Pataky István

Pataky István

Átok Románián

2019. május 22., 08:45

2019. május 22., 08:45

Európai parlamenti választások következnek, ami a nevéből könnyen következtethetően annyit jelent, hogy a politikai pártok képviselőket küldenek az uniós ügyek vitafórumába, abba a testületbe, amely igyekszik alakítgatni az egyelőre még huszonnyolc tagállamból álló szövetség közös ügyeit.

Ehhez képest a különböző bukaresti hírtelevíziók műsoraiban emelt hangon érvelő román politikusok témája továbbra is Liviu Dragnea és a korrupció. Ha valakit a holdról holnap ide küldenek közénk, s ért románul, azt hiheti, hogy bármelyik pillanatban kitörhet a forradalom a diktatúra ellen. Az ügyesen megrendezett romantikus akciófilm felvezető képkockái szerint megéri harcba szállni, mert a tiszta szívű, európéer fiatal értelmiségiek felülkerekednek a minden rosszért felelős gonoszokon, és felszámolják a „vörös pestist”. A valóságban persze forradalmi hangulatról szó nincs, még kormányváltó lázról sem beszélhetünk. Vannak ugyanakkor a hatalommal joggal elégedetlen tömegek, és vannak felheccelt vagy őszintén ideges, a fő kormánypárt politikusait gyűlölő emberek, ők azok, akik demokráciát emlegetnek, de nem tűrik el az ellenvéleményt. Pfújolnak, esetenként dobálóznak. Európára hivatkoznak, viszont fogalmuk sincs arról, kiknek a szekerét tolják.

A PSD múltját és jelenét jól ismerjük. A posztkommunista és a korrupt jelzők akkor is illenek rá, ha mostani külpolitikai retorikája közel áll az európai konzervatívokéhoz. A fényt ígérő PNL mindenáron elhajtaná a szociáldemokratákat. Mert korruptak, és nem tudnak kormányozni. Most éppen. Nem is olyan régen a PSD-sek még becsületesek voltak és profik. Alig nyolc évvel ezelőtt a liberálisok szerelmi vallomások közepette léptek koalícióra a „velejéig korrupt” PSD-vel. 2012 decemberében közösen nyerték meg a választásokat, és két évig együtt kormányoztak. Hogy egy ilyen szoros kapcsolatban a PNL-t hogyan kerülte el a fertőző „vörös lepra”, máig rejtély. Az USR az egész politikai rendszert a kukába vágná. Kivéve a PNL-t meg még azokat, akik jól jönnének egy új többséghez. Jöjjenek a fiatalok! – üvöltik teli torokból, majd pajzsukra emelik a sok helyen megfordult Dacian Cioloșt. Akinek a kormányát alig három és fél évvel ezelőtt a PSD is megszavazta a parlamentben, miután a Brüsszelből hazatért uniós exbiztos egyeztetett a szociáldemokraták vezetőjével. Bizonyos Liviu Dragneával.

Corneliu Coposu, a romániai forradalom után újjáalakult Nemzeti Parasztpárt legendás vezetője 1990 áprilisában a következőt nyilatkozta: a Románián ülő átok az lesz, hogy húsz-huszonöt évvel a rendszerváltást követően a politikai paletta bal, illetve jobb oldalán egyaránt a Nemzeti Megmentési Front, a FSN található majd. Jóslata bevált. A most vérre menő harcot színlelő román parlamenti pártok vezetői tulajdonképpen egyazon akolból indultak. Erkölcsi megfontolásokról beszélni a mostani választások kapcsán felesleges. Nem Európáról, nem a jövőről s a legkevésbé Dragneáról és a korrupcióról szól a küzdelem. A megszokott, klasszikus román pártvetélkedő ez erőteljesebb hangolással, hiszen nyakunkon az elnökválasztás.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezt olvasta?

Balogh Levente

Balogh Levente

A TikTok-AUR-generáció

Nem a fősodratú pártokkal szembeni elégedetlenség és bizalmatlanság, hanem a TikTok közösségi alkalmazás a felelős azért, hogy a fiatalok körében a legnépszerűbb párt az AUR – legalábbis maguk a fősodratú pártok ezt szeretnék elhitetni a nyilvánossággal.

Balogh Levente

Balogh Levente

Köszi, bihari magyar politikum, miattatok szégyellem, hogy váradi vagyok

A kérdés az, képesek-e a bihari magyar pártok, politikusok a polgárokkal közösen valamilyen érdemi együtt gondolkodásra egy közös, reális és hiteles magyar jövőkép kialakítása érdekében – írtam a Krónika vezércikkében négy éve.

Makkay József

Makkay József

A fogatlan emberek országa

Nem tudok olyan egészségügyi miniszterről Romániában, akit ne szidtak volna azért, hogy az állami ellátórendszernek nem jut elegendő forrás. Miközben a magánegészségügy számít sikertörténetnek. Ezzel viszont az a gond, hogy sokak számára megfizethetetlen.

Balogh Levente

Balogh Levente

Putyin marad

Ez is megvolt: Oroszország polgárai az összes rendelkezésre álló Vlagyimir Putyin közül megválasztották Vlagyimir Putyint.

Makkay József

Makkay József

Megtűrt vagy száműzött magyar nyelv Erdélyben

Sajtónk mostanság keveset foglalkozik a magyar nyelvhasználat kérdésével Erdélyben. Többéves fellángolás után – amikor politikusaink lobbizása mellett több civil szervezet is a magyar nyelvhasználatért kardoskodott –, mára a történet elcsendesedett.

Kiss Judit

Kiss Judit

Anyai pofonok és kényszermunka mínusz 30 fokban

Sokféleképpen címkézik a kort, amiben élünk. A 21. század első három évtizedét jellemzik az információrobbanás, az újmédia idejeként, a technológia fejlődésének soha nem látott iramú felgyorsulásaként.

Balogh Levente

Balogh Levente

Magyar–román együttműködés Iohannisért?

Vajon megtörténhet, hogy Klaus Iohannis a NATO főtitkára lesz, ráadásul magyar támogatással? Jelen állás szerint akár még ez is bekövetkezhet, bár a valószínűsége azért nem nevezhető egetverőnek.