– Van összefüggés azzal, hogy a több száz éves mezőmadarasi Szekeres család tagjaként lett éppen heraldikus?

– Az első impulzust valóban az adta, hogy felfedeztem, ősömet 1607-ben megnemesítették. Tizenöt éves voltam, amikor édesapám egy rokon temetéséről hazajövet elhozta a család nemesi levelének géppel írt másolatát, az eredeti latin szöveget és a magyar fordítását. Az ott leírtak alapján megrajzoltam családi címerünket. Az volt az első címer, amit rajzoltam. Ez 1980-ban történt, azóta kinyomoztam, hogy a család eredeti nemeslevele jelenleg Belgiumban van egy rokonunknál. Kamaszként olvastam a lovagregényeket, sok történelmi témájú filmet néztem, érdekelt a címertan, de foglalkozni nem tudtam a témával, hiszen akkor a szakirodalomhoz nem lehetett hozzájutni. Aztán ’89 után hozzájutottam szakkönyvekhez.

– Hogyan lehet valaki műkedvelőből hivatásos heraldikus?

– Ez nem olyan szakma, amit iskolában, egyetemen tanítanak. Egyre inkább beleástam magam a témába, a kezdetekkor hat könyv áttanulmányozása után azt hittem, hogy mindent tudok a címertanról, most már több tucat könyv, album után tudom, hogy valójában mit nem tudok. Emellett levéltári kutatómunkát végeztem, terepen is tájékozódtam: Kolozsváron a Farkas utcai református templomban, Vajdahunyad várában, a gyulafehérvári székesegyházban, a székelydályai református templomban, a köpeci templomban... Az itt fellelhető évszázados címereket látnia kell egy heraldikusnak. 2003-ban a kormány valamennyire egyszerűsítette a közigazgatási címerek elfogadásának procedúráját, ami persze még így is nagyon bonyolult. De azelőtt szó sem lehetett arról, hogy kisebbségi településeknek címert tervezzünk. Ahogy megnyílt ez a lehetőség, elkezdtem közigazgatási címereket tervezni. Azóta háromszéki, Hargita, Maros, Temes, Arad, Szatmár, Máramaros megyei településeknek, de sok regáti helységnek is terveztem már címert. A kivitelezés gyakorlata kiegészítette az elméleti tudásomat és a terepmunka során szerzett ismereteimet. Hogy ezek után mégse nevezhessenek amatőrnek, utólag elvégeztem Kolozsváron a történelem szakot, amire a régi rendszerben nem adatott lehetőségem, s ezt folytatva, jelenleg harmadéves doktorandus vagyok a Román Akadémia kolozsvári történelemtudományi intézetében, disszertációmat természetesen címertanból készítem.

– Mennyire lehet különválasztani a heraldikus és a címerrajzoló hivatást?

– A címergrafikus még nem heraldikus, s a heraldikus nem feltétlenül címerfestő. A heraldikus a címertannal mint tudománnyal foglalkozik, a címergrafikus címereket rajzol. Van, aki elméleti tudás nélkül fest címereket, de ő semmiképp nem nevezhető heraldikusnak. A címertervezés tudományos alkotómunka. Én nem vagyok művész, valójában kényszerből festek címereket, mert nem találtam valakit, aki éppen úgy festené meg, ahogy én elképzelem. Mindemellett címert festeni is szeretek.

– Kutatási területe elsősorban a székely jelképek. Hogy viszonyul ehhez a román szakma?

– Címereim megjelenésével felfigyelt rám a szakma, s meghívtak az Országos Genealógiai és Heraldikai Kongresszusokra. Ott székely és erdélyi magyar vonatkozású címerekről tartottam előadásokat. Az 1921-es román államcímert alkotó Köepeczi Sebestyén Józsefről tartott előadásomat meghívták Iaşiba és Chişinăuba is. Mindkét helyen a székelyföldi közigazgatási címerekről is tartottam előadást. De székelyföldi címeres emlékekről értekeztem több román műemlékvédelmi konferencián is. Ezeken a szakmai találkozókon én voltam az egyetlen magyar, ám nem kakukktojásként kezeltek, épp ellenkezőleg, kiemelten bántak velem. Korábban adódtak gondok az országos heraldikai bizottsággal, de sohasem szakmai nézeteltérések, hanem ha valamely címer kapcsán a politikum beleártotta magát, mint Kovászna megye, Sepsiszentgyörgy vagy Illyefalva esetében. A kisebb ügyeket szakmai úton rendeztük. Sajnos, ezek a politikai viharok, s a testület „számonkérése” politikusok által oda vezettek, hogy most már a hideg tejet is megfújják, s igyekeznek kiiktatni a gyanús elemeket.

– A döntéshozókat, a helyi közösséget nehéz-e meggyőzni arról, hogy ne akarjanak szakmailag kifogásolható elemeket bevinni a címerbe?

– Ez a legnehezebb része a címertervezésnek. Általában túl sok elemet szeretnének, legyen benne nap és hold, kardot tartó páncélos kar, kereszt, könyv, lúdtoll, székely kapu... Ha ez mind benne lenne, egyrészt túlzsúfolt lenne a címer, másrészt mind egyforma, ráadásul az olyat senki nem jegyzi meg. Minél egyszerűbb a címer, annál nagyszerűbb. Kovászna megyében sikerült erről meggyőzni a döntéshozókat, így a közigazgatási egységek többségének van hivatalos címere, amelyre az országos heraldikai bizottság és a kormány is rábólintott. Gyakran heves vitává fajul egy-egy tárgyalás. Én nem szorgalmazom, hogy a települések címerében megjelenjen a nap és a hold, mert ezekre a szimbólumokra minden székelyföldi település igényt tarthatna. A címertan pedig nem arról szól, hogy mi köt öszsze bennünket, hanem arról, ami megkülönbözteti, egyéniesíti a településeket. Ha mindenki napot és holdat, páncélos kart szeretne a címerébe, nem lehetne megkülönböztetni ezeket a jelképeket. Háromszéken sok nagyon jó címer született nap és hold nélkül, amelyekről ránézésre meg lehet állapítani, hogy székely település címere.

