Büntetőjogi kivizsgálás indult az úzvölgyi katonai temető kapujának megrongálása miatt

Hírösszefoglaló 2019. június 07., 15:34

Büntetőjogi kivizsgálásba kezdett a Bákó Megyei Rendőr-főkapitányság az úzvölgyi katonai temető kapujának megrongálása miatt – közölte a Román Csendőrség.

Fotó: Pinti Attila

Az Agerpres beszámolója szerint a rendőrség a helyszíni szemlézés nyomán megállapította, hogy a temetőkaput tönkretették, ezért büntetőjogi kivizsgálást indított rongálás miatt. A csendőrség közölte, hogy más belügyminisztériumi alakulatokkal közösen az volt csütörtökön a feladata, hogy fenntartsa a rendet az úzvölgyi katonai temetőnél zajló megemlékezésen.

A hatóságok célja az volt, hogy megakadályozzák az erőszakos cselekedeteket a két megemlékező csoport között, valamint elejét vegyék a sírgyalázásnak.

„