Erdélyi olvasat: mit is mond a Sargentini-jelentés?

Erdélyi olvasat: mit is mond a Sargentini-jelentés?

Judith Sargentini holland zöldpárti európai parlamenti képviselő

Fotó: Médiaklikk

Élénk érdeklődés, mondhatni globális érdeklődés kíséri a Sargentini-jelentés néven elhíresült, Judith Sargentini EP-képviselő által készített dokumentum vitáját. A jelentésről kedden délután rendeznek plenáris vitát az Európai Parlamentben Strasbourgban – Orbán Viktor miniszterelnök részvételével –, szerdán pedig szavazásra bocsátják a dokumentumot. 

-- Külsős szerző --

2018. szeptember 11., 09:152018. szeptember 11., 09:15

2018. szeptember 11., 10:092018. szeptember 11., 10:09

Az érdeklődés nem igazán tudható be annak, hogy az EU történetében először került igazán közel ahhoz, hogy egy tagállam szavazati jogát felfüggessze – holott a bonyolult uniós jogszabályok és eljárások miatt erre amúgy csekély az esély. Sokkal inkább az tűnik érdekesnek, ahogy az Európai Uniót évtizedek óta monolit tömbként irányító hatalmi elit megpróbálja megregulázni az „új hangokat” – ugyanis, amint azt a következőkben megpróbálom bizonyítani is, aligha állíthatjuk azt, hogy a Sargentini-jelentés mögött humánus megfontolások, jogállam iránti mély aggodalom állna. (Sargentini-jelentés angolul itt: http://www.europarl.europa.eu/resources/library/media/20180411RES01553/20180411RES01553.pdf, magyarul itt http://www.europarl.europa.eu/sides/getDoc.do?pubRef=-//EP//TEXT+REPORT+A8-2018-0250+0+DOC+XML+V0//HU&language=hu olvasható).

Önkényesen kiragadott esetek gyűjteménye

A jelentés tartalmi megnevezésével is akad némi probléma, ugyanis jogi dokumentumnak ez semmiképp sem nevezhető, de mélyebb, szakszerű elemzésnek sem. A Sargentini által megkérdezett szervezetek kivétel nélkül évek óta a magyar kormány kérlelhetetlen ellenfelei; a dokumentum nem is igazán koncentrál a jogállamiság problémájára, tulajdonképp az elmúlt nyolc év politikai folyamatai közül önkényesen kiragadott esetek gyűjteménye, amelyek egymás mellé téve azt a képzetet kelthetik a laikusokban, hogy Magyarországon tényleg súlyos a helyzet. Koránt sincs így,

a megfogalmazott példák, a példák mögött meghúzódó érvelés, a bizonyítási módszertan mind-mind hagynak maguk után kívánnivalót, már amennyiben arra számítanánk, hogy itt egy komoly jogi, és alapos társadalmi ismertekkel rendelkező szerző munkáját olvassuk.

Nézzük csak meg alaposabban a dokumentumot! Kétkedő olvasóim számára jelenteném, hogy mind az angol verziót, mind a magyart elolvastam, a kritikai elemzésem során azonban mindvégig az angol szövegre támaszkodtam. Sargentini asszony témák köré csoportosította gondját-baját, így én is ezen a vonalon haladok; jelzem, hogy az eredeti angol és a magyar nyelvű verziók között tapasztalható némi eltérés, például a fejezetcímek fordításában, vagy a felsorolás pontozásában.

Az alkotmányos és a választási rendszerrel kapcsolatos problémák – jogállam megsértése, vagy megkésett alkotmányozás? Sargentini asszony a Velencei Bizottságot (VB) hívja segítségül, felidézve, hogy e szervezet hányszor és miben fejezte ki aggodalmát a magyar alkotmányozási folyamattal és az Alaptörvénnyel kapcsolatban. Az alkotmány elfogadásának, tartalmának, illetve későbbi módosításainak bírálatában Sargentini csak a Velencei Bizottság által megfogalmazottakra támaszkodik, mint bizonyíték, elfeledve megemlíteni, hogy – időrendi sorrendben! – maga a magyar kormány fordult először a testülethez. A második VB-vizsgálat már az Európa Tanács parlamenti közgyűlésének kérésére indult.

