Erdély torz ünnepe

Egy ilyen gesztust tekinthetnénk a normalitás jeleként, úgy, hogy végre a románok is elismerik: Románia korántsem az az egységes, monolit tömbből álló ország, amilyennek a legsovinisztább román politikusok az alkotmány első cikkelyében is rögzített vágyálmaikban szerepel, hanem eltérő történelmi, etnikai és kulturális hagyományokkal rendelkező régiókból áll. Vagyis lépést jelenthetne a regionalizmus bizonyos mértékben történő elismerése felé.

A Népi Mozgalom Párt (PMP) Szilágy megyei képviselője, Liviu Balint által felvetett ötlet azonban sajnálatos módon távolról sem erről szól. Ő ugyanis május 15-ét kiáltaná ki Erdély napjának, annak a napnak az évfordulóját, amelyen a magyarországi románok Balázsfalván összegyűlve jogos nemzetiségi jogköveteléseik mellett a polgári szabadságjogokért küzdő legitim magyar kormány elleni fegyveres fellépést, majd a több ezer magyar civil életét követelő tömegmészárlásokat is megalapozták.

Vagyis Balint képviselő a román közbeszédben és a politikum minden szegmensében létező soviniszta kurzus hagyományának méltó folytatójaként úgy tekint Erdélyre, hogy az nem szülőföldje és nem hazája az összes ott élő őshonos közösségnek. Csupán a románokat „tünteti ki” ezzel a minősítéssel, így az országrész történelmét is kizárólag a torz román szemlélet keretei között értelmezi.

Vagyis ugyanazt műveli, mint dicstelen elődei, akik a rendszerváltást követően 1918. december elsejének évfordulóját tették meg Románia első számú nemzeti ünnepévé, arra a napra emlékezve, amikor a magyarországi románok egy gyulafehérvári nagygyűlésen kinyilvánították azon óhajukat, hogy Erdély és több kelet-magyarországi megye szakadjon ki az anyaországból, és csatlakozzék a Román Királysághoz.

Pedig mindamellett, hogy ez az aktus önmagában nem értelmezhető egyesülésként – már csak azért sem, mert a többi, Erdélyben élő nemzetiség nem képviseltette magát, sőt a magyarok Kolozsvárott tartottak hasonló léptékű nagygyűlést, amelyen Erdély és Magyarország uniója mellett foglaltak állást –, szintén kizárólag csak arra alkalmas, hogy még jobban elmérgesítse a magyarok és a románok közötti ellentéteket.

Hasonló gesztusok persze minden, román többségű erdélyi vagy partiumi településen tapasztalhatók. Nagyváradon például – ahol a város 1944-es október 12-i szovjet–román megszállását kiáltották ki „városnappá” – az is évek óta borzolja a kedélyeket, hogy az önkormányzat román többsége április 20-án ünnepséget szervez annak emlékére, hogy 1919-ben ezen a napon vonult be a román hadsereg a városba.

Ez idén végre annyira kiverte a biztosítékot, hogy az egyik helyi magyar napilap kezdeményezése nyomán a teljes helyi és országos magyar sajtó bojkottálta a történelemhamisító, szemérmetlen hazugságokat propagáló rendezvényt, amelyen nem átallották „felszabadításként” emlegetni azt, hogy egy 93 százalékos arányban magyar többségű, mindig is Magyarországhoz – illetve egy ideig a magyar államiságot fenntartó Erdélyi Fejedelemséghez – tartozó várost idegen, hódító haderőként megszállt a román hadsereg.

Az ilyen, a történelmi tényeket és az őshonos nemzeti közösségeket semmibe vevő, hajuknál fogva előrángatott „ünnepek” semmire sem jók azon kívül, hogy ismét csak demonstrálják: egyes köröket még ma is hihetetlen mértékben frusztrál, hogy az „ősi”, mindig is románnak kikiáltott területeken más, őshonos nemzeti közösségek is jelen vannak, és a régió, a települések arculata a mai napig is őrzi és hirdeti a jelenlétüket. Ezért görcsös igyekezettel próbálják minden eszközzel demonstrálni, hogy övék az „elsőbbség.”

Pedig az ilyen lépések semmire sem jók azon kívül, hogy tovább szítják az ellenségeskedést a magyar és a román közösség tagjai közt, olyan körülmények közt, amikor a geopolitikai helyzet alakulása, a külső fenyegetések miatt a kölcsönös bizalom és a közeledés lenne mindkét nemzet érdeke.

Ha valóban az erdélyi szellemiséget, hagyományokat és a toleranciát szeretnék hirdetni, lenne egy ötletünk, mely napot lehetne Erdély napjává kinevezni. Január 6-ára gondolunk, az 1568-as tordai országgyűlés kezdetére, amelyen világpremierként kimondták a vallásszabadságot. Ez valóban olyan ünnep lenne, amely nem a kirekesztésről, hanem az elfogadásról, az ellentétes véleményhez, a mássághoz való jog elismeréséről szól.

Vagyis sajnos kevés az esély arra, hogy a ma Romániájában ezt a napot Erdély ünnepnapjává nyilvánítsák.