Balogh Levente

Balogh Levente

Katalán dilemmák, spanyol válaszok

2017. október 13., 10:42

2017. október 13., 10:42

Puigdemont és katalán függetlenségpárti társai nehezen jöhetnek ki jól ebből a helyzetből, mivel a függetlenség kikiáltásával sokra nem mennének, azt ugyanis senki sem ismerné el.

Nagyon furcsa helyzet alakult ki Katalónia és Spanyolország viszonyában a katalán függetlenségi népszavazás után. Patthelyzetnek nehéz nevezni, mivel a jelek szerint a függetlenségpárti katalán vezetők elbizonytalanodtak, és a nemzetközi támogatás hiányában ódzkodnak az önállóság kikiáltásától.

Márpedig a körülmények miatt lényegesen kevesebb az eszközük és a mozgásterük, mint a spanyol kormánynak, amely immár annyira nyeregben érzi magát, hogy ultimátumot adott Carles Puigdemont katalán elnöknek és csapatának: tisztázza, mi is a helyzet, mit jelent az, hogy a függetlenségi nyilatkozat aláírása után a függetlenség kikiáltásának elhalasztásáról döntött. És ha kiderül, hogy mégiscsak kikiáltotta a függetlenséget, akkor Madrid kezében ott az alkotmányos eszköz: a katalán autonómia felfüggesztése.

Persze azt már nehéz az alkotmányos keretek közé illeszkedő cselekedetnek nevezni, hogy Madrid rohamrendőrökkel verette szét a békés katalán polgárokat, akik csupán a szavazás demokratikus jogával akartak élni – még akkor sem, ha amúgy a spanyol alkotmánybíróság alaptörvénybe ütközőnek minősítette a függetlenségi népszavazást.

Az erőszak teljesen fölösleges alkalmazása – hiszen Madrid amúgy is jelezte: semmiképpen sem ismeri el a referendum törvényességét – az események morális győztesévé a katalánokat avatta, és óriási presztízsveszteséget okozott Madridnak.

Még akkor is, ha a saját nemzeti közösségeik önrendelkezési törekvéseitől rettegő európai államok és a kisebbségi ügyekkel való érdemi foglalkozás kényszerétől következetesen menekülő Európai Bizottság Spanyolország belügyének minősítette a történteket.

A katalóniai rendőri erőszak ugyanis egyértelműen az emberi jogok durva megsértése volt, és ha ezt a brüsszeli eurokraták nem így látják, és nem hajlandóak nyilvánosan elítélni, akkor érdemes alaposan átgondolni, hogy szűken vett gazdasági érdekeken kívül mire is szolgál ez az egész Európai Uniónak nevezett képződmény. Főleg nekünk, a saját szülőföldünkön kisebbségben élő őshonos közösségeknek.

Puigdemont és katalán függetlenségpárti társai nehezen jöhetnek ki jól ebből a helyzetből, mivel a függetlenség kikiáltásával sokra nem mennének, azt ugyanis senki sem ismerné el.

Annak következményeként viszont – legalábbis időlegesen – elveszhet Katalónia amúgy meglehetősen széles körű autonómiája is, és polgárháborús állapotok állhatnak elő.

Persze ismert, és már korábban is említettük: a katalánok eredetileg nem függetlenséget, csak a baszkokéhoz hasonló pénzügyi autonómiát kértek, amit a spanyol parlament meg is szavazott, ám a jelenleg kormányzó néppárt óvása nyomán a spanyol alkotmánybíróság megsemmisített. Ha viszont meghátrálnának, az a politikai karrierjük végét jelentheti.

A kérdés most az, el akar-e menni Puigdemont a falig úgy, hogy biztos lehet benne: nem csupán ő koppan nagyot, hanem egész Katalónia, a katalán polgárok is. Bizonyos jelek ugyanakkor arra utalnak, hogy a Mariano Rajoy miniszterelnök vezette néppárti spanyol kormány mintha tanult volna a saját hibájából. Ezt jelezheti, hogy az ellenzéki szocialisták vezetőjével megállapodtak arról, hogy hozzákezdenek az alkotmány korszerűsítéséhez.

