hozzá böngészőjében. Mindegyik kategóriához tartozik egy leírás, amelyben részletezzük, hogy mi és partnereink mire használják az Ön adatait. Nagyra értékeljük, ha elfogadja a sütiket, és garantáljuk, hogy adatai biztonságban lesznek.

Tájékoztatás a sütik használatáról

A Príma Press Kft. által üzemeltetett erdelyinaplo.ro domainen keresztül elérhető weboldalakon sütiket (angolul: cookie-kat) használ.

A sütik feladata

Információkat gyűjtenek a látogatókról és eszközeikről; megjegyzik a látogatók egyéni beállításait, amelyek felhasználásra kerül(het)nek például online tranzakciók igénybevételekor, ezáltal nem kell újra begépelni az adatokat; megkönnyítik a weboldal használatát; célzott hirdetések jelennek meg a weboldalon; minőségi felhasználói élményt biztosítanak.

Mi a süti?

A sütik olyan kisméretű adatcsomagok, szöveges fájlok, amelyek a weboldalon történt látogatás alkalmával kerülnek elhelyezésre a böngészőjében. A sütik lehetővé teszik, hogy a felhasználót a következő látogatásakor felismerje, ezáltal a sütit kezelő szolgáltatónak lehetősége van összekapcsolni a felhasználó aktuális látogatását a korábbiakkal, de kizárólag a saját tartalma tekintetében.

A sütiket megkülönböztethetjük funkciójuk, tárolási időtartamuk alapján, de vannak olyan sütik, amelyeket a weboldal üzemeltetője helyez el közvetlenül, míg másokat harmadik felek helyeznek el.

Az erdelyinaplo.ro által alkalmazott sütik leírása

A weboldalon alkalmazott sütik funkciójuk alapján lehetnek: alapműködést biztosító sütik; preferenciális sütik; statisztikai célú sütik; hirdetési célú sütik és közösségimédia-sütik.

A tárolási időtartamuk alapján megkülönböztetünk munkamenet sütiket, amelyek törlődnek, amint a látogató bezárja a böngészőt, és állandó sütiket, amelyeket a látogató gépe ill. a böngészője mindaddig ment, amíg azok mentési időtartama le nem jár vagy a látogató nem törli.

Alapműködést biztosító sütik

Ezek a sütik biztosítják a weboldal megfelelő működését, megkönnyítik annak használatát. Enélkül a weboldal használata nehézkesen, vagy egyáltalán nem biztosítható. Az alapműködést biztosító sütik a látogatók azonosítása nélkül gyűjtenek információkat a weboldal használatáról.

A sütik között vannak olyanok, amelyek törlődnek, amint a látogató bezárja a böngészőt (munkamenet sütik), míg másokat a látogató gépe ill. a böngészője mindaddig ment, amíg azok mentési időtartama le nem jár vagy a látogató azokat nem törli (állandó sütik).

Az alapműködést biztosító sütik között találhatók a cikkbe elhelyezett, harmadik fél által nyújtott tartalmak, mint például beágyazott YouTube-videók vagy Facebook-posztok stb. sütijei.

Alapműködést biztosító sütik listája:

Süti neve Szolgáltató / Funkció Süti lejárata  
PHPSESSID erdelyinaplo.ro
Feladata a munkamenetek állapotának lekérése, a munkamenetek között.
munkamenet saját
cookieControll erdelyinaplo.ro
Feladata a süti beállítások megjegyzése
365 nap saját
cookieControlPrefs erdelyinaplo.ro
Feladata a süti beállítások megjegyzése
365 nap saját

 

Preferenciális sütik:

A preferenciális sütik használatával olyan információkat tudunk megjegyezni, mint például a cikk alatti Jó hír/Rossz hír-funkció (szekelyhon.ro; kronikaonline.ro) használata. Ha nem fogadja el ezeket a sütiket, akkor ezeket a funkciókat nem tudja használni.

Preferenciális sütik listája:

Süti neve Szolgáltató / Funkció Süti lejárata  
newsvote_ erdelyinaplo.ro
Cikkre való szavazás rögzítése
30 nap saját

 

Statisztikai célú sütik

A statisztikai célú sütik a felhasználói élmény javítása érdekében, a weboldal fejlesztéséhez, javításához kapcsolódnak. Lehetővé teszik, hogy a weboldal üzemeltetője azzal kapcsolatosan gyűjtsön adatokat, hogy a felhasználók miként használják az adott oldalt.

A statisztikai célú sütik által gyűjtött információk arra vonatkoznak, hogy pl. a látogató az oldal mely részére kattintott, hány oldalt keresett nyitott meg, milyen hosszú volt az egyes munkamenetek megtekintési ideje stb.

A felhasználónak lehetősége van a normál, illetve anonimizált beállítás közül választani.

Például, a Google Analytics IP-anonimizálási funkciója az IPv4-felhasználók IP-címének utolsó oktettjét, illetve az IPv6-címek utolsó 80 bitjét nem sokkal a cím Analytics adatgyűjtő hálózatba kerülése után nullára állítja a memóriában. Ilyen esetben a rendszer soha nem írja lemezre a teljes IP-címet.

