Hirdetés

Góllal vette ki a részét Szoboszlai a Liverpool Milan elleni BL-győzelméből

Gólöröm. Szoboszlai szerezte meg a Liverpool harmadik gólját Milánóban •  Fotó: Facebook/Liverpool FC

Gólöröm. Szoboszlai szerezte meg a Liverpool harmadik gólját Milánóban

Fotó: Facebook/Liverpool FC

Góllal járult hozzá Szoboszlai Dominik kedden este a Liverpool győzelméhez az angol csapat első Bajnokok Ligája-mérkőzésén az új idényben, ráadásul az ősi BL-rivális Milan otthonában.

Krónika

2024. szeptember 18., 07:352024. szeptember 18., 07:35

2024. szeptember 18., 09:342024. szeptember 18., 09:34

Pedig a meccs nem indult jól a Vörösök számára, hiszen a hazaiak Pulisic révén már a harmadik percben megszerezték a vezetést.

Ezt követően azonban a Liverpool lassan magára talált, és két szögletből Konaté és Van Dijk révén még az első félidőben fordított.

Hirdetés

A második félidőben aztán Szoboszlai adta meg a kegyelemdöfést az olasz csapatnak, ráadásul úgy, hogy az akció is tőle indult: Gakpot indította, aki

aztán a kapu előtt visszatálalt elé, a magyar középpályás pedig a hálóba vágta a labdát.

Ezzel csattanós választ adott a csapat új edzőjének, Arne Slotnak, aki a napokban dicsérte őt, de azt is megjegyezte, hogy több gólt vár tőle.

„Jó újra a Bajnokok Ligájában lenni” – írta a 23 éves magyar játékos az X-en a meccs után, a gólörömét ábrázoló fotó kommentjeként.

Szoboszlai tehát emlékezetesen debütált első liverpooli BL-meccsén, de

persze nem ez az első találata a legrangosabb európai nemzetközi kupasorozatban:

korábban az RB Leipzig és a Salzburg színeiben egyaránt három-három gólt szerzett.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. november 16., vasárnap

Kikapott Boszniában, eltávolodott a világbajnokságtól Románia labdarúgó-válogatottja

Románia labdarúgó-válogatottja 3-1-re kikapott Bosznia-Hercegovinától a világbajnoki selejtezősorozat szombat esti játéknapján, ezzel nehéz helyzetbe került a 2026-os tornára való kijutás tekintetében.

Kikapott Boszniában, eltávolodott a világbajnokságtól Románia labdarúgó-válogatottja
Hirdetés
2025. november 14., péntek

Előrejelzés: a magyar válogatottnak több mint 80 százalékos az esélye a pótselejtezős hely megcsípésére

A magyar labdarúgó-válogatottnak több mint 80 százaléka esélye van arra, hogy megszerezze a világbajnoki selejtezők F csoportjában a pótselejtezőt érő második helyet.

Előrejelzés: a magyar válogatottnak több mint 80 százalékos az esélye a pótselejtezős hely megcsípésére
2025. november 13., csütörtök

Magyar győzelem az örmények ellen, Ronaldóék botlása miatt még nem biztos Vargáék pótselejtezős helye

Magyarország labdarúgó-válogatottja legyőzte Örményország együttesét a világbajnoki selejtezősorozat F csoportjának ötödik fordulójában, így nagy lépést tett a pótselejtező felé.

Magyar győzelem az örmények ellen, Ronaldóék botlása miatt még nem biztos Vargáék pótselejtezős helye
2025. november 13., csütörtök

Letámadja a magyarellenességet a román szövetség

Részben a magyarellenesség visszaszorítása érdekében alkalmaz oktató célzatú „önbüntetést” a Román Labdarúgó-szövetség.

Letámadja a magyarellenességet a román szövetség
Hirdetés
2025. november 13., csütörtök

Szoborállítással tiszteleg szülőfaluja Helmut Duckadam emléke előtt, halálának első évfordulóján

Az Arad megyei Szemlak községben felavatták Helmut Duckadam BEK-győztes futballkapus egész alakos szobrát, amelyet csütörtök délben lepleztek le a néhai labdarúgó özvegye és családtagjai körében.

Szoborállítással tiszteleg szülőfaluja Helmut Duckadam emléke előtt, halálának első évfordulóján
2025. november 11., kedd

Sima váradi vereség a vízilabda Bajnokok Ligájában

Elszenvedte második vereségét a Nagyváradi VSK a férfi vízilabda Bajnokok Ligája csoportkörében. A Körös-parti együttes a kedd esti harmadik fordulóban simán kikapott hazai medencében az olasz Bresciával szemben, így lecsúszott csoportja harmadik helyére.

Sima váradi vereség a vízilabda Bajnokok Ligájában
2025. november 10., hétfő

Belényesi Dávidék a szívüket is kiteszik a medencében a váradi vízilabdacsapat előmeneteléért

Tavalyi kiváló szereplésének megismétlése, a legjobb nyolc közé jutás szempontjából nagyon fontos mérkőzés vár a férfi vízilabda Bajnokok Ligájában a Nagyváradi VSK-ra, amely a kőkemény Brescia együttesét fogadja kedden.

Belényesi Dávidék a szívüket is kiteszik a medencében a váradi vízilabdacsapat előmeneteléért
Hirdetés
2025. november 10., hétfő

Derült égből edzőváltás a Csíkszeredai Sportklubnál

Peteris Skudra lett a jégkorong Erste Ligában szereplő Csíkszeredai Sportklub vezetőedzője. A klub honlapja hétfőn számolt be arról, hogy a szlovák Extraligából érkező lett szakember a héten már megkezdi a munkát a Sportklubnál.

Derült égből edzőváltás a Csíkszeredai Sportklubnál
2025. november 09., vasárnap

Szoboszlai és Kerkez is mindent megtett, mégis csúnyán kikapott a Liverpool

Szoboszlai Dominik és Kerkez Milos csapata, a címvédő Liverpool FC 3-0-ás vereséget szenvedett a Manchester City vendégeként az angol labdarúgó-bajnokság 11. fordulójának vasárnapi zárómérkőzésén.

Szoboszlai és Kerkez is mindent megtett, mégis csúnyán kikapott a Liverpool
2025. november 09., vasárnap

Forma-1-es Brazil Nagydíj: győzött és növelte előnyét Lando Norris

Lando Norris, a McLaren brit versenyzője nyerte a Forma-1-es Brazil Nagydíjat vasárnap Sao Paulóban, ezzel a sikerrel tovább növelte az előnyét a világbajnoki pontverseny élén csapattársával, az ötödikként célba érő Oscar Piastrival szemben.

Forma-1-es Brazil Nagydíj: győzött és növelte előnyét Lando Norris
Hirdetés
Hirdetés