Balogh Levente

Balogh Levente

„Vendégmunkások” Romániában

2018. augusztus 24., 18:24

2018. augusztus 24., 18:24

Az utóbbi időben számos magyarországi médium foglalkozott a kelet-magyarországi megyék határ menti településeinek lakóival, akik a határ túloldalán, Romániában találtak munkát.

A cikkek bizonyos mértékű egzotikumként tálalták a jelenséget, és egyrészt némi frusztráció is kiérezhető belőlük – lám, a lesajnált „románok” már nem hozzánk jönnek vendégmunkára, hanem tőlünk mennek hozzájuk –, másrészt az ellenzéki orgánumok írásaiból burkoltan az is kisejlett, hogy a kelet-magyarországi országrészek fejletlenebb infrastruktúrájáért, a munkalehetőségek hiányáért a jelenlegi kormányt terheli a felelősség.

Pedig ennek a jelenségnek létezhet egy másik olvasata is. Persze lehet, hogy frusztráló, hogy az eddig rendszerint Magyarország mögött kullogó Románia egyes vidékei – különösen a magyar határ mellett fekvő megyék – jelentős fejlődésnek indultak, miközben a szomszédos magyarországi térségek némelyikében a közmunka jelenti az egyetlen munkalehetőséget, ugyanakkor ne tegyünk úgy, mintha valójában nem egy és ugyanazon történelmi régióról lenne szó.

A sarkadi vagy kevermesi polgár valamivel távolabb, Aradra jár be dolgozni a cég autóbuszával. Vagyis a régió egyik központjába, amelyet a trianoni békeszerződés mesterségesen vágott el befolyási övezetének egy részétől. Tehát enyhén szólva is túlzás úgy tenni, mintha a Romániába munkavállalás céljával való ingázás során valahova a Kárpátokon túlra, Craiovára vagy Bukarestbe kellene több napig tartó, viszontagságos utat megtenni.

A két ország európai uniós csatlakozását követően ennyi évvel ez tulajdonképpen természetes jelenségként tekintendő, és mint ilyen, üdvözlendő. Egyenértékű azzal, hogy a nagyváradi Szigligeti Színháznak Bihar megye szerencsésebb, anyaországban maradt részében, Biharkeresztesen vagy Berettyóújfaluban is vannak bérletesei, hiszen a régió történelmi központja Nagyvárad. Ugyanúgy az is természetes, hogy sok nagyváradi vásárolt házat Biharkeresztesen, Derecskén, Bedőn vagy más közeli településeken – józanul gondolkodó ember erre nem úgy tekint, hogy „kiköltözött” Magyarországra, hanem úgy, hogy egy olyan, Nagyvárad vonzáskörzetébe tartozó településre költözött, ahol történetesen kedvezőbbek az ingatlanárak.

Azt ugyanakkor nincs miért tagadni, hogy Békés, Hajdú-Bihar vagy Szabolcs-Szatmár-Bereg megye határ menti régióinak egy része valóban meglehetősen lerobbant állapotban van, ezt bárki láthatja, aki arra jár.

Ugyanakkor az, hogy a határok egyre inkább csupán szimbolikussá válnak – bármilyen közhelyesen hangozzék is ez – épp hogy kitörési lehetőséget jelenthet ezen térségek számára, hiszen – főleg amennyiben végre Románia is csatlakozhat a schengeni övezethez – minden szinten helyreállhatnak a közel száz évvel mesterségesen szétvágott közlekedési útvonalak, és normálissá válhat a kapcsolat a természetes régióközpontok és vonzáskörzetük között.

Ez nem csupán egyirányú: a Debrecenben épülő BMW-gyár valószínűleg az Érmellék lakói számára is potenciális munkahellyel kecsegtet. (És persze azt se tévesszük szem elől, hogy a „román” oldalon igencsak nagy számban ugyanolyan magyar emberek élnek, mint a túloldalon).

Az Arad vagy Bihar megyébe „vendégmunkásként” járó Békés vagy Hajdú-Bihar megyei polgárok esete kapcsán ezért nem feltétlenül vészharangot kell kongatni. Tekinthetjük a normális állapotok visszaállásának.
Trianon igazi, kézzel fogható meghaladásának.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezt olvasta?

Balogh Levente

Balogh Levente

A TikTok-AUR-generáció

Nem a fősodratú pártokkal szembeni elégedetlenség és bizalmatlanság, hanem a TikTok közösségi alkalmazás a felelős azért, hogy a fiatalok körében a legnépszerűbb párt az AUR – legalábbis maguk a fősodratú pártok ezt szeretnék elhitetni a nyilvánossággal.

Balogh Levente

Balogh Levente

Köszi, bihari magyar politikum, miattatok szégyellem, hogy váradi vagyok

A kérdés az, képesek-e a bihari magyar pártok, politikusok a polgárokkal közösen valamilyen érdemi együtt gondolkodásra egy közös, reális és hiteles magyar jövőkép kialakítása érdekében – írtam a Krónika vezércikkében négy éve.

Makkay József

Makkay József

A fogatlan emberek országa

Nem tudok olyan egészségügyi miniszterről Romániában, akit ne szidtak volna azért, hogy az állami ellátórendszernek nem jut elegendő forrás. Miközben a magánegészségügy számít sikertörténetnek. Ezzel viszont az a gond, hogy sokak számára megfizethetetlen.

Balogh Levente

Balogh Levente

Putyin marad

Ez is megvolt: Oroszország polgárai az összes rendelkezésre álló Vlagyimir Putyin közül megválasztották Vlagyimir Putyint.

Makkay József

Makkay József

Megtűrt vagy száműzött magyar nyelv Erdélyben

Sajtónk mostanság keveset foglalkozik a magyar nyelvhasználat kérdésével Erdélyben. Többéves fellángolás után – amikor politikusaink lobbizása mellett több civil szervezet is a magyar nyelvhasználatért kardoskodott –, mára a történet elcsendesedett.

Kiss Judit

Kiss Judit

Anyai pofonok és kényszermunka mínusz 30 fokban

Sokféleképpen címkézik a kort, amiben élünk. A 21. század első három évtizedét jellemzik az információrobbanás, az újmédia idejeként, a technológia fejlődésének soha nem látott iramú felgyorsulásaként.

Balogh Levente

Balogh Levente

Magyar–román együttműködés Iohannisért?

Vajon megtörténhet, hogy Klaus Iohannis a NATO főtitkára lesz, ráadásul magyar támogatással? Jelen állás szerint akár még ez is bekövetkezhet, bár a valószínűsége azért nem nevezhető egetverőnek.