Thomas Markert, a VB titkára eme második vizsgálat megindítása után volt a LIBE (az Európai Parlament liberális képviselőit tömörítő szervet, ennek a tagja Judith Sargentini is) vendége egy vitán, ahol felsorolta azokat a pontokat, amelyeket a jelenlegi vizsgálat nagyító alá vesz. Ezek a következők: a rendelkezés, miszerint az alkotmányt a nemzeti hitvallással összhangban kell értelmezni; az 1949-es alkotmány érvénytelennek nyilvánítása; a határon túl élő magyarok sorsáért való felelősségvállalás; a magzat életének védelme; a tényleges életfogytig tartó szabadságvesztés fogalma; a szexuális irányultság alapján történő diszkrimináció explicit tiltásának a hiánya; a házasság, mint kizárólag férfi és nő közötti kapcsolat definíciója; a bírók nyugdíjkorhatárának csökkentése; a bíróságokra vonatkozó szabályok hiányossága, melyeket későbbi sarkalatos törvények szabnak majd meg; a sarkalatos törvények magas száma, és több új területre való kiterjesztése; a költségvetési tanács hatalma a költségvetés elfogadása során; a helyi önkormányzatok szoros központi szabályozása. A szexuális diszkrimináció tilalmát egyébként a büntetőtörvénykönyv szabályozza, nem is értem, hogy miért szerepel az alkotmány hiányosságai között. Vagyis: inkább nem akarom érteni, ahogy azt sem, hogy az 1949-es kommunista alkotmány megszüntetése miért is okoz fejfájást nyugaton.

Ugyanitt Markert elmondta, hogy míg sok európai alkotmányban a 2/3-os többséghez kötött alkotmány-, illetve törvénymódosítások biztosítják, hogy csak pártok közötti konszenzus létrejöttével lehessen a szabályokat megváltoztatni, ez a mai magyar politikai életre nem alkalmazható, hiszen egyetlen párt bír ekkora többséggel. „A megoldás abban állna, hogy a hatalom birtoklói önmérsékletről tennének tanulságot, de jelenleg ennek nem látjuk nyomát” – ami, egyezzünk meg, ízlés, és nem jogi kategória kérdése.

És mit is mondott Judith Sargentini akkor, 2011-ben ezen a vitán? A zöldpárti, holland politikus szerint bár a jelenlegi magyar kormányt négy évre választották meg, az mindent megtesz, hogy „trükkökkel bebiztosítsa, hogy akkor is, ha a következő választást elveszítené, bebetonozza a hatalmi pozícióját a sarkalatos törvényekkel.” Ami, akárhogy is nézzük, nem több mint politikai állásfoglalás, messze nem jogi megállapítás.

Szemet szúr a külhoni magyarok szavazati joga

A 2018-as magyar választásokról: „az állam és a kormányzópárt közötti mély átfedés (pervasing overlap) állt fent”. Hivatkozik az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezetre (EBESZ), majd megjegyzést tesz a kampány során tapasztalható xenofób hangokra, a sajtóban tapasztalható visszásságokra, amelyben a finanszírozási módszer miatt nem alakulhatott ki vita, sérült a választók azon joga, hogy informálódjanak a választás előtt. Sargenti szerint hasonló aggályokat fogalmazott meg a Velencei Bizottság és a Demokratikus Választásokért Tanács közös jelentése, a Joint Opinion.

