Az elmúlt hetekben Magyarországon, Erdélyben és a határokon túl nagyon felemelő és tartalmas megemlékezésekre került sor az 1956-os forradalomról.
2016. november 20., 11:032016. november 20., 11:03
Számos helyszínen emlékjeleket avattak, frissen megjelent könyveket mutattak be. A magyar nép csodálatra méltó szabadságvágya, a megszálló hatalom és eszmék elleni összefogása, a pesti srácok áldozatvállalása mára teljes mértékben kivívta mások elismerését is. Aki személyesen részese lehetett az eseményeknek, vagy rokonai, környezete révén érintett, büszkeséggel tekinthet ötvenhatra.
Bár a dicsőséges visszaemlékezések mellett csak kismértékben említtetik meg, a valósághoz tartozik, hogy az 1956 októberében–novemberében történteknek a két hét páratlan belső szolidaritásán túl évtizedekig tartó széthúzás, árulás, meghasonlás is a következménye lett odahaza, idehaza és a világ számos országába kirajzó menekültközösségek életében. Részben abból a hiúságból fakadóan, hogy ki volt az igazi és a még igazibb forradalmár, ki szenvedett többet, ki tartotta egyenesebben a gerincét. A lemaradtak egy része pedig vagy érdemtelenül odaképzeli magát, vagy úgy bírál, hogy fogalma sincs, mit jelent mondjuk „elbeszélgetni\" egy ávóssal vagy szekustiszttel. No meg azért, mivel emberéleteket tönkretevő, egész közösségeket megpecsételő, egyéni és hatalmi érdekeket szolgáló vagy csak emberi gyengeségből fakadó folyamatos besúgás és szervilizmus zajlott. Nemcsak a „szabad\" életben, hanem még a börtönbe zártak körében is.
Azért a bizonyos egy tál lencséért, jó ebédért, korai kiszabadulásért, útlevélért, pozícióért, anyagi haszonért. Aminek a legsúlyosabb következménye helyenként a hóhér és az áldozat, a becsület és a becstelenség, a közösségszolgálat és az önérdek összemosása. A gondolkodás megmételyezése.
Ötvenhat csak egyetlen, kiemelkedő példa. Egy másik – a számosak közül – az Országos Korrupcióellenes Ügyosztályhoz (DNA) való viszonyulás igencsak időszerű kérdése. A rendteremtés szükségszerűségén és az igazságszolgáltatás igényén túl ez a viszonylag független szerv is a hatalom hálójában evickél. És nem mentesül attól a mentalitástól, amit mifelénk posztkommunistának, balkáninak is szokás emlegetni – az egész országgal, lakói gyakorta korlátolt béketűrésével és az éppen hatalmon lévőkkel való gátlástalan együttműködési szándékkal együtt.
Talán nem túlzok, talán megértik a párhuzamot, amikor a DNA-hoz való viszonyulást a kommunista időben a Szekuritátéval kialakított kapcsolathoz hasonlítom. A különbözőségek és az eltérő előjelek ellenére. Hiszen itt is vannak ártatlanok, „koncepciós perek\" áldozatai, a kaméleontermészetű hatalma(ka)t ki nem szolgálók, elveik mellett makacsul kitartók. És vannak alaptalanul és orcátlanul meggazdagodók, népnyúzók, erkölcsi határokat és igazmondást nem ismerők, a hatalommal és annak helytartóival együttműködők, örök túlélők. Matematikai hasonlattal élve: a fenti és még számos vonás kombinációjából, permutációjából nagyon sokféle eredmény származhat. Emiatt meg kell ismételnem a fentebb már leírt mondatrészt, még ha másképpen is értelmezendő, mint az évtizedekkel korábbi időszakban: a hős és az áldozat, a becsület és a becstelenség, a közösségszolgálat és az önérdek összemosódnak. És súlyos következményekkel jár, hogy az egyre ellentmondásosabb számonkérés esetén az erkölcs és a jog sokszor nincsenek összhangban egymással.
Meseszerű, mitikus azt hinni, hogy a jó és a rossz között markáns választóvonal húzható. Valótlan és megalapozatlan csupán nemzetiségi, világnézeti vagy bármely más adottság mentén minősítést végezni. Amiként a maguk módján hősök és áldozatok kerülnek ki napjainkban is a magyar közösségből, sajnos nemcsak voltak, hanem vannak és lesznek erkölcsileg és/vagy jogilag elmarasztalható személyek is. Emberek vagyunk, nem istenek. Ami mégis meghatározó: törekvéseink iránya és a jelképes tükörbeli szembenézés önmagunkkal, lelkiismeretünkkel.