– Hogy készül egy település közigazgatási címere: régi címerek alapján vagy esetenként teljesen új elképzelés szerint?

– Ha volt a településnek régi címere, azt kell felhasználni. Sajnos Erdélyben ahogy jövünk kelet felé, egyre kevesebb a régi címer. Inkább a városoknak volt címerük, a községeknek csak akkor, ha korábban mezővárosok voltak, mint például Bereck vagy Illyefalva. Ha nem volt címer, akkor megnézem, hogy volt-e ábrás pecsétje, ami tartalmazhat repülő madarat, búzakévét, tölgyfaágat, bármit, s azt mindenképpen beemelem a címerbe. Ha ez sem volt, akkor megvizsgálom, hogy a településen élt-e olyan nemesi család, amely összefonódott a település múltjával, támogatta a helyi közösséget, az egyházat, az iskolát, és ha igen, akkor az ő nemesi címerük elemeit használom. Háromszéken nagyon sok esetben ezt tettem, például Zabolán a Mikes, Sepsibodokon a Mikó, Gidófalván a Gidófalvy, Torján az Apor, Vargyason a Daniel család címerének részei jelennek meg. Amennyiben lehetséges, beszélő vagy névcímert tervezek. Például a szülőfalumnak, Mezőmadarasnak adományként készített címerben kék mezőben kiterjesztett szárnyú galamb, csőrében a mező termését egy arany búzakalászt tart. Kézdiszentkereszt címerének központi eleme a kereszt, Farkaslakán értelemszerűen a farkas. Ha ezekből a fogódzókból egyik sincs meg, akkor a történelemben kell kutakodni, megnézem a földrajzi adottságokat is vagy más jellemzőket. Gelencén a 13. századi műemlék templomot az UNESCO a világ legveszélyeztetettebb száz műemléke közé sorolta, a templom védőszentje Szent Imre, a freskói Szent László király cselekedeteit ábrázolják, így a címerbe bekerült a Szent Imrére utaló Árpád-házi korona és a csatabárd, amely Szent László király attribútuma. A szász múltú településeknek sajátos arculatot tervezek, vörös mezőben arannyal jelenik meg a régi szász közigazgatási és jogi jelkép, amit billogként is használtak. A szász településeket most már román polgármesterek irányítják, nem mindig értik, miről van szó, de nagyrészt sikerül meggyőzni őket.

– Az Ön által tervezett címerek egyszerűek, letisztultak. Tudatosan törekszik erre?

– Igen. A székelyföldi településeknek tervezett címerek nem hasonlíthatók össze a többi romániai vagy magyarországi közigazgatási címerekkel. A hazai címerek, főleg a havasalföldiek általában négy-öt osztatúak, az általam tervezettek osztatlan vagy legtöbb két mezőre osztott pajzsba szerkesztettek. A magyarországi címerek és a székelyföldiek között is ég és föld a különbség: Magyarországon a címert egyszerűen elfogadja a helyi önkormányzat, tehát szakmai tudás nélkül is megszülethetnek. Ezért ott általában bonyolultak a közigazgatási címerek.

– Több kiállítást szerveztek, kutatások eredményei jelentek meg kiadványokban, könyvekben. Nagyobb az érdeklődés a régi jelképek iránt?

– A Székely Címer-, Pecsét- és Zászlótörténeti Munkacsoport azért jött létre 2009-ben, hogy a tudományos kutatások eredményeit összegezze, népszerűsítse, lehetőleg ne történhessen meg, hogy a politikum szabálytalan jelképeket lobogtat. Pál Antal Sándor marosvásárhelyi nyugalmazott levéltáros, pecsétszakértő, Zepeczaner Jenő székelyudvarhelyi muzeológus, Mihály János lövétei történész és magam vagyunk a tagjai. A döntéshozóknak, a politikusoknak a szakemberektől kellene tanácsot kérniük, és ne a maguk feje után készíteniük jelképeket. Azokat amúgy sem fogadják el a szakmai fórumok, és ezért nem lehetnek hivatalosak. A zászlót könnyebb elrontani, mert csak a helyi önkormányzatnak kell elfogadnia. Például a Székely Nemzeti Tanács által elfogadott és azóta elterjedt „székely címerben” a csillag szakmailag nem helyes, mert két sarkán áll. Az rendben van, hogy a nap helyett nyolcágú csillag jelenik meg, de a sugaraknak a szélrózsa irányába kellene mutatniuk. Éppen egy picit el kellene fordítani, senki nem venne észre semmit, s helyes is lenne!

– Idén megkapta a román államfőtől a Kulturális Érdemrend Lovagkeresztjét. Mit jelentenek önnek az elismerések?

– Ettől nem vagyok több... Természetesen örvendtem, elsősorban annak, hogy mások is felfigyeltek a munkásságomra. Ez egyfajta köszönetet jelent azért a munkáért, melyet a közigazgatási egységek címerrel való „felfegyverzéséért” teszek országszerte. Ennél többet jelent számomra, hogy egyetlen magyar heraldikusként a szakma elfogadott és megbecsül, a Román Akadémia címertani bizottságának tagjává választottak, és adnak a véleményemre.