Sargentini annyiban téved, hogy ez utóbbi jelentés nem a 2018-as választásokról szól, hanem a 2011-ben elfogadott, és életbe lépő új választási törvényről. Ebben az ominózus jelentésben (10. pont) a következőket emelik ki problémaként a magyar választási rendszerrel:

– egyfordulós a korábbi kettő helyett, a visszaosztott helyek (töredékszavazatok) a többséget elérő pártnak kedveznek (kormányozhatóság kérdése, ellenzéknek is ugyanolyan jó)

– a képviselői helyek csökkentése. Mint ismert, a korábbi 386-ról 199-re csökkentette a Fidesz-kormány a parlamenti képviselői helyek számát. Érdekes adalék, hogy korábban, 2009-ben maga Gyurcsány Ferenc javasolta a képviselői helyek csökkentését (valamint az önkormányzati képviselői helyek megfelezését), a volt miniszterelnök akkor még nemcsak, hogy 199 képviselői helyet szeretett volna, hanem a magyar választási rendszert úgy változtatta volna meg, hogy csak listára lehessen szavazni. Akkor ez ellen senkinek nem volt kifogása, legalábbis erre vonatkozó állásfoglalását sem a Velencei Bizottságnak, sem Sargentini asszonynak nem találtam.

– A jelöltállítás szabályainak változása – a korábbi 750 ajánlószelvény (kopogtatócédula) begyűjtése helyett 500 aláírásra van szüksége annak, aki jelölt kíván lenni, valamint, szemben a korábbi 1kopogató=1jelölt helyett a választópolgár több jelöltet is támogathat aláírásával. (Egyazon jelöltet pedig csak egyszer – értelemszerűen). Korábban a kopogtatócédulákkal rengeteg visszaélés történt, azt ugyanis a választópolgárok kapták meg postán (ha megkapták), a postaládába (ha onnan kilopták, akkor így járt), a cédulát könnyen lehetett hamisítani (fénymásolni) stb. A kevesebb aláírás ugyanakkor a jelöltállítás bőségének a lehetőségét segíti, ami nem épp jogállam- vagy demokráciaellenes cselekedet.

– És ki más bukkanna fel a problémás személyek között, mint az örök bűnösök, a határon túli magyarok? Vérünkbe ivódott balkáni közönyünkkel már csak legyintünk azon, hogy az elemzett jelentésben a magyar választási törvénnyel kapcsolatos aggályok között szerepel a határon túli magyarok szavazati joga.

Összességében azonban a Join Opinion megfogalmaz néhány ajánlást, de nem köt bele, mi több, nem mond, ír olyasmit, hogy a magyar választási rendszer antidemokratikus lenne – leginkább javasol néhány jogi fogalmi tisztázást a vonatkozó törvénykezésben, úgy mint a határon túli magyar szavazók választási részvételének a lebonyolítása stb. Fölöttébb homályos, ha nem épp érthetetlen, hogy Sargentini jelentésének pontjában miért hivatkozik erre, mint bizonyítékra, érvre.

Ami pedig a Velencei Bizottság Joint Opinion jelentésében szemet szúrhat, hogy a nagyszámú határon túli szavazattól félti a mindenkori magyar választásokat. Akik úgymond ily módon eldönthetik a választásokat – állították 2012-ben, és azóta sem történt ez meg, a választási rendszer szabályai miatt a határon túliak egy, maximum két mandátumról dönthetnek. Ami ugyan eldöntheti azt, hogy ki alakít kormányt, amennyiben a magyarországi választópolgárok nagyjából fele-fele arányban szavaznának ide, meg amoda. Ebben az elméleti esetben viszont nem csak az áll fent, hogy a határon túli magyarok eldöntötték a választást, hanem az, hogy a magyarországi magyarok nem tudták eldönteni – ami nem a határon túliak hibája.

Fölöttébb érdekes, hogy az EP részéről alig hallunk fogcsikorgatást amiatt, hogy a románok mindenféle nehézség nélkül adják meg a román állampolgárságot a Moldovai Köztársaságban élő románoknak, akik szavazhatnak is. Ahogy arról az uniós aggódásról sem kapunk híreket, hogy a külföldön élő négymillió (!!!) román, a diaszpóra, szintén szavazhat – mi több, mind a moldovaiak, mind a diaszpóra döntött már el választást Romániában.

Sértette a jogállamot a nemzeti konzultáció?

