HIRDETÉS

Akinek leverték a veséjét, az nem az informátor személyiségére kíváncsi

2016. december 04., 13:54

„... Te vagy az az ember...”
(Sámuel próféta II. könyve 12,7)

Érdeklődéssel olvastam a Krónika november 23-ai és 25–27-ei számában megjelent két tudósítást (Az EP-ben tiltakozott Tőkés, illetve Az nem fontos, ki volt informátor). Mindkettő „kényes”, de sajnos mára „átszabott” témát boncolgat.

Tőkés László a rá jellemző pragmatizmussal, a kolozsvári Nemzeti Kisebbségkutató Intézet (NKI) elvi szinten kezeli az informátori kérdéskört. Előbbi saját tapasztalatból két szekuritátés kulcsfigurát nevesít, mintegy jelezve, hogy a hálózat működtetői nem lettek elszámoltatva. Sőt egy negyedszázad múltán újra reflektorfénybe kerülnek. Utóbbi szociológiai, lélektani oldalról közelít a témához. Lőrincz József álláspontja sajátosan hangsúlyos e vonatkozásban. Megállapítása szerintem meredek: „...nem az a fontos, hogy eldöntsük, ki volt informátor, és ki nem, hogy morálisan ez a tevékenység mennyire igazolható vagy igazolhatatlan, hanem hogy az eseteket a maguk komplexitásában vizsgáljuk...”

Véleményem szerint akinek leverték a veséjét, aki éveket töltött el Szamosújváron, a Duna-deltában, akinek jövője derékba tört, az nem arra kíváncsi, milyen volt a „tégla” személyisége, hanem hogy kinek köszönheti tönkrement életét. Könczei Csilla is nem véletlenül szeretett volna választ kapni személyhez kötötten édesapja halálának körülményeire. Nyilván ezek a legtragikusabb esetek, amikor az informátor létében tett tönkre életet, életeket. Ilyenkor tizedrangú kérdés, hogy „az informátorok tevékenységének volt-e hatása a mindennapi életükre, beleivódott-e az életmódjukba”.

Amikor a Királyhágómelléki Református Egyházkerület Tőkés László püspök kezdeményezésére elsőként indította el az átvilágítást, a cél a múlt tárgyilagos feltárása volt személyhez kötötten. Az érdemi munka a törvényi szabályozás után – megkésve – kezdődhetett el. A létrejött átvilágító bizottság munkája, illetve dr. Molnár János Szigorúan ellenőrzött evangélium című dokumentumgyűjteménye személyre szabottan elemezte 45 lelkipásztor múltját (köztük az enyémet is). Néhányan magunk kértük ki s adtuk át dossziéinkat az átvilágító bizottságnak. Sajnos volt néhány olyan eset is, amikor az illetékes hatóság valószínűleg szándékosan tarthatott vissza terhelő iratokat, egész dossziékat azok védelmében, akik megbízható ügynökeik voltak, sőt részükre felmentő igazolást is adtak. Külön kategóriát képeznek azok, akik érintettekként „idejében” külföldre, elsősorban Magyarországra távoztak. Ezért illúzió az L. J. által ajánlott összehasonlítási módszer, nem beszélve arról, hogy Magyarországon csak nyomokban történt, történik átvilágítás.

Nos, ha a társadalom egészére próbáljuk kivetíteni az ügynökkérdést, úgy gondolom, ez lehetetlen próbálkozás főleg amiatt, mert eltelt egy bő negyedszázad. Legfennebb reménykedhetünk abban, hogy az egyre fogyó „koronatanúk” megszívlelik Kató Bélának, az Erdélyi Református Egyházkerület püspökének intelmét: „Azt szeretnénk, ha azok, akik ilyen mélységben együttműködtek, belátnák, hogy az egyedüli út, ha – elismerve vétkeiket – nyilvánosan is bocsánatot kérnének. S ezt megpróbálják nemcsak emberektől, hanem Istentől is megkapni. Isten megadja, az embereknek is meg kell adniuk.”

P. S. A téma egyházi vonatkozása iránt érdeklődőknek szíves figyelmébe ajánlom dr. Molnár János lelkipásztor, történész tudományos igényességgel írott dokumentumgyűjteményét.

Varga Károly

A szerző nyugalmazott lel­ki­pásztor, a nagybányai református egyházmegye volt esperese

Ön szerint ez:
Jó hír
Rossz hír
HIRDETÉS
1 HOZZÁSZÓLÁS
HIRDETÉS
HIRDETÉS
HIRDETÉS