Statisztikai célú sütik listája:

Süti neve Szolgáltató Süti lejárata  
_ga google.com 2 év Harmadik fél
_gat google.com 1 nap Harmadik fél
_gid google.com 1 nap Harmadik fél

 

Hirdetési célú sütik

A hirdetési sütik célja, hogy a weboldalon a látogatók számára releváns hirdetések jelenjenek meg. Ezek a sütik sem alkalmasak a látogató személyének beazonosítására, sütiket hirdetési partnereink állíthatják be. Ezek a cégek felhasználhatják a gyűjtött adatok alapján az Ön érdeklődési profiljának létrehozására és más webhelyek releváns hirdetéseinek megjelenítésére. Ha a beállításoknál anonimizálja ezeket a sütiket, akkor kevésbé releváns hirdetések fognak megjelenni.

Hirdetési célú sütik listája:

Süti neve Szolgáltató Süti lejárata  
__gads google.com 2 év harmadik fél
_fbp facebook.com 3 hónap harmadik fél
ads/ga-audiences google.com munkamenet harmadik fél
DSID google.com 1 nap harmadik fél
fr facebook.com 100 nap harmadik fél
IDE google.com 1 év harmadik fél
pcs/activeview google.com munkamenet harmadik fél
test_cookie google.com 1 nap harmadik fél
tr facebook.com munkamenet  harmadik fél

 

Közösségimédia-sütik

A közösségimédia-sütik célja, a weboldalon használt közösségimédia-szolgáltatások biztosítása a látogató számára. Például, amikor a látogató a weboldalról tartalmat oszt meg a Facebookon, Twitteren, vagy a Bejelentkezem Facebook-fiókkal funkciót használja. A közösségimédia-szolgáltatók a sütiken keresztül adatokat gyűjthetnek arról, hogy a látogató hogyan használja a közösségi média által biztosított szolgáltatásokat, milyen tartalmakat oszt meg, mit lájkol stb.

Közösségimédia-sütik listája:

Süti neve Szolgáltató Süti lejárata  
act facebook.com munkamenet harmadik fél
c_user facebook.com 1 nap harmadik fél
datr facebook.com 1 nap harmadik fél
fr facebook.com 1 nap harmadik fél
locale facebook.com 1 nap harmadik fél
presence facebook.com munkamenet harmadik fél
sb facebook.com 1 nap harmadik fél
spin facebook.com 1 nap harmadik fél
wd facebook.com 1 nap harmadik fél
x-src facebook.com 1 nap harmadik fél
xs facebook.com 1 nap harmadik fél
 urlgen   instagram.com  munkamenet  harmadik fél
 csrftoken   instagram.com  1 év  harmadik fél
 ds_user_id  instagram.com  1 hónap  harmadik fél
 ig_cb  instagram.com   1 nap  harmadik fél
 ig_did   instagram.com  10 év  harmadik fél
 mid  instagram.com  10 év  harmadik fél
 rur  instagram.com  munkamenet  harmadik fél
 sessionid   instagram.com  1 év  harmadik fél
 shbid  instagram.com  7 nap  harmadik fél
 shbts  instagram.com  7 nap  harmadik fél
VISITOR_INFO1_LIVE youtube.com  1 nap harmadik fél
SSID youtube.com  1 nap harmadik fél
SID youtube.com  1 nap harmadik fél
SIDCC youtube.com  1 nap harmadik fél
SAPISID youtube.com  1 nap harmadik fél
PREF youtube.com  1 nap harmadik fél
LOGIN_INFO youtube.com  1 nap harmadik fél
HSID youtube.com  1 nap harmadik fél
GPS youtube.com  1 nap harmadik fél
YSC youtube.com   munkamenet harmadik fél
CONSENT youtube.com  1 nap harmadik fél
APISID youtube.com  1 nap harmadik fél
__Secure-xxx youtube.com  1 nap harmadik fél

 

A Príma Press Kft-vel szerződött partnerek által alkalmazott sütik leírása

A weboldalon más szolgáltatások üzemeltetői is helyezhetnek el sütiket. A partnerek által alkalmazott sütikről a felhasználók a szolgáltatók saját honlapján tájékozódhatnak:

Google Analytics: https://developers.google.com/analytics/devguides/collection/gtagjs/cookie-usage

Google Adwords: https://www.google.com/intl/en/policies/privacy

Google Adsense: https://policies.google.com/privacy?hl=hu

Facebook: https://www.facebook.com/policy/cookies/

Twitter: https://help.twitter.com/en/rules-and-policies/twitter-cookies

 

A Príma Press Kft-vel szerződéses kapcsolatban nem álló, harmadik felek által elhelyezett sütik

A fent leírtakkal ellentétben a Príma Press Kft. szerződéses kapcsolatban nem álló más szolgáltatások üzemeltetői is helyezhetnek el sütiket a weboldalon, a cégünktől függetlenül, saját működésük érdekében. Az ilyen, harmadik felek által használt sütik elhelyezése ill. az azt elhelyezők által esetlegesen folytatott adatkezelések tekintetében a Príma Press Kft. semmilyen felelősségen nem vállal, e téren felelősségüket kizárja.

