
Balog Ronaldo négyévesen kezdett el versenyezni, azóta gyűjti az érmeket és kupákat
Fotó: Facebook/Balog Cristian
Minden idők legfiatalabb sakkvilágbajnoka szeretne lenni az ötéves szatmárnémeti Balog Ronaldo, aki szüleit meglepve alig három évesen hibátlanul felállította a figurákat a táblára, majd egy év múlva könnyedén megnyerte első versenyét. Édesapja, Balog Cristian a csodagyerek tehetségének felfedezéséről, a szüntelen játszmákról, terveikről beszélt a Krónikának.
2024. október 03., 14:102024. október 03., 14:10
2024. október 04., 09:222024. október 04., 09:22
Kétéves korától figyelemmel követte édesapját sakkozás közben Balog Ronaldo, aki sosem kérdezett semmit tőle, de miközben ő kisautókkal játszott, tudta, hogy a másik játék neve sakk. Balog Cristian érdeklődésünkre felelevenítette, hogy kisfia két év nyolc hónapos volt, amikor egyszer csak kihozta a szobából a nagyapjától örökölt, közel százéves sakk-készletet.
„A feleségemmel először azt gondoltuk, hogy az autókkal akar rajta játszani, de aztán mint egy kis öreg ember elkezdte egyenként feltenni a figurákat a táblára. Már rögtön a legelején feltűnt, hogy mindegyiket a helyre teszi, és a végén megkérdezte tőlem, hogy sakkozunk egyet?
aki szerint sokak számára hihetetlen lehet ez a történet, ezért utólag már mindent rögzített fényképek, videók formájában. Így örökítette meg Ronaldo kistestvérének is egyedi teljesítményét: Rafael ugyanis egy év négy hónaposan már tökéletesen lépett a huszárral.
Apa-fia. Balog Cristian a kisfiú legnagyobb támogatója
Fotó: Facebook/Balog Cristian
Balog Cristian a következő időszakot részletezve elmondta, Ronaldo mindennapjai onnantól kezdve a sakkról szóltak: a mesék helyett már csak oktatóvideókat nézett a YouTube-on, minden nap kérte apukáját, hogy játsszon vele és tanítsa, a kisfiú pedig „úgy szívta magába a tudást mint egy szivacs”. Valószínűleg a videófelvételek hatására egy idő után
„Szülőként nem akartam letörni a lelkesedését, de amikor négyévesen legyőzött engem sakkban, azt mondtam a feleségemnek, hogyha kölcsön is kell kérnünk, akkor is elviszem a gyereket a legközelebbi versenyre” – emlékezett vissza a szatmárnémeti férfi. Így jutott el Ronaldo első hivatalos sakkversenyére Nagybányán, ahol 105 gyerek mérte össze tudását különböző kategóriákban.
A kis játékos a világbajnokságon írna sakktörténelmet
Fotó: Facebook/Balog Cristian
A partiumi kisfiú páratlan sikert aratott, és négy év két hónaposan már a dobogó legfelső fokára állhatott. „Tudomásom szerint ilyen fiatalon még senki sem nyert hivatalos sakkversenyt, ráadásul első próbálkozásra és veretlenül” – hangsúlyozta Balog Cristian, hozzátéve, hogy ezt követően az U14, illetve U18-as korcsoportban és a felnőttmezőnyben is remekelt
Balog Ronaldo szeretne már idén, a november 14–27. közötti olaszországi világbajnokságra kijutni, amennyiben ezt valaki támogatná. „Ha ez sikerülne, és megsegítene a Jóisten, hogy megnyerje a világbajnokságot, pont a hatodik születésnapján, 2024. november 27-én lenne a díjkiosztó. Viszont dobogós hely nélkül is fantasztikus élményt és egyben tapasztalatot nyújtana a jövő évi orlandói világbajnokságra, ahová körülbelül 10 ezer euróra lenne szükségünk a benevezéshez” – magyarázta Balog Cristian, aki ez úton is kéri az érdeklődőket, hogy kövessék Ronaldo YouTube-csatornáját, ugyanis bíznak benne, hogy a nézettség révén is sikerül elegendő pénzt gyűjteniük a 2025-ös világbajnokságig.
A magyar labdarúgó-válogatottnak több mint 80 százaléka esélye van arra, hogy megszerezze a világbajnoki selejtezők F csoportjában a pótselejtezőt érő második helyet.
Magyarország labdarúgó-válogatottja legyőzte Örményország együttesét a világbajnoki selejtezősorozat F csoportjának ötödik fordulójában, így nagy lépést tett a pótselejtező felé.
Részben a magyarellenesség visszaszorítása érdekében alkalmaz oktató célzatú „önbüntetést” a Román Labdarúgó-szövetség.
Az Arad megyei Szemlak községben felavatták Helmut Duckadam BEK-győztes futballkapus egész alakos szobrát, amelyet csütörtök délben lepleztek le a néhai labdarúgó özvegye és családtagjai körében.
Elszenvedte második vereségét a Nagyváradi VSK a férfi vízilabda Bajnokok Ligája csoportkörében. A Körös-parti együttes a kedd esti harmadik fordulóban simán kikapott hazai medencében az olasz Bresciával szemben, így lecsúszott csoportja harmadik helyére.
Tavalyi kiváló szereplésének megismétlése, a legjobb nyolc közé jutás szempontjából nagyon fontos mérkőzés vár a férfi vízilabda Bajnokok Ligájában a Nagyváradi VSK-ra, amely a kőkemény Brescia együttesét fogadja kedden.
Peteris Skudra lett a jégkorong Erste Ligában szereplő Csíkszeredai Sportklub vezetőedzője. A klub honlapja hétfőn számolt be arról, hogy a szlovák Extraligából érkező lett szakember a héten már megkezdi a munkát a Sportklubnál.
Szoboszlai Dominik és Kerkez Milos csapata, a címvédő Liverpool FC 3-0-ás vereséget szenvedett a Manchester City vendégeként az angol labdarúgó-bajnokság 11. fordulójának vasárnapi zárómérkőzésén.
Lando Norris, a McLaren brit versenyzője nyerte a Forma-1-es Brazil Nagydíjat vasárnap Sao Paulóban, ezzel a sikerrel tovább növelte az előnyét a világbajnoki pontverseny élén csapattársával, az ötödikként célba érő Oscar Piastrival szemben.
Végső nyugalomra helyezték szombaton délután a nagyváradi Rulikowski Városi Köztemetőben Jenei Imrét, a magyar és a román labdarúgó-válogatott egykori szövetségi kapitányát, aki 1986-ban a Bukaresti Steauával megnyerte a Bajnokcsapatok Európa-kupáját.
szóljon hozzá!