– Milyen megfontolásból kezdett foglalkozni a diplomáciai protokollal, a viselkedéskultúrával?
– A politika iránt kezdtem érdeklődni, és 1987-től részt vettem az „ellenzéki rendezvényeken”. Akkoriban a Kereskedelmi és Vendéglátó-ipari Főiskolán tanítottam, felszolgálásismerettel, vendéglátáshoz kapcsolódó dolgokkal foglalkoztam. 1990-ben Valéry Giscard d’Estaing-t Magyarországra várták, és mivel nem találtak senkit, aki protokollárisan fogadta volna a francia köztársasági elnököt, Antall József miniszterelnök megkért a fogadási protokoll megszervezésére. Ezt követően kaptam a felkérést, hogy vállaljam el főállásban a protokollfőnöki teendőket.
– Mi tulajdonképpen egy protokollfőnök feladata?
– A protokollfőnök az államfők találkozását koordinálja, a megérkezéstől az eltávozásig. Millió apró részlettel kell foglalkoznia, minden idelátogató magas rangú személyiség, államfő látogatása kapcsán 50–100 kérdés merül fel: attól kezdve, hogy ki mikor érkezik, egészen addig, hogy miként kell öltözködniük a találkozó résztvevőinek. Az első telefonbeszélgetéstől az érkezésig egy-két hónapot vesz igénybe az előkészület, villámlátogatások esetén kevesebbet. Hat-hét fős delegáció készül arra, hogyan kell viselkedni egy magas rangú személyiség, például a dalai láma őszentségének jelenlétében. Ebben az esetben abszolút visszafogottság és szerénység a mérvadó: meg kell hajolni előtte, ő pedig jobb kezének hüvelykujjával megérinti az ember fejét, és ez a legnagyobb megtiszteltetés, amit a láma részéről kaphatunk.
– Ezek szerint a diplomáciai protokoll nyelvezetét a politikusoknak el kell sajátítaniuk...
– Vannak diplomaták, akik nagyon jól beszélnek angolul, franciául, de egy politikusnak vagy üzletembernek a protokoll nyelvezetét is meg kell tanulnia, hiszen ez szabja meg, hogy milyen viselkedési normákat kell érvényesíteni külföldi látogatók jelenlétében. Amikor a szudáni futballcsapat a Honvéddel játszott, engem kértek föl, hogy készítsem föl a magyarokat, hogyan kell viselkedniük. Egészen más szabályok léptek életbe, mint az európaiakkal való találkozásokkor. Amikor Erzsébet királynő Magyarországon járt, a magyar parlament képviselőit készítettem fel a fogadásra: a királynőt nem szabad megérinteni, vagy ha valamit kérdez, egyetlen rövid mondatos válasszal szabad felelni neki. Hiába tervezi meg azonban az ember a teljes programot, sok esetben a pillanat dönti el, hogy mi történik.
– Melyik elemre kell leginkább odafigyelni?
– A diplomáciában mindennek jelzésértéke van: az öltözködésnek, a viselkedésnek, a pontosságnak, és annak is, ha valaki egy koktélpartin nagyestélyi ruhában jelenik meg. De ez ugyanígy van a mindennapi életben: nemrég voltam egy színházi előadáson, és azt figyeltem, ki hogy viselkedik, mit öltött magára. Voltak, akik flitteres nagyestélyiben, voltak, akik farmerben, lyukas pulóverben érkeztek, és akadtak olyanok is, akik koktélruhában jelentek meg. Van még pótolnivalónk.
– Vannak a protokollnak általános, nemzettől, kultúrától vagy vallástól független, mérvadónak számító szabályai?
– A globalizáció korában egységességre irányuló tendenciák jelentkeznek, mert a diplomácia át akarja hidalni a sokszor nehézkes formaságokat. Ugyanakkor ismerni kell a vallási hagyományokat, a nemzeti sajátosságokat, amelyek kulcsfontosságúak lehetnek a diplomáciában. Gondoljunk csak a közelmúlt karikatúrabotrányára... Antall Józsefnek az volt a kérése, hogy írjak egy jegyzetet arról, hogyan kell viselkedni különböző országok diplomatáinak jelenlétében. Alig találtam magyar szakirodalmat a témában, inkább csak külföldi forrásanyagokból dolgozhattam. A jegyzetből vaskos, közel 300 oldalas könyv kerekedett, Protokoll címmel. Eddig nyolc könyvben foglalkoztam a diplomácia, az üzleti vagy a hétköznapi élet viselkedéskultúrájával. Az üzleti tárgyalásnak, de az udvarlásnak vagy a szakításnak is megvan a saját protokollja, sőt annak is, hogy mit illik adni nászajándékba... A téma parttalan.
– A mai fiatalok, de talán a szüleik sem forgathattak gyakran illemtankönyveket, hiszen az elmúlt ötven évben hiánycikknek számított az etikettre, jó modorra vonatkozó szakirodalom. Illemtankönyveket legfeljebb a nagyszülők könyvespolcain lehetett találni... Mennyire nehézkes a szemléletváltás?