A felhozott két példa kapcsán, akár ötvenhathoz, akár a korrupcióellenes harchoz való viszonyulásunkban mindenekelőtt fontosnak tartom az embertársaink iránti alázatot. Aki nem vallásos, annak is ismernie kell a bibliai történetet vagy legalábbis a belőle fakadó magyar kifejezést: „Saulusból Paulus\", azaz „pálfordulás\". Eszerint a keresztényeket üldöző Saulból a kereszténység történelmének az egyik legnagyobb személyisége, Pál apostol lett. Ehhez annyi kellett, hogy bevallotta hibáit (bűneit), és cselekedeteivel azontúl a jóra törekedett. A nagy igehirdető korinthusbeliekhez írott leveléből, a szeretet himnuszából idézek: „A szeretet nem tapintatlan, nem keresi a magáét, haragra nem gerjed, a rosszat föl nem rója, nem örül a gonoszságnak, de együtt örül az igazsággal.\"
A szerző marosvásárhelyi egyetemi tanár
Aki komolyan veszi a saját vallását, komolyan tudja venni a másikat a maga vallásosságának megélésében, el tudja fogadni, hogy ő azon az úton keresi az üdvösségét – jelentette ki a lapunknak adott interjúban Kovács István sepsiszentgyörgyi unitárius lelkész.
Tanár úr, az osztályból 18-an vették az érettségit! – jelentette büszkén az egyik tanítványom, amikor az eredményekről érdeklődtem. Nem ez volt a legalkalmasabb pillanat, hogy a magyartalan megfogalmazásra felhívjam a figyelmét, de ez az egyetlen mondat nagyon sok mindenről árulkodik.
Kétszáz éve született Semmelweis Ignác, „az anyák megmentője” (1818. július 1. – 1865. augusztus 13.). Tragikus sorsú orvos, akinek a temetésén sem kollégái, sem családtagjai nem jelentek meg.
A kolozsvári Mátyás-napok, majd a sepsiszentgyörgyi Szent György Napok után egyre több erdélyi helyszínen találkozhatnak majd az érdeklődők Mátyás királyt és korát idéző programokkal, rendezvényekkel. Az Erdély-szerte esedékes megemlékezésekről a budapesti Magyarság Háza igazgatóját, Csibi Krisztinát kérdeztük.&a
Marosvásárhelyi és bukaresti peres tapasztalatom alapján a leghatározottabban ki merem jelenteni azt, hogy a teljes körű magyar nyelvű orvos- és gyógyszerészképzés jövője jogi eszközökkel nem biztosítható.
‚Oktatótársaim és a magyar hallgatók nevében ma is azt vallom: mi szinte minden lehetségeset megtettünk a demokrácia keretei között, szűkösnek bizonyuló eszköztárunkból ennyire tellett. A helyzet meghaladott bennünket. Mi, tanárok és diákok elsősorban a magyar oktatás lehetőségének a megteremtésében vagyunk, lehetünk felelősek. A kisebbs&am
Nem jogi, hanem politikai döntés kérdése, hogy mennyire állítható a nemzetközi jog a kisebbségvédelem szolgálatába – jelentette ki a Krónikának adott interjúban Szalayné Sándor Erzsébet, az Európa Tanács nemzeti kisebbségek védelméről szóló keretegyezménye tanácsadó bizottságának tagja.
Újabb székelyföldi bemutatókörúton ismerheti meg a nagyközönség a napokban Sántha Attila nemrég napvilágot látott Bühnagy székely szótárát. A kötet megszületéséről, a gyűjtőmunkáról, a székely nyelvi örökségről kérdeztük Sántha Attilát.
A vers műfordítás egy ismeretlen nyelvből, a Kárpát-medencében írott mai irodalom egyre inkább szervesülő közegnek tekinthető, és fontosak az olvasókkal való személyes találkozások – ezt vallja többek közt Karácsonyi Zsolt kolozsvári költő, aki március 15. alkalmával vett át József Attila-díjat Budapesten.
Mindenki másként látja, fogja fel és értelmezi a valóságot. Amit látunk, képlékeny, és ha csak kicsit is más szögből próbáljuk nézni mindazt, ami körülvesz bennünket, máris változik a perspektíva, módosulhatnak nemcsak benyomásaink, de véleményünk is.
szóljon hozzá!