VSK: a Bajnokok Ligája-szereplés összehasonlíthatatlan, egyedi élmény

VSK: a Bajnokok Ligája-szereplés összehasonlíthatatlan, egyedi élmény

Fotó: Barabás Ákos

„A következményektől függetlenül, gondolkodás nélkül benevezünk a Bajnokok Ligájába, valahányszor arra lehetőségünk lesz" – szögezte le Șerban Sere.

Vásárhelyi-Nyemec Réka

2017. március 21., 17:172017. március 21., 17:17

A Nagyváradi VSK elnöke ezt annak kapcsán erősítette meg, hogy a férfi kosárlabdacsapat bajnoki szereplése akadozott a hazai élvonalbeli bajnokság alapszakaszában a FIBA újonnan létrehozott nemzetközi kupasorozatában való párhuzamos részvétel miatt. „Elképezetően nehéz szezonunk volt eddig, de a csapat kezdi ledolgozni a hátrányát, és már a pályán is jobban mozog. A BL-szereplés egy összehasonlíthatatlan, egyedi élmény volt, ami feledteti a vele járó problémákat\" – magyarázta.

Megjegyezte, hogy bár a csoportkörből nem jutottak tovább, a selejtezők árán kivívott szereplésük olyan jó volt, hogy a következő szezonban Románia már két csapatot nevezhet a sorozatba. Ezt ugyan hivatalosan még nem jelentették be, de tudomása szerint kiemeltként a csoportkörben kezdhetnek. Ez pluszmotivációt jelent számukra a bajnoki címvédéshez is – vagy legalább a második hely megszerzéséhez –, hiszen nem szeretnék, ha mások aratnák le a babérokat. „A képességünk is megvan ahhoz, hogy ismét bajnokok legyünk\" – fűzte hozzá Sere.

Hozzá hasonlóan Cristian Achim edző szerint is megérte a BL-lel járó fáradtság, hiszen a nívós ellenfelekkel való küzdelem mellett számára külön büszkeséget jelentett, hogy tizenhárom országban beszéltek a városról. „A sporton túlmutató népszerűsítés az, amikor például Franciaországban óriásplakáton látod felírva Nagyvárad nevét\" – idézte fel a szakember. A tőle megszokott módon azt is leszögezte: bár jövőre is BL-szereplők lennének, nem kezdenek el „számítgatással\" taktikázni annak érdekében, hogy a kieséses rájátszásban például elkerüljék a Kolozsvári U-BT-t a finálé felé vezető úton.

A középszakaszbeli elsőségüket már matematikailag is bebiztosító Szamos-partiakat tartják ugyanis a mezőny legerősebb tagjának, ám a váradiak szerint ez a szerda esti, egymás elleni összecsapásukon nem valószínű, hogy megmutatkozik. „Ennek már nem lesz gyakorlati tétje\" – magyarázta Achim, rámutatva, hogy bár értelemszerűen mindként fél nyerni szeretne a rangadón, az most egyik fél számára sem sorsdöntő. Az újdonsült csapatkapitány, Andrei Mandache azt is elismerte, hogy még mindig „elképesztően fáradtak\", de amióta a BL „megedzette\" őket, lelkileg már jobban viselik a megerőltető tempót. „Nagyon örülök annak, hogy fejlődtünk, de még mindig nem értük el képességeink csúcsát. Remélem, ez a playoff-ra megtörténik\" – magyarázta.

Az U-BT–VSK mérkőzést szerdán 18 órától rendezik (DigiSport), miközben a Steaua–Pitești találkozó 20 órakor kezdődik a felsőházban. A Temesvár–Szeben mérkőzést kedden rendezik. Az alsóházban hétfő este a Galac–Craiova meccs 84:86-ra végződött, miközben korábban a Maros KK 85:71-re kikapott hazai pályán a Dinamótól.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

Hirdessen a Székelyhonon!
Ma feladja, hamarosan megjelenik,
rövid időn belül eredményt hoz! Feladok egy hirdetést!
Hirdessen a Székelyhonon!
Ma feladja, hamarosan megjelenik, rövid időn belül eredményt hoz! Feladok egy hirdetést!