Elsőként a területi modellt vizsgálják felül, ami széles perspektívát nyithat a katalán önrendelkezési törekvések előtt. Jelenleg ugyanis Spanyolország úgy „nemzetállam”, hogy közben nem azonos önrendelkezési szinttel rendelkező autonóm közösségekből áll. Az ellenzéki szocialisták ehhez képest föderális államot szeretnének, ami elvileg azt jelentené, hogy azonos jogkörökkel rendelkező tartományok szövetségévé alakulna az ország. Ebbe persze a spanyol konzervatívok nem biztos, hogy beleegyeznek, de kiindulási pontnak, tárgyalási alapnak jó lehet.

És ha sikerülne olyan megállapodásra jutni, amely Katalónia önállóságát is jelentős mértékben növelné, de Spanyolország jelenlegi határait sem módosítaná, az mindkét fél számára elfogadható megoldás lehet. Európa többi, önrendelkezésre törekvő közössége és az azok teljesítésétől elzárkózó központi hatalom viszonyának rendezésére pedig követendő jó példa.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezt olvasta?

Rostás Szabolcs

Rostás Szabolcs

Krónika, természetesen

Most, hogy feltartóztathatatlanul veszi át a tél helyét a tavasz, arra gondoltunk, a természethez hasonlóan kicsit megújulunk mi is.

Balogh Levente

Balogh Levente

Ciolacu, az AUR csicskája és az RMDSZ kampányarca

A választások ugyan még viszonylag távol vannak, de a szélsőjobboldali Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) máris sikert könyvelhet el, hiszen Romániában már ma is ez a párt határozza meg a közbeszédet.

Gazda Árpád

Gazda Árpád

Ciolacu a porcelánboltban

Miniszterelnöki mandátuma végén tett látogatást Székelyföldön Marcel Ciolacu szociáldemokrata pártelnök és miniszterelnök. A román közvéleményt próbálta megnyugtatni, hogy „sosem lesz semmilyen Székelyföld”.

Balogh Levente

Balogh Levente

Trump, Európa mumusa

A Donald Trump újbóli elnökké választását megakadályozni hivatott világméretű kommunikációs hadjárat legújabb fejleményeként most éppen attól kellene apokaliptikus lelkiállapotba kerülnünk, hogy magára hagyná az európai NATO-szövetségeseket.

Makkay József

Makkay József

Miért hazudnak a román politikusok az ukrán gabonaimportról?

Hálásak lehetünk az ukrán állami intézmények hivatalos exportadatainak, amelyek a jelek szerint átláthatóbbak és megbízhatóbbak a román társintézmények statisztikáinál. Ezekből derül ki, hogy a román kormánypárti politikusok hazudnak gabonaügyben is.

Balogh Levente

Balogh Levente

Iohannis és a román megfelelési kényszer

Miközben megfelelési kényszertől hajtva buzgón visszhangozza az Európai Unió konszenzusos döntéshozatali mechanizmusának felszámolását sürgető nyilatkozatokat, Románia gyakorlatilag a saját érdekei ellen lép fel az EU-ban.

Ábrám Zoltán

Ábrám Zoltán

Köszönjük, Novák Katalin!

Bár felmérés nincs róla, az eddigi hozzáállások alapján bizonyára nem tévedek, ha kimondom: az erdélyi magyarok döntő többsége szomorú szívvel és megdöbbenéssel vette tudomásul Novák Katalin köztársasági elnök lemondását.

Fontos számunkra az adatai védelme!

Annak érdekében, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és hirdetéseket, közösségi médiaszolgáltatásokat nyújtsunk, valamint elemezzük a látogatottságokat, partnereinkkel együtt sütiket (cookie-kat) használunk oldalunkon. Kattintson az Elfogadom a sütiket! gombra az említett technológia webes használatának elfogadásához. Bármikor megváltoztathatja hozzájárulási beállításait.

Szükség van a hozzájárulásához!

Az alábbi listából kiválaszthatja, hogy mely süticsoportok elhelyezéséhez járul hozzá böngészőjében. Mindegyik kategóriához tartozik egy leírás, amelyben részletezzük, hogy mi és partnereink mire használják az Ön adatait. Nagyra értékeljük, ha elfogadja a sütiket, és garantáljuk, hogy adatai biztonságban lesznek.

Cookie-kezelési tájékoztató

A Príma Press Kft. által üzemeltetett kronikaonline.ro domainen keresztül elérhető weboldalakon sütiket (angolul: cookie-kat) használ.