„A magyar kormány túlzásba vitte a nemzeti konzultációkat. A 2017-es „állítsuk meg Brüsszelt” kampányban elhangzott rágalmak és valótlan állítások, amelyekre a Bizottság is felhívta a kormány figyelmét – ettől függetlenül a konzultációk folytatódtak”.

Ez viszont már annyira a sértődött óvodás kategória, hogy kommentálni is fárasztó – viszont benne a jelentésben, mint a jogállami keretek megsértésének ékes bizonyítéka. Azért azt említsük meg, hogy a 2006-os tavaszi országgyűlési választások során az akkori magyar kormány – a Gyurcsány-kormány – erőből megakadályozta, hogy a Központi Statisztikai Hivatalnak (KSH) az ország gazdasági helyzetére vonatkozó adatai nyilvánossá váljanak, és a választópolgárok ennek a birtokában hozhassák meg döntésüket. Arra kérem a kedves olvasókat, keressék meg Sargentini EP-képviselő asszony akkori felháborodásának nyomait.

Előre is köszönöm!

Felcser V. Örs

A szerző blogger, a Nethuszár portál munkatársa

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2024. március 06., szerda

Mennyi idő alatt számolódnak fel a falvaink?

Sok faluban soha nem volt olyan mérvű infrastrukturális fejlesztés, mint az elmúlt két évtizedben. Az aszfaltozás, közművesítés, az új művelődési házak, orvosi rendelők és a felújított iskolák ellenére a romániai falu mégsem vonzó, a fiatalok menekülnek.

Mennyi idő alatt számolódnak fel a falvaink?
2024. március 04., hétfő

Krónika, természetesen

Most, hogy feltartóztathatatlanul veszi át a tél helyét a tavasz, arra gondoltunk, a természethez hasonlóan kicsit megújulunk mi is.

Krónika, természetesen
Krónika, természetesen
2024. március 04., hétfő

Krónika, természetesen

2024. március 01., péntek

Ciolacu, az AUR csicskája és az RMDSZ kampányarca

A választások ugyan még viszonylag távol vannak, de a szélsőjobboldali Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) máris sikert könyvelhet el, hiszen Romániában már ma is ez a párt határozza meg a közbeszédet.

Ciolacu, az AUR csicskája és az RMDSZ kampányarca
2024. február 25., vasárnap

Ciolacu a porcelánboltban

Miniszterelnöki mandátuma végén tett látogatást Székelyföldön Marcel Ciolacu szociáldemokrata pártelnök és miniszterelnök. A román közvéleményt próbálta megnyugtatni, hogy „sosem lesz semmilyen Székelyföld”.

Ciolacu a porcelánboltban
Ciolacu a porcelánboltban
2024. február 25., vasárnap

Ciolacu a porcelánboltban

2024. február 23., péntek

Sulyok Tamás, a köztársasági elnöki szék várományosa tavaly édesapja halálraítéléséről is beszélt a Krónikának

A 2023-as Kolozsvári Magyar Napok vendége volt Sulyok Tamás, az Alkotmánybíróság elnöke. Kolozsvári látogatása alkalmából a Krónika interjút készített a neves jogásszal, ebből közlünk szemelvényeket.

Sulyok Tamás, a köztársasági elnöki szék várományosa tavaly édesapja halálraítéléséről is beszélt a Krónikának
2024. február 23., péntek

Trump, Európa mumusa

A Donald Trump újbóli elnökké választását megakadályozni hivatott világméretű kommunikációs hadjárat legújabb fejleményeként most éppen attól kellene apokaliptikus lelkiállapotba kerülnünk, hogy magára hagyná az európai NATO-szövetségeseket.

Trump, Európa mumusa
Trump, Európa mumusa
2024. február 23., péntek

Trump, Európa mumusa

2024. február 20., kedd

Miért hazudnak a román politikusok az ukrán gabonaimportról?

Hálásak lehetünk az ukrán állami intézmények hivatalos exportadatainak, amelyek a jelek szerint átláthatóbbak és megbízhatóbbak a román társintézmények statisztikáinál. Ezekből derül ki, hogy a román kormánypárti politikusok hazudnak gabonaügyben is.

