Nézzük csak meg alaposabban a dokumentumot! Kétkedő olvasóim számára jelenteném, hogy mind az angol verziót, mind a magyart elolvastam, a kritikai elemzésem során azonban mindvégig az angol szövegre támaszkodtam. Sargentini asszony témák köré csoportosította gondját-baját, így én is ezen a vonalon haladok; jelzem, hogy az eredeti angol és a magyar nyelvű verziók között tapasztalható némi eltérés, például a fejezetcímek fordításában, vagy a felsorolás pontozásában.

Az alkotmányos és a választási rendszerrel kapcsolatos problémák – jogállam megsértése, vagy megkésett alkotmányozás? Sargentini asszony a Velencei Bizottságot (VB) hívja segítségül, felidézve, hogy e szervezet hányszor és miben fejezte ki aggodalmát a magyar alkotmányozási folyamattal és az Alaptörvénnyel kapcsolatban. Az alkotmány elfogadásának, tartalmának, illetve későbbi módosításainak bírálatában Sargentini csak a Velencei Bizottság által megfogalmazottakra támaszkodik, mint bizonyíték, elfeledve megemlíteni, hogy – időrendi sorrendben! – maga a magyar kormány fordult először a testülethez. A második VB-vizsgálat már az Európa Tanács parlamenti közgyűlésének kérésére indult.

Thomas Markert, a VB titkára eme második vizsgálat megindítása után volt a LIBE (az Európai Parlament liberális képviselőit tömörítő szervet, ennek a tagja Judith Sargentini is) vendége egy vitán, ahol felsorolta azokat a pontokat, amelyeket a jelenlegi vizsgálat nagyító alá vesz. Ezek a következők: a rendelkezés, miszerint az alkotmányt a nemzeti hitvallással összhangban kell értelmezni; az 1949-es alkotmány érvénytelennek nyilvánítása; a határon túl élő magyarok sorsáért való felelősségvállalás; a magzat életének védelme; a tényleges életfogytig tartó szabadságvesztés fogalma; a szexuális irányultság alapján történő diszkrimináció explicit tiltásának a hiánya; a házasság, mint kizárólag férfi és nő közötti kapcsolat definíciója; a bírók nyugdíjkorhatárának csökkentése; a bíróságokra vonatkozó szabályok hiányossága, melyeket későbbi sarkalatos törvények szabnak majd meg; a sarkalatos törvények magas száma, és több új területre való kiterjesztése; a költségvetési tanács hatalma a költségvetés elfogadása során; a helyi önkormányzatok szoros központi szabályozása. A szexuális diszkrimináció tilalmát egyébként a büntetőtörvénykönyv szabályozza, nem is értem, hogy miért szerepel az alkotmány hiányosságai között. Vagyis: inkább nem akarom érteni, ahogy azt sem, hogy az 1949-es kommunista alkotmány megszüntetése miért is okoz fejfájást nyugaton.

Ugyanitt Markert elmondta, hogy míg sok európai alkotmányban a 2/3-os többséghez kötött alkotmány-, illetve törvénymódosítások biztosítják, hogy csak pártok közötti konszenzus létrejöttével lehessen a szabályokat megváltoztatni, ez a mai magyar politikai életre nem alkalmazható, hiszen egyetlen párt bír ekkora többséggel. „A megoldás abban állna, hogy a hatalom birtoklói önmérsékletről tennének tanulságot, de jelenleg ennek nem látjuk nyomát” – ami, egyezzünk meg, ízlés, és nem jogi kategória kérdése.

És mit is mondott Judith Sargentini akkor, 2011-ben ezen a vitán? A zöldpárti, holland politikus szerint bár a jelenlegi magyar kormányt négy évre választották meg, az mindent megtesz, hogy „trükkökkel bebiztosítsa, hogy akkor is, ha a következő választást elveszítené, bebetonozza a hatalmi pozícióját a sarkalatos törvényekkel.” Ami, akárhogy is nézzük, nem több mint politikai állásfoglalás, messze nem jogi megállapítás.

A 2018-as magyar választásokról: „az állam és a kormányzópárt közötti mély átfedés (pervasing overlap) állt fent”. Hivatkozik az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezetre (EBESZ), majd megjegyzést tesz a kampány során tapasztalható xenofób hangokra, a sajtóban tapasztalható visszásságokra, amelyben a finanszírozási módszer miatt nem alakulhatott ki vita, sérült a választók azon joga, hogy informálódjanak a választás előtt. Sargenti szerint hasonló aggályokat fogalmazott meg a Velencei Bizottság és a Demokratikus Választásokért Tanács közös jelentése, a Joint Opinion.