A sütik feladata

Információkat gyűjtenek a látogatókról és eszközeikről; megjegyzik a látogatók egyéni beállításait, amelyek felhasználásra kerül(het)nek például online tranzakciók igénybevételekor, ezáltal nem kell újra begépelni az adatokat; megkönnyítik a weboldal használatát; célzott hirdetések jelennek meg a weboldalon; minőségi felhasználói élményt biztosítanak.

Mi a süti?

A sütik olyan kisméretű adatcsomagok, szöveges fájlok, amelyek a weboldalon történt látogatás alkalmával kerülnek elhelyezésre a böngészőjében. A sütik lehetővé teszik, hogy a felhasználót a következő látogatásakor felismerje, ezáltal a sütit kezelő szolgáltatónak lehetősége van összekapcsolni a felhasználó aktuális látogatását a korábbiakkal, de kizárólag a saját tartalma tekintetében.

A sütiket megkülönböztethetjük funkciójuk, tárolási időtartamuk alapján, de vannak olyan sütik, amelyeket a weboldal üzemeltetője helyez el közvetlenül, míg másokat harmadik felek helyeznek el.

A kronikaonline.ro által alkalmazott sütik leírása

A weboldalon alkalmazott sütik funkciójuk alapján lehetnek: alapműködést biztosító sütik; preferenciális sütik; statisztikai célú sütik; hirdetési célú sütik és közösségimédia-sütik.

A tárolási időtartamuk alapján megkülönböztetünk munkamenet sütiket, amelyek törlődnek, amint a látogató bezárja a böngészőt, és állandó sütiket, amelyeket a látogató gépe ill. a böngészője mindaddig ment, amíg azok mentési időtartama le nem jár vagy a látogató nem törli.

Alapműködést biztosító sütik

Ezek a sütik biztosítják a weboldal megfelelő működését, megkönnyítik annak használatát. Enélkül a weboldal használata nehézkesen, vagy egyáltalán nem biztosítható. 

A sütik között vannak olyanok, amelyek törlődnek, amint a látogató bezárja a böngészőt (munkamenet sütik), míg másokat a látogató gépe ill. a böngészője mindaddig ment, amíg azok mentési időtartama le nem jár vagy a látogató azokat nem törli (állandó sütik).

Az alapműködést biztosító sütik között találhatók a cikkbe elhelyezett, harmadik fél által nyújtott tartalmak, mint például beágyazott YouTube-videók vagy Facebook-posztok stb. sütijei.

Alapműködést biztosító sütikhez tartoznak a statisztikai célú sütik is. A statisztikai célú sütik a felhasználói élmény javítása érdekében, a weboldal fejlesztéséhez, javításához kapcsolódnak. Lehetővé teszik, hogy a weboldal üzemeltetője azzal kapcsolatosan gyűjtsön adatokat, hogy a felhasználók miként használják az adott oldalt.

Alapműködést biztosító sütik listája:

Süti neve Szolgáltató / Funkció Süti lejárata  
PHPSESSID kronikaonline.ro
Feladata a munkamenetek állapotának lekérése, a munkamenetek között.
munkamenet saját
cookieControll kronikaonline.ro
Feladata a süti beállítások megjegyzése
365 nap saját
cookieControlPrefs kronikaonline.ro
Feladata a süti beállítások megjegyzése
365 nap saját
_ga google.com 2 év Harmadik fél
_gat google.com 1 nap Harmadik fél
_gid google.com 1 nap Harmadik fél

 

Preferenciális sütik:

A preferenciális sütik használatával olyan információkat tudunk megjegyezni, mint például a cikk alatti Jó hír/Rossz hír-funkció (kronikaonline.ro) használata. Ha nem fogadja el ezeket a sütiket, akkor ezeket a funkciókat nem tudja használni.

Preferenciális sütik listája:

Süti neve Szolgáltató / Funkció Süti lejárata  
newsvote_ kronikaonline.ro
Cikkre való szavazás rögzítése
30 nap saját

 

Hirdetési célú sütik

A hirdetési sütik célja, hogy a weboldalon a látogatók számára releváns hirdetések jelenjenek meg. Ezek a sütik sem alkalmasak a látogató személyének beazonosítására, sütiket hirdetési partnereink állíthatják be. Ezek a cégek felhasználhatják a gyűjtött adatok alapján az Ön érdeklődési profiljának létrehozására és más webhelyek releváns hirdetéseinek megjelenítésére. Ha a beállításoknál anonimizálja ezeket a sütiket, akkor kevésbé releváns hirdetések fognak megjelenni.

