A hit nagy dolog, megérné róla beszélgetni, vitatkozni, de erről és a vallásról most nincs szándékomban elmélkedni, különben is ez az emberek szigorú magánügye. De a béke kérdése már mindannyiunk ügye, erről kötelességünk néha-néha pár szót ejteni.

Az igazi világbékét szinte mindenütt, a Föld minden kis sarkában egyöntetűen áhítozzák. Béke kell, hogy élhessünk, hogy nyugodtan tudjunk dolgozni, hogy családunk boldog legyen, és a társadalom ki tudjon bontakozni. A Greenpeace zöld békemozgalmától a Vatikánig sok tucat szervezet sok millió taggal „harcol” a békéért, lobogtatja a béke zászlaját. De vajon milyen eredménnyel, és hol tartunk most a világbéke felé vezető úton? A válasz sajnos nem szívmelegítő, mert úgy látni, hogy megrekedtünk, egy helyben topogunk.

Nem vagyok katolikus, de odafigyelek a pápákra. A történelmet olvasva tudjuk, hogy egy időben óriási hatalmuk volt, császárok, királyok sorsáról, háborúkról döntöttek. Szekularizált világunkban a pápákra már csak az „igazi” hívők figyelnek oda. A lengyel származású II. János Pál nagyszerű ember volt, nagy szerepet játszott a kommunizmus felszámolásában. A jelenlegi szentatya is szimpatikus, mert kiáll a kisember igazáért, és bátran bírálja a „vadkapitalizmust”, amellett igazi békeharcos. Ferenc pápa minden szónoklatában a világ népeinek együttes békeóhaját tolmácsolja. Nem régen kijelentette: „Végre világosan látszik, hogy a béke az emberi haladás egyetlen igazi útvonala.” Rövid és velős megfogalmazása a lényegnek, de sajnos jogosan kérdezhetjük: kik hallgatnak ma a pápákra, kit érdekelnek ma, főleg „felsőbb” körökben a „szent emberek” intései? Kikre hallgatunk tehát, ha sem az okos, felvilágosult, tudós gondolkodóinkra, íróinkra, művészeinkre, sem szent életű egyházi embereinkre, de azon – sajnos kevés – józanul gondolkodó politikusainkra sem, akik jól látják a világ mai hamis menetelését? Nem hallgatunk másra, mint a minden sarokban fellelhető pénzcsörgésre.

Nap mint nap olvasom, és már hiszem is, hogy létezik egy, az egész világra kiterjedő politikai összeesküvés, mely a világ feletti teljes uralomra törekszik. Az ő kezükben a háborúk és a béke sorsa. Közöttük vannak a világ legveszélyesebb bűnözői, a fegyvergyártók. Minden vallás – főleg a három monoteista – parancsolataiban bűnnek bélyegezi és szigorúan tiltja az ölést. A nyugati, keresztény kultúrkörben a gyilkosságot a különböző büntető törvénykönyvek szigorúan büntetik, Amerika egyes államaiban és a világ nagy részén a gyilkosságért halálbüntetés jár. A tömeggyilkosokat viszont senki nem bünteti meg, sőt meggazdagodnak, hatalmuk van, és tovább ösztönzik, serkentik, buzdítják az emberiséget, hogy öljék meg embertársukat, ha más a színe, a vallása, ha más a világnézete, ha nem tetszik, szóval ha útban van. Ez felbujtás és gyakorlati segítség gyilkosságra!

Közvetlenül a II. világháború után, 1946-ban a bajorországi Nürnbergben nemzetközi bíróság ítélkezett a harmadik birodalom politikai, gazdasági és katonai vezetői felett a háború alatt elkövetett vétkeik miatt. A náci háborús bűnösök megérdemelten kapták a súlyos büntetéseket, tíz vádlottat kivégeztek. Hasonló per zajlott és zajlik még most is Hágában a volt Jugoszláviában történt népirtás miatt. Sajnos arra még sehol nincs szigorú törvény a világon, melynek alapján a fegyveripar mágnásait bíróság elé lehetne állítani. Mikor jön el az idő, hogy végre a fegyvergyártók felett is ítéletet mondjanak ki, akik ugyanazt a fegyvert árulják ennek is, annak is? A hosszan tartó hidegháború alatt két katonai szuperhatalom állt egymással szemben, és gazdaságilag, politikailag, de főleg katonailag versenyben álltak, hogy hatalmi elsőbbségüket bizonyítsák. Buta, skizofrén, tudatzavarra utaló ötlet volt a világot évtizedekig feszültségben, a béke és háború között „lebegő” állapotban tartani. Ezeket az erőfeszítéseket, a fegyverkezési hajsza kiadásait ehelyett a világ előmenetelére, a társadalmak felvirágoztatására, az éhezők és nyomorban élők megsegítésére lehetett volna fordítani.

A negyven évig tartó hidegháborús korszakot egy rövid szünet után most folytatni szándékoznak. Erre utalnak a statisztikai adatok, miszerint az Egyesült Államok, Oroszország, Kína, szóval a három szuperhatalom, de India, Pakisztán, Franciaország, Anglia, Izrael és Észak-Korea is összesen több mint 15 ezer nukleáris robbanófej birtokában van, egy részük állandóan élesítve, állandó készenlétben van, és bármikor elindítható. Egy nukleáris konfliktus vagy egy baleset milliók halálát okozhatja percek alatt. Február 24-én Oslóban donorkonferenciát tartottak, amelyen felajánlásokat vártak Nigéria, Csád, Kamerun és Niger számára, ahol már tömeges éhhalál fenyeget. Mintegy félmillió kisgyereket éhhalál fenyeget Nigéria északkeleti részében a Boko Haram (jelentése: a nyugatosodás szentségtörés) iszlamista terrorszervezettel kialakult konfliktus miatt. Számos nigériai településen, amelyek korábban évekig a Boko Haram ellenőrzése alatt álltak, nincsenek már két-, három-, illetve négyéves gyerekek, mert meghaltak. Semmi baj, a fegyvergyártás logikája szerint a Boko Haram továbbra is megkapja az orosz, kínai vagy amerikai fegyverutánpótlást, az afrikai gyerek meg minek születik, úgyis éhen hal... Közben a Kremlben és a Fehér Házban épp újraszámolják az atomrakétákat, jó pár darabbal több kell nekünk, mint a másiknak, a lemaradást azonnal pótolni kell.

Ferenc pápa már a nagyhéti beszédeire készül, a hívek buzgón imádkoznak, talán egyszer mégis béke lesz. Az öregedő publicista mérgelődik, mert tehetetlen, és azon töri a fejét, hogy unokái vajon megérik-e az öregkort, vagy a világot mégis felrobbantja majd egy őrült, elvégre atomtöltet lesz elég a jövőben, mindenkinek jut majd bőven. Olvasom Utah Phillips amerikai költő, zenész és pacifista egyik kijelentését: „A Föld nem haldoklik, hanem gyilkolják, és akik ezt teszik vele, azoknak van nevük és címük.” Jó volna ezeket végre felkutatni, felelősségre vonni és hűvösre tenni, akkor talán remélhetünk egy tartós világbékét.

A szerző Németországban élő publicista