Miért hazudnak a román politikusok az ukrán gabonaimportról?
2024. február 19., hétfő

A bűnvallástól a jó cselekedetig

Köztudott, hogy a Novák Katalin köztársasági elnök és Varga Judit volt igazságügyi miniszter lemondását kiváltó kegyelmi ügy érintettje, K. Endre zabolai származású.

A bűnvallástól a jó cselekedetig
A bűnvallástól a jó cselekedetig
2024. február 19., hétfő

A bűnvallástól a jó cselekedetig

2024. február 16., péntek

Iohannis és a román megfelelési kényszer

Miközben megfelelési kényszertől hajtva buzgón visszhangozza az Európai Unió konszenzusos döntéshozatali mechanizmusának felszámolását sürgető nyilatkozatokat, Románia gyakorlatilag a saját érdekei ellen lép fel az EU-ban.

Iohannis és a román megfelelési kényszer
Iohannis és a román megfelelési kényszer
2024. február 16., péntek

Iohannis és a román megfelelési kényszer

2024. február 12., hétfő

Köszönjük, Novák Katalin!

Bár felmérés nincs róla, az eddigi hozzáállások alapján bizonyára nem tévedek, ha kimondom: az erdélyi magyarok döntő többsége szomorú szívvel és megdöbbenéssel vette tudomásul Novák Katalin köztársasági elnök lemondását.

Köszönjük, Novák Katalin!
Köszönjük, Novák Katalin!
2024. február 12., hétfő

Köszönjük, Novák Katalin!

Fontos számunkra az adatai védelme!

Annak érdekében, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és hirdetéseket, közösségi médiaszolgáltatásokat nyújtsunk, valamint elemezzük a látogatottságokat, partnereinkkel együtt sütiket (cookie-kat) használunk oldalunkon. Kattintson az Elfogadom a sütiket! gombra az említett technológia webes használatának elfogadásához. Bármikor megváltoztathatja hozzájárulási beállításait.

Szükség van a hozzájárulásához!

Az alábbi listából kiválaszthatja, hogy mely süticsoportok elhelyezéséhez járul hozzá böngészőjében. Mindegyik kategóriához tartozik egy leírás, amelyben részletezzük, hogy mi és partnereink mire használják az Ön adatait. Nagyra értékeljük, ha elfogadja a sütiket, és garantáljuk, hogy adatai biztonságban lesznek.

Cookie-kezelési tájékoztató

A Príma Press Kft. által üzemeltetett kronikaonline.ro domainen keresztül elérhető weboldalakon sütiket (angolul: cookie-kat) használ.

A sütik feladata

Információkat gyűjtenek a látogatókról és eszközeikről; megjegyzik a látogatók egyéni beállításait, amelyek felhasználásra kerül(het)nek például online tranzakciók igénybevételekor, ezáltal nem kell újra begépelni az adatokat; megkönnyítik a weboldal használatát; célzott hirdetések jelennek meg a weboldalon; minőségi felhasználói élményt biztosítanak.

Mi a süti?

A sütik olyan kisméretű adatcsomagok, szöveges fájlok, amelyek a weboldalon történt látogatás alkalmával kerülnek elhelyezésre a böngészőjében. A sütik lehetővé teszik, hogy a felhasználót a következő látogatásakor felismerje, ezáltal a sütit kezelő szolgáltatónak lehetősége van összekapcsolni a felhasználó aktuális látogatását a korábbiakkal, de kizárólag a saját tartalma tekintetében.

A sütiket megkülönböztethetjük funkciójuk, tárolási időtartamuk alapján, de vannak olyan sütik, amelyeket a weboldal üzemeltetője helyez el közvetlenül, míg másokat harmadik felek helyeznek el.

A kronikaonline.ro által alkalmazott sütik leírása

A weboldalon alkalmazott sütik funkciójuk alapján lehetnek: alapműködést biztosító sütik; preferenciális sütik; statisztikai célú sütik; hirdetési célú sütik és közösségimédia-sütik.