Hirdetési célú sütik listája:

Süti neve Szolgáltató Süti lejárata  
__gads google.com 2 év harmadik fél
_fbp facebook.com 3 hónap harmadik fél
ads/ga-audiences google.com munkamenet harmadik fél
DSID google.com 1 nap harmadik fél
fr facebook.com 100 nap harmadik fél
IDE google.com 1 év harmadik fél
pcs/activeview google.com munkamenet harmadik fél
test_cookie google.com 1 nap harmadik fél
tr facebook.com munkamenet  harmadik fél

 

Közösségimédia-sütik

A közösségimédia-sütik célja, a weboldalon használt közösségimédia-szolgáltatások biztosítása a látogató számára. Például, amikor a látogató a weboldalról tartalmat oszt meg a Facebookon, Twitteren, vagy a Bejelentkezem Facebook-fiókkal funkciót használja. A közösségimédia-szolgáltatók a sütiken keresztül adatokat gyűjthetnek arról, hogy a látogató hogyan használja a közösségi média által biztosított szolgáltatásokat, milyen tartalmakat oszt meg, mit lájkol stb.

Közösségimédia-sütik listája:

Süti neve Szolgáltató Süti lejárata  
act facebook.com munkamenet harmadik fél
c_user facebook.com 1 nap harmadik fél
datr facebook.com 1 nap harmadik fél
fr facebook.com 1 nap harmadik fél
locale facebook.com 1 nap harmadik fél
presence facebook.com munkamenet harmadik fél
sb facebook.com 1 nap harmadik fél
spin facebook.com 1 nap harmadik fél
wd facebook.com 1 nap harmadik fél
x-src facebook.com 1 nap harmadik fél
xs facebook.com 1 nap harmadik fél
 urlgen   instagram.com  munkamenet  harmadik fél
 csrftoken   instagram.com  1 év  harmadik fél
 ds_user_id  instagram.com  1 hónap  harmadik fél
 ig_cb  instagram.com   1 nap  harmadik fél
 ig_did   instagram.com  10 év  harmadik fél
 mid  instagram.com  10 év  harmadik fél
 rur  instagram.com  munkamenet  harmadik fél
 sessionid   instagram.com  1 év  harmadik fél
 shbid  instagram.com  7 nap  harmadik fél
 shbts  instagram.com  7 nap  harmadik fél
VISITOR_INFO1_LIVE youtube.com  1 nap harmadik fél
SSID youtube.com  1 nap harmadik fél
SID youtube.com  1 nap harmadik fél
SIDCC youtube.com  1 nap harmadik fél
SAPISID youtube.com  1 nap harmadik fél
PREF youtube.com  1 nap harmadik fél
LOGIN_INFO youtube.com  1 nap harmadik fél
HSID youtube.com  1 nap harmadik fél
GPS youtube.com  1 nap harmadik fél
YSC youtube.com   munkamenet harmadik fél
CONSENT youtube.com  1 nap harmadik fél
APISID youtube.com  1 nap harmadik fél
__Secure-xxx youtube.com  1 nap harmadik fél

 

A Príma Press Kft-vel szerződött partnerek által alkalmazott sütik leírása

A weboldalon más szolgáltatások üzemeltetői is helyezhetnek el sütiket. A partnerek által alkalmazott sütikről a felhasználók a szolgáltatók saját honlapján tájékozódhatnak:

Google Analytics: https://developers.google.com/analytics/devguides/collection/gtagjs/cookie-usage

Google Adwords: https://www.google.com/intl/en/policies/privacy

Google Adsense: https://policies.google.com/privacy?hl=hu

Facebook: https://www.facebook.com/policy/cookies/

Twitter: https://help.twitter.com/en/rules-and-policies/twitter-cookies

 

A Príma Press Kft-vel szerződéses kapcsolatban nem álló, harmadik felek által elhelyezett sütik

A fent leírtakkal ellentétben a Príma Press Kft. szerződéses kapcsolatban nem álló más szolgáltatások üzemeltetői is helyezhetnek el sütiket a weboldalon, a cégünktől függetlenül, saját működésük érdekében. Az ilyen, harmadik felek által használt sütik elhelyezése ill. az azt elhelyezők által esetlegesen folytatott adatkezelések tekintetében a Príma Press Kft. semmilyen felelősségen nem vállal, e téren felelősségüket kizárja.

Hogyan módosíthatók a sütibeállítások?