Hogyan módosíthatók a sütibeállítások?

A korábban eszközölt sütibeállításokat desktopon a láblécében található Sütibeállítások menüre kattintva bármikor megváltoztathatja. Mobilon pedig a menü gombra, majd a Sütibeállítások menüre bökve éri el.

Alapműködést biztosító sütik:

Ezek a sütik biztosítják a weboldal megfelelő működését, megkönnyítik annak használatát. Enélkül a weboldal használata nehézkesen, vagy egyáltalán nem biztosítható. Az alapműködést biztosító sütik a látogatók azonosítása nélkül gyűjtenek információkat a weboldal használatáról.

A sütik között vannak olyanok, amelyek törlődnek, amint a látogató bezárja a böngészőt (munkamenet sütik), míg másokat a látogató gépe ill. a böngészője mindaddig ment, amíg azok mentési időtartama le nem jár vagy a látogató azokat nem törli (állandó sütik).

Az alapműködést biztosító sütik között találhatók a cikkbe elhelyezett, harmadik fél által nyújtott tartalmak, mint például beágyazott YouTube-videók vagy Facebook-posztok stb. sütijei.

Alapműködést biztosító sütik listája: PHPSESSID, cookieControll, cookieControlPrefs.


NEM FOGADOM EL
MINDIG AKTÍV
Preferenciális sütik

A preferenciális sütik használatával olyan információkat tudunk megjegyezni, mint például a cikk alatti Jó hír / Rossz hír funkció használata. Ha nem fogadja el ezeket a sütiket, akkor ezeket a funkciókat nem tudja használni.

A látogatónak lehetősége van a következő beállítások közül választani:

ELFOGADOM – ez esetben minden funkciót tud használni

NEM FOGADOM EL – ebben az esetben bizonyos funkciók nem lesznek aktívak

Preferenciális sütik listája: newsvote_


NEM FOGADOM EL
ELFOGADOM
Statisztikai célú sütik:

A statisztikai célú sütik a felhasználói élmény javítása érdekében, a weboldal fejlesztéséhez, javításához kapcsolódnak. Lehetővé teszik, hogy a weboldal üzemeltetője azzal kapcsolatosan gyűjtsön adatokat, hogy a felhasználók miként használják az adott oldalt.

A látogatónak lehetősége van a következő beállítások közül választani:

NORMÁL – minden funkció aktiválásra kerül

ANONIM – a társadalmi-demográfiai funkciókat inaktiválódnak, és az IP-cím anonimizálásra kerül

Statisztikai célú sütik listája: _ga, _gat, _gid.


ANONIM
NORMÁL
Hirdetési célú sütik:

A hirdetési sütik célja, hogy a weboldalon a látogatók számára releváns hirdetések jelenjenek meg. Ezek a sütik sem alkalmasak a látogató személyének beazonosítására, sütiket hirdetési partnereink állíthatják be. Ezek a cégek felhasználhatják a gyűjtött adatok alapján az Ön érdeklődési profiljának létrehozására és más webhelyek releváns hirdetéseinek megjelenítésére. Ha anonimizálja ezeket a sütiket, akkor kevésbé releváns hirdetései lesznek.

A látogatónak lehetősége van a következő beállítások közül választani:

NORMÁL – az Ön profilja szerint, személyre szabott hirdetések jelennek meg

ANONIM – a hirdetés az Ön profiljától függetlenül jelenik meg

Hirdetési célú sütik listája: __gads, _fbp, ads/ga-audiences, DSID, fr, IDE, pcs/activeview, test_cookie, tr.


ANONIM
NORMÁL
Közösségimédia-sütik

A közösségimédia-sütik célja, a weboldalon használt közösségimédia-szolgáltatások biztosítása a látogató számára. Például, amikor a látogató a weboldalról tartalmat oszt meg a Facebookon, Twitteren, vagy a Bejelentkezem Facebook-fiókkal funkciót használja. A közösségimédia-szolgáltatók a sütiken keresztül adatokat gyűjthetnek arról, hogy a látogató hogyan használja a közösségi média által biztosított szolgáltatásokat, milyen tartalmakat oszt meg, mit lájkol stb.

A látogatónak lehetősége van a következő beállítások közül választani:

ELFOGADOM – ez esetben minden funkciót tud használni

NEM FOGADOM EL – ebben az esetben a közösségi média funkciói nem lesznek aktívak

Közösségimédia-sütik listája: act, c_user, datr, fr, locale, presence, sb, spin, wd, x-src, xs, urlgen, csrftoken, ds_user_id, ig_cb, ig_did, mid, rur, sessionid, shbid, shbts, VISITOR_INFO1_LIVE, SSID, SID, SIDCC, SAPISID, PREF, LOGIN_INFO, HSID, GPS, YSC, CONSENT, APISID, __Secure-xxx.


NEM FOGADOM EL
ELFOGADOM

A portál ezen funkcióinak használatához el kell fogadnia a sütiket.

Székely Sport