A tárolási időtartamuk alapján megkülönböztetünk munkamenet sütiket, amelyek törlődnek, amint a látogató bezárja a böngészőt, és állandó sütiket, amelyeket a látogató gépe ill. a böngészője mindaddig ment, amíg azok mentési időtartama le nem jár vagy a látogató nem törli.

Alapműködést biztosító sütik

Ezek a sütik biztosítják a weboldal megfelelő működését, megkönnyítik annak használatát. Enélkül a weboldal használata nehézkesen, vagy egyáltalán nem biztosítható. 

A sütik között vannak olyanok, amelyek törlődnek, amint a látogató bezárja a böngészőt (munkamenet sütik), míg másokat a látogató gépe ill. a böngészője mindaddig ment, amíg azok mentési időtartama le nem jár vagy a látogató azokat nem törli (állandó sütik).

Az alapműködést biztosító sütik között találhatók a cikkbe elhelyezett, harmadik fél által nyújtott tartalmak, mint például beágyazott YouTube-videók vagy Facebook-posztok stb. sütijei.

Alapműködést biztosító sütikhez tartoznak a statisztikai célú sütik is. A statisztikai célú sütik a felhasználói élmény javítása érdekében, a weboldal fejlesztéséhez, javításához kapcsolódnak. Lehetővé teszik, hogy a weboldal üzemeltetője azzal kapcsolatosan gyűjtsön adatokat, hogy a felhasználók miként használják az adott oldalt.

Alapműködést biztosító sütik listája:

Süti neve Szolgáltató / Funkció Süti lejárata  
PHPSESSID kronikaonline.ro
Feladata a munkamenetek állapotának lekérése, a munkamenetek között.
munkamenet saját
cookieControll kronikaonline.ro
Feladata a süti beállítások megjegyzése
365 nap saját
cookieControlPrefs kronikaonline.ro
Feladata a süti beállítások megjegyzése
365 nap saját
_ga google.com 2 év Harmadik fél
_gat google.com 1 nap Harmadik fél
_gid google.com 1 nap Harmadik fél

 

Preferenciális sütik:

A preferenciális sütik használatával olyan információkat tudunk megjegyezni, mint például a cikk alatti Jó hír/Rossz hír-funkció (kronikaonline.ro) használata. Ha nem fogadja el ezeket a sütiket, akkor ezeket a funkciókat nem tudja használni.

Preferenciális sütik listája:

Süti neve Szolgáltató / Funkció Süti lejárata  
newsvote_ kronikaonline.ro
Cikkre való szavazás rögzítése
30 nap saját

 

Hirdetési célú sütik

A hirdetési sütik célja, hogy a weboldalon a látogatók számára releváns hirdetések jelenjenek meg. Ezek a sütik sem alkalmasak a látogató személyének beazonosítására, sütiket hirdetési partnereink állíthatják be. Ezek a cégek felhasználhatják a gyűjtött adatok alapján az Ön érdeklődési profiljának létrehozására és más webhelyek releváns hirdetéseinek megjelenítésére. Ha a beállításoknál anonimizálja ezeket a sütiket, akkor kevésbé releváns hirdetések fognak megjelenni.

Hirdetési célú sütik listája:

Süti neve Szolgáltató Süti lejárata  
__gads google.com 2 év harmadik fél
_fbp facebook.com 3 hónap harmadik fél
ads/ga-audiences google.com munkamenet harmadik fél
DSID google.com 1 nap harmadik fél
fr facebook.com 100 nap harmadik fél
IDE google.com 1 év harmadik fél
pcs/activeview google.com munkamenet harmadik fél
test_cookie google.com 1 nap harmadik fél
tr facebook.com munkamenet  harmadik fél

 

Közösségimédia-sütik

A közösségimédia-sütik célja, a weboldalon használt közösségimédia-szolgáltatások biztosítása a látogató számára. Például, amikor a látogató a weboldalról tartalmat oszt meg a Facebookon, Twitteren, vagy a Bejelentkezem Facebook-fiókkal funkciót használja. A közösségimédia-szolgáltatók a sütiken keresztül adatokat gyűjthetnek arról, hogy a látogató hogyan használja a közösségi média által biztosított szolgáltatásokat, milyen tartalmakat oszt meg, mit lájkol stb.