Sargentini annyiban téved, hogy ez utóbbi jelentés nem a 2018-as választásokról szól, hanem a 2011-ben elfogadott, és életbe lépő új választási törvényről. Ebben az ominózus jelentésben (10. pont) a következőket emelik ki problémaként a magyar választási rendszerrel:

– egyfordulós a korábbi kettő helyett, a visszaosztott helyek (töredékszavazatok) a többséget elérő pártnak kedveznek (kormányozhatóság kérdése, ellenzéknek is ugyanolyan jó)

– a képviselői helyek csökkentése. Mint ismert, a korábbi 386-ról 199-re csökkentette a Fidesz-kormány a parlamenti képviselői helyek számát. Érdekes adalék, hogy korábban, 2009-ben maga Gyurcsány Ferenc javasolta a képviselői helyek csökkentését (valamint az önkormányzati képviselői helyek megfelezését), a volt miniszterelnök akkor még nemcsak, hogy 199 képviselői helyet szeretett volna, hanem a magyar választási rendszert úgy változtatta volna meg, hogy csak listára lehessen szavazni. Akkor ez ellen senkinek nem volt kifogása, legalábbis erre vonatkozó állásfoglalását sem a Velencei Bizottságnak, sem Sargentini asszonynak nem találtam.

– A jelöltállítás szabályainak változása – a korábbi 750 ajánlószelvény (kopogtatócédula) begyűjtése helyett 500 aláírásra van szüksége annak, aki jelölt kíván lenni, valamint, szemben a korábbi 1kopogató=1jelölt helyett a választópolgár több jelöltet is támogathat aláírásával. (Egyazon jelöltet pedig csak egyszer – értelemszerűen). Korábban a kopogtatócédulákkal rengeteg visszaélés történt, azt ugyanis a választópolgárok kapták meg postán (ha megkapták), a postaládába (ha onnan kilopták, akkor így járt), a cédulát könnyen lehetett hamisítani (fénymásolni) stb. A kevesebb aláírás ugyanakkor a jelöltállítás bőségének a lehetőségét segíti, ami nem épp jogállam- vagy demokráciaellenes cselekedet.

– És ki más bukkanna fel a problémás személyek között, mint az örök bűnösök, a határon túli magyarok? Vérünkbe ivódott balkáni közönyünkkel már csak legyintünk azon, hogy az elemzett jelentésben a magyar választási törvénnyel kapcsolatos aggályok között szerepel a határon túli magyarok szavazati joga.

Ami pedig a Velencei Bizottság Joint Opinion jelentésében szemet szúrhat, hogy a nagyszámú határon túli szavazattól félti a mindenkori magyar választásokat. Akik úgymond ily módon eldönthetik a választásokat – állították 2012-ben, és azóta sem történt ez meg, a választási rendszer szabályai miatt a határon túliak egy, maximum két mandátumról dönthetnek. Ami ugyan eldöntheti azt, hogy ki alakít kormányt, amennyiben a magyarországi választópolgárok nagyjából fele-fele arányban szavaznának ide, meg amoda. Ebben az elméleti esetben viszont nem csak az áll fent, hogy a határon túli magyarok eldöntötték a választást, hanem az, hogy a magyarországi magyarok nem tudták eldönteni – ami nem a határon túliak hibája.

Fölöttébb érdekes, hogy az EP részéről alig hallunk fogcsikorgatást amiatt, hogy a románok mindenféle nehézség nélkül adják meg a román állampolgárságot a Moldovai Köztársaságban élő románoknak, akik szavazhatnak is. Ahogy arról az uniós aggódásról sem kapunk híreket, hogy a külföldön élő négymillió (!!!) román, a diaszpóra, szintén szavazhat – mi több, mind a moldovaiak, mind a diaszpóra döntött már el választást Romániában.

„A magyar kormány túlzásba vitte a nemzeti konzultációkat. A 2017-es „állítsuk meg Brüsszelt” kampányban elhangzott rágalmak és valótlan állítások, amelyekre a Bizottság is felhívta a kormány figyelmét – ettől függetlenül a konzultációk folytatódtak”.

Ez viszont már annyira a sértődött óvodás kategória, hogy kommentálni is fárasztó – viszont benne a jelentésben, mint a jogállami keretek megsértésének ékes bizonyítéka. Azért azt említsük meg, hogy a 2006-os tavaszi országgyűlési választások során az akkori magyar kormány – a Gyurcsány-kormány – erőből megakadályozta, hogy a Központi Statisztikai Hivatalnak (KSH) az ország gazdasági helyzetére vonatkozó adatai nyilvánossá váljanak, és a választópolgárok ennek a birtokában hozhassák meg döntésüket. Arra kérem a kedves olvasókat, keressék meg Sargentini EP-képviselő asszony akkori felháborodásának nyomait.

Előre is köszönöm!

Felcser V. Örs

A szerző blogger, a Nethuszár portál munkatársa