A korábban eszközölt sütibeállításokat desktopon a láblécében található Sütibeállítások menüre kattintva bármikor megváltoztathatja. Mobilon pedig a menü gombra, majd a Sütibeállítások menüre bökve éri el.

Alapműködést biztosító sütik:

Ezek a sütik biztosítják a weboldal megfelelő működését, megkönnyítik annak használatát. Enélkül a weboldal használata nehézkesen, vagy egyáltalán nem biztosítható. 

A sütik között vannak olyanok, amelyek törlődnek, amint a látogató bezárja a böngészőt (munkamenet sütik), míg másokat a látogató gépe ill. a böngészője mindaddig ment, amíg azok mentési időtartama le nem jár vagy a látogató azokat nem törli (állandó sütik).

Az alapműködést biztosító sütik között találhatók a cikkbe elhelyezett, harmadik fél által nyújtott tartalmak, mint például beágyazott YouTube-videók vagy Facebook-posztok stb. sütijei.

Alapműködést biztosító sütikhez tartoznak a statisztikai célú sütik is. A statisztikai célú sütik a felhasználói élmény javítása érdekében, a weboldal fejlesztéséhez, javításához kapcsolódnak. Lehetővé teszik, hogy a weboldal üzemeltetője azzal kapcsolatosan gyűjtsön adatokat, hogy a felhasználók miként használják az adott oldalt.

Alapműködést biztosító sütik listája: PHPSESSID, cookieControll, cookieControlPrefs, _ga, _gat, _gid, enr_cxense_throrrle.


NEM FOGADOM EL
MINDIG AKTÍV
Preferenciális sütik

A preferenciális sütik használatával olyan információkat tudunk megjegyezni, mint például a cikk alatti Jó hír / Rossz hír funkció használata. Ha nem fogadja el ezeket a sütiket, akkor ezeket a funkciókat nem tudja használni.

A látogatónak lehetősége van a következő beállítások közül választani:

ELFOGADOM – ez esetben minden funkciót tud használni

NEM FOGADOM EL – ebben az esetben bizonyos funkciók nem lesznek aktívak

Preferenciális sütik listája: newsvote_


NEM FOGADOM EL
ELFOGADOM
Hirdetési célú sütik:

A hirdetési sütik célja, hogy a weboldalon a látogatók számára releváns hirdetések jelenjenek meg. Ezek a sütik sem alkalmasak a látogató személyének beazonosítására, sütiket hirdetési partnereink állíthatják be. Ezek a cégek felhasználhatják a gyűjtött adatok alapján az Ön érdeklődési profiljának létrehozására és más webhelyek releváns hirdetéseinek megjelenítésére. Ha anonimizálja ezeket a sütiket, akkor kevésbé releváns hirdetései lesznek.

A látogatónak lehetősége van a következő beállítások közül választani:

NORMÁL – az Ön profilja szerint, személyre szabott hirdetések jelennek meg

ANONIM – a hirdetés az Ön profiljától függetlenül jelenik meg

Hirdetési célú sütik listája: __gads, _fbp, ads/ga-audiences, DSID, fr, IDE, pcs/activeview, test_cookie, tr.


ANONIM
NORMÁL
Közösségimédia-sütik

A közösségimédia-sütik célja, a weboldalon használt közösségimédia-szolgáltatások biztosítása a látogató számára. Például, amikor a látogató a weboldalról tartalmat oszt meg a Facebookon, Twitteren, vagy a Bejelentkezem Facebook-fiókkal funkciót használja. A közösségimédia-szolgáltatók a sütiken keresztül adatokat gyűjthetnek arról, hogy a látogató hogyan használja a közösségi média által biztosított szolgáltatásokat, milyen tartalmakat oszt meg, mit lájkol stb.

A látogatónak lehetősége van a következő beállítások közül választani:

ELFOGADOM – ez esetben minden funkciót tud használni

NEM FOGADOM EL – ebben az esetben a közösségi média funkciói nem lesznek aktívak

Közösségimédia-sütik listája: act, c_user, datr, fr, locale, presence, sb, spin, wd, x-src, xs, urlgen, csrftoken, ds_user_id, ig_cb, ig_did, mid, rur, sessionid, shbid, shbts, VISITOR_INFO1_LIVE, SSID, SID, SIDCC, SAPISID, PREF, LOGIN_INFO, HSID, GPS, YSC, CONSENT, APISID, __Secure-xxx.


NEM FOGADOM EL
ELFOGADOM