Közösségimédia-sütik listája:

Süti neve Szolgáltató Süti lejárata  
act facebook.com munkamenet harmadik fél
c_user facebook.com 1 nap harmadik fél
datr facebook.com 1 nap harmadik fél
fr facebook.com 1 nap harmadik fél
locale facebook.com 1 nap harmadik fél
presence facebook.com munkamenet harmadik fél
sb facebook.com 1 nap harmadik fél
spin facebook.com 1 nap harmadik fél
wd facebook.com 1 nap harmadik fél
x-src facebook.com 1 nap harmadik fél
xs facebook.com 1 nap harmadik fél
 urlgen   instagram.com  munkamenet  harmadik fél
 csrftoken   instagram.com  1 év  harmadik fél
 ds_user_id  instagram.com  1 hónap  harmadik fél
 ig_cb  instagram.com   1 nap  harmadik fél
 ig_did   instagram.com  10 év  harmadik fél
 mid  instagram.com  10 év  harmadik fél
 rur  instagram.com  munkamenet  harmadik fél
 sessionid   instagram.com  1 év  harmadik fél
 shbid  instagram.com  7 nap  harmadik fél
 shbts  instagram.com  7 nap  harmadik fél
VISITOR_INFO1_LIVE youtube.com  1 nap harmadik fél
SSID youtube.com  1 nap harmadik fél
SID youtube.com  1 nap harmadik fél
SIDCC youtube.com  1 nap harmadik fél
SAPISID youtube.com  1 nap harmadik fél
PREF youtube.com  1 nap harmadik fél
LOGIN_INFO youtube.com  1 nap harmadik fél
HSID youtube.com  1 nap harmadik fél
GPS youtube.com  1 nap harmadik fél
YSC youtube.com   munkamenet harmadik fél
CONSENT youtube.com  1 nap harmadik fél
APISID youtube.com  1 nap harmadik fél
__Secure-xxx youtube.com  1 nap harmadik fél

 

A Príma Press Kft-vel szerződött partnerek által alkalmazott sütik leírása

A weboldalon más szolgáltatások üzemeltetői is helyezhetnek el sütiket. A partnerek által alkalmazott sütikről a felhasználók a szolgáltatók saját honlapján tájékozódhatnak:

Google Analytics: https://developers.google.com/analytics/devguides/collection/gtagjs/cookie-usage

Google Adwords: https://www.google.com/intl/en/policies/privacy

Google Adsense: https://policies.google.com/privacy?hl=hu

Facebook: https://www.facebook.com/policy/cookies/

Twitter: https://help.twitter.com/en/rules-and-policies/twitter-cookies

 

A Príma Press Kft-vel szerződéses kapcsolatban nem álló, harmadik felek által elhelyezett sütik

A fent leírtakkal ellentétben a Príma Press Kft. szerződéses kapcsolatban nem álló más szolgáltatások üzemeltetői is helyezhetnek el sütiket a weboldalon, a cégünktől függetlenül, saját működésük érdekében. Az ilyen, harmadik felek által használt sütik elhelyezése ill. az azt elhelyezők által esetlegesen folytatott adatkezelések tekintetében a Príma Press Kft. semmilyen felelősségen nem vállal, e téren felelősségüket kizárja.

Hogyan módosíthatók a sütibeállítások?

A korábban eszközölt sütibeállításokat desktopon a láblécében található Sütibeállítások menüre kattintva bármikor megváltoztathatja. Mobilon pedig a menü gombra, majd a Sütibeállítások menüre bökve éri el.

Alapműködést biztosító sütik:

Ezek a sütik biztosítják a weboldal megfelelő működését, megkönnyítik annak használatát. Enélkül a weboldal használata nehézkesen, vagy egyáltalán nem biztosítható. 