– Kelet-Közép-Európában a múlt rendszerre az uniformizált élet szürkesége volt a jellemző, amikor a Vörös Október Ruhagyár által készített konfekcióöltönybe bújt pártapparátus diktálta az illemet, a jó modort és etikettet. A kilencvenes évek elején értékváltás történt, és nem tudtuk, hogy mi helyes, és mi nem. Maguk a rendszerváltók is ott álltak felkészületlenül: hogyan kell viselkedni külföldiek társaságában, hogyan kell öltözködni, mit jelent, ha kapunk egy meghívót a nagykövetségtől, és a bal alsó sarokban ott a R.S.V.P. (Répondez S’il Vous Plaît – Kérem visszaigazolását – a szerk.) rövidítés, vagy hogy mikor illik frakkot vagy éppen szmokingot ölteni. Frakkot például nagyon ritkán, ez Németországban divat, ott is kiemelkedő ünnepi alkalmakkor. A Nobel-díj-átadáson például javallott a frakk viselése.
– Saját bőrén igyekezett megtapasztalni, vagy utánaolvasott, hogy melyik ország esetében mi a viselkedési szabályok rendszere?
– Igyekeztem az illemtan szemszögéből nézni azokat az országokat, ahol megfordultam, ugyanakkor sokat keresgéltem a szakirodalomban is. Az üzleti kommunikáció például egészen más Amerikában, mint Európában: az amerikaiak azonnal a lényegre térnek. Ha ott valakit tárgyalásra hívnak, az a szokás, hogy az autó ablakában már kínálják a kávét. Ezzel ellentétben egyes arab országokban hosszas ismerkedés, beszélgetés előzi meg a megállapodást. A pontosság fogalma is országonként változik: ahogy haladunk Északról Dél felé, úgy lazulnak a szabályai. A németek percre pontosak, az olaszok kevésbé. És ha Brazíliában meghívnak bennünket vacsorára este 8-ra, mi pedig az európai viselkedéskultúrának megfelelően megjelenünk este 8-kor, akkor a háziasszonyt még a fürdőkádban találjuk. Dél-Amerikában szokás, sőt kötelező egy órát késni.
– A magyar kultúrkörben mi az illemszabály a késést illetően? Valóban illik negyedórát késni, ha az ember vendégségbe megy?
– Az abszolút percnyi pontosság a diplomáciában fontos: ha egy külföldi diplomatát meghívnak, nem lép be a helyiségbe, még akkor sem, ha korábban érkezik. Ha állófogadásra, vagy sajtótájékoztatóra hívnak meg bennünket, akkor illetlenség korábban érkezni, amikor a házigazda még nem áll az ajtóban, hogy fogadja és üdvözölje a vendégeket. Később sem illik azonban beállítani, mert akkor az ember lemarad a köszöntőről vagy a házigazda beszédéről, és nem illik azonnal megrohanni a svédasztalt sem.
– Néha azt látjuk, hogy a politikusok már-már egymásnak ugranak a viták vagy érvelések során. A vitatkozásra milyen szabályokat ír elő a diplomáciai protokoll?
– Ennek nincs hasonló szabályrendszere. Nemrég viszont Szili Katalinnal, az Országgyűlés elnökével beszélgettünk arról, hogy milyen gyerekes módon tudnak viselkedni a magyar parlament képviselői, és hogy könyvet kellene írni a vitakultúráról és az érveléstechnikáról. A magyar parlamentre is jellemző, hogy kezdjük átvenni a délkelet-ázsiai stílust, ahol majdnem ököllel mennek egymásnak a képviselők. Arra készülök, hogy a könyvet elküldöm valamennyi polgármesteri hivatalnak, kormánytagnak és országgyűlési képviselőnek.
– Találkozik-e valahol a diplomáciai protokoll a mindennapi viselkedéskultúrával?
– Egyre inkább oda kell figyelnünk arra, hogy betartsuk a viselkedéskultúra írott és íratlan szabályait. Óriási tétje van ennek. Csak egy példa: Lamperth Mónika belügyminiszter egy ortodox zsidóval találkozott a Diákszigeten. Odament a fiatalokhoz, és kezét nyújtotta ennek a zsidó fiúnak, aki vallási hagyományai szerint nem érinthet meg nőt. Az ortodox zsidóknál az a szokás, hogy még a névjegykártyát is leteszik az asztalra, úgy cserélik ki, de férfi nem érhet nőhöz. A fiú nem fogott kezet a belügyminiszter asszonnyal, aki meg közben többször bemutatkozott, hogy „I am Mónika Lamperth”. Nagyon kínos helyzet alakult ki. A fiú mondta angolul, hogy ne haragudjon, de én önnel nem foghatok kezet a vallási hagyományok szerint. Csakhogy a belügyminiszter nem értette. Óriási jelentősége van a politikusok, az országgyűlési képviselők viselkedésének és megjelenésének, hiszen a médián keresztül az egész ország figyeli őket. Az állampolgárok számára támpontot is jelent, ahogyan magas rangú személyek vitatkoznak, vagy öltözködnek. Nagyon fontos, hogy a politikusok „EU-konform” módon viselkedjenek, ellenkező esetben könnyen ránk süthetik a „balkáni suttyók” bélyeget.


Ottlik Károly
1956. március 28-án született Szegeden, általános iskolai tanulmányait Szegeden, majd a franciaországi Nevers-ben végezte. 1983-ban diplomázott a budapesti Kereskedelmi és Vendéglátó-ipari Főiskolán, Oxfordban is folytatott tanulmányokat. A protokoll, viselkedéskultúra témakörében publikál írásokat magyarországi és külföldi lapokban. Nyolc könyve jelent meg az etikett, illem, protokoll tárgykörében.
Magyarországi és külföldi egyetemeken, konferenciákon tart előadásokat. A magyar Országgyűlés protokollfőnöke.