Kiss Judit

Kiss Judit

Halasztható, ami sürgős?

2017. szeptember 13., 11:322017. szeptember 13., 11:34

2017. szeptember 13., 11:322017. szeptember 13., 11:34

Higgyük, ne higgyük? Ha józanok maradunk, kétkedéssel viszonyulunk a miniszteri jövőképhez, hiszen a pedagógusok esetében is kiderült, korántsem sürgősségi ügy a bérprobléma: bár a jelenlegi kormány jókora fizetésemelést ígért, később úgy nyilatkoztak, nem oda Buda, mégsem kapják meg a megígért pénzt a tanárok.

Fájdalommal, kétségbeeséssel küzdő emberek várakoznak nap mint nap, esetleg órákig is a kórházak sürgősségi osztályán, hogy az orvosok színe elé kerüljenek. És ahol a lehető leggyorsabban kellene beavatkozniuk a gyógyítóknak, ott (is) hatalmas a szakemberhiány. (Zárójelben: talán sokszor ezért is türelmetlenek, rendreutasítóak és kevéssé empatikusak az orvosok, akik előtt a beteg fél is megnyilatkozni, nehogy kétségbeesett helyzetének ráadásaként még meg is alázzák.)

Például egy háromszéki kórház sürgősségi osztályán mindössze hat orvos teljesít szolgálatot, holott még legalább tízre lenne szükség, ilyen körülmények között pedig képtelenség lefedni minden éjszakai ügyeletet. Hasonló gondokkal küzd a mentő- és a rohammentő-szolgálat is, ugyanakkor a kórházak utánpótlásban sem reménykedhetnek, hiszen a probléma nem helyi szintű, hanem régóta országos jelenség. A talán a legnagyobb elhivatottságot és felelősséget követelő szakmát ugyanis nem méltányolja megfelelőképpen nálunkfelé a rendszer, így érthető, hogy Románia Nyugat-Európának termel ki orvosnemzedékeket.

Nem is csoda, hogy a fiatal szakemberek külföldön próbálnak szerencsét: amíg például Németországban legalább 4000 eurós az orvosi fizetés, nálunk ez alig 500 eurónak felel meg. Az ezernyi sebből vérző hazai egészségügy egyik legégetőbb gondját a szaktárca minisztere nemrég úgy jellemezte, orvosválsággal kell megküzdenie az országnak. De nem is lehet enyhébb szavakkal ecsetelni a jelenséget, hogy az elmúlt időszakban évente átlagosan ezer-kétezer szakember távozott külföldre.

A miniszter viszont optimista – valószínűleg ennek a lelki képességnek szerepelnie kell a tárcavezetők munkaköri leírásában –, és azzal biztatja az országot: „a megoldás az, hogy hozzuk vissza az orvosokat, és tartsuk itthon őket”. Úgyhogy nemrég meglebegtette a rózsaszínű ígéretet, miszerint jövőre megközelíti az európai uniós bérszintet a romániai egészségügyi alkalmazottak fizetése, amire eddig nem volt példa.

Higgyük, ne higgyük? Ha józanok maradunk, kétkedéssel viszonyulunk a miniszteri jövőképhez, hiszen a pedagógusok esetében is kiderült, korántsem sürgősségi ügy a bérprobléma: bár a jelenlegi kormány jókora fizetésemelést ígért, később úgy nyilatkoztak, nem oda Buda, mégsem kapják meg a megígért pénzt a tanárok. Ha az orvoshiányt sem próbálják meg mielőbb hatékonyan megszüntetni Romániában, akkor újfent bizonyítást nyer, hogy ebben az országban semmi fontos nem sürgős. Kivéve persze meggyógyítani a betegeket, akik továbbra is órákig várakoznak a folyosón.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezt olvasta?

Balogh Levente

Balogh Levente

Fegyverrel a külhoni románok védelmében?

Ha minden rosszul megy, nem csupán Oroszországgal, de akár még a szomszédaival is konfliktusba kerülhet Románia azon törvénymódosítás nyomán, amely szerint Bukarest akár katonai erővel is megvédheti az ország határain kívül élő román állampolgárokat.

Makkay József

Makkay József

Ki oltja le utolsóként a villanyt Romániában?

A demográfiai szakemberek kongatják a vészharangot az ország lakosságának drasztikus fogyásáról. Már olyan szintű az apadás, hogy hónapról hónapra dőlnek meg a negatív rekordok. Az ország jövője azonban nem foglalkoztatja a román politikai osztályt.

Balogh Levente

Balogh Levente

A TikTok-AUR-generáció

Nem a fősodratú pártokkal szembeni elégedetlenség és bizalmatlanság, hanem a TikTok közösségi alkalmazás a felelős azért, hogy a fiatalok körében a legnépszerűbb párt az AUR – legalábbis maguk a fősodratú pártok ezt szeretnék elhitetni a nyilvánossággal.

Balogh Levente

Balogh Levente

Köszi, bihari magyar politikum, miattatok szégyellem, hogy váradi vagyok

A kérdés az, képesek-e a bihari magyar pártok, politikusok a polgárokkal közösen valamilyen érdemi együtt gondolkodásra egy közös, reális és hiteles magyar jövőkép kialakítása érdekében – írtam a Krónika vezércikkében négy éve.

Makkay József

Makkay József

A fogatlan emberek országa

Nem tudok olyan egészségügyi miniszterről Romániában, akit ne szidtak volna azért, hogy az állami ellátórendszernek nem jut elegendő forrás. Miközben a magánegészségügy számít sikertörténetnek. Ezzel viszont az a gond, hogy sokak számára megfizethetetlen.

Balogh Levente

Balogh Levente

Putyin marad

Ez is megvolt: Oroszország polgárai az összes rendelkezésre álló Vlagyimir Putyin közül megválasztották Vlagyimir Putyint.

Makkay József

Makkay József

Megtűrt vagy száműzött magyar nyelv Erdélyben

Sajtónk mostanság keveset foglalkozik a magyar nyelvhasználat kérdésével Erdélyben. Többéves fellángolás után – amikor politikusaink lobbizása mellett több civil szervezet is a magyar nyelvhasználatért kardoskodott –, mára a történet elcsendesedett.