A sütik között vannak olyanok, amelyek törlődnek, amint a látogató bezárja a böngészőt (munkamenet sütik), míg másokat a látogató gépe ill. a böngészője mindaddig ment, amíg azok mentési időtartama le nem jár vagy a látogató azokat nem törli (állandó sütik).

Az alapműködést biztosító sütik között találhatók a cikkbe elhelyezett, harmadik fél által nyújtott tartalmak, mint például beágyazott YouTube-videók vagy Facebook-posztok stb. sütijei.

Alapműködést biztosító sütikhez tartoznak a statisztikai célú sütik is. A statisztikai célú sütik a felhasználói élmény javítása érdekében, a weboldal fejlesztéséhez, javításához kapcsolódnak. Lehetővé teszik, hogy a weboldal üzemeltetője azzal kapcsolatosan gyűjtsön adatokat, hogy a felhasználók miként használják az adott oldalt.

Alapműködést biztosító sütik listája: PHPSESSID, cookieControll, cookieControlPrefs, _ga, _gat, _gid, enr_cxense_throrrle.


NEM FOGADOM EL
MINDIG AKTÍV
Preferenciális sütik

A preferenciális sütik használatával olyan információkat tudunk megjegyezni, mint például a cikk alatti Jó hír / Rossz hír funkció használata. Ha nem fogadja el ezeket a sütiket, akkor ezeket a funkciókat nem tudja használni.

A látogatónak lehetősége van a következő beállítások közül választani:

ELFOGADOM – ez esetben minden funkciót tud használni

NEM FOGADOM EL – ebben az esetben bizonyos funkciók nem lesznek aktívak

Preferenciális sütik listája: newsvote_


NEM FOGADOM EL
ELFOGADOM
Hirdetési célú sütik:

A hirdetési sütik célja, hogy a weboldalon a látogatók számára releváns hirdetések jelenjenek meg. Ezek a sütik sem alkalmasak a látogató személyének beazonosítására, sütiket hirdetési partnereink állíthatják be. Ezek a cégek felhasználhatják a gyűjtött adatok alapján az Ön érdeklődési profiljának létrehozására és más webhelyek releváns hirdetéseinek megjelenítésére. Ha anonimizálja ezeket a sütiket, akkor kevésbé releváns hirdetései lesznek.

A látogatónak lehetősége van a következő beállítások közül választani:

NORMÁL – az Ön profilja szerint, személyre szabott hirdetések jelennek meg

ANONIM – a hirdetés az Ön profiljától függetlenül jelenik meg

Hirdetési célú sütik listája: __gads, _fbp, ads/ga-audiences, DSID, fr, IDE, pcs/activeview, test_cookie, tr.


ANONIM
NORMÁL
Közösségimédia-sütik

A közösségimédia-sütik célja, a weboldalon használt közösségimédia-szolgáltatások biztosítása a látogató számára. Például, amikor a látogató a weboldalról tartalmat oszt meg a Facebookon, Twitteren, vagy a Bejelentkezem Facebook-fiókkal funkciót használja. A közösségimédia-szolgáltatók a sütiken keresztül adatokat gyűjthetnek arról, hogy a látogató hogyan használja a közösségi média által biztosított szolgáltatásokat, milyen tartalmakat oszt meg, mit lájkol stb.

A látogatónak lehetősége van a következő beállítások közül választani:

ELFOGADOM – ez esetben minden funkciót tud használni

NEM FOGADOM EL – ebben az esetben a közösségi média funkciói nem lesznek aktívak

Közösségimédia-sütik listája: act, c_user, datr, fr, locale, presence, sb, spin, wd, x-src, xs, urlgen, csrftoken, ds_user_id, ig_cb, ig_did, mid, rur, sessionid, shbid, shbts, VISITOR_INFO1_LIVE, SSID, SID, SIDCC, SAPISID, PREF, LOGIN_INFO, HSID, GPS, YSC, CONSENT, APISID, __Secure-xxx.


NEM FOGADOM EL
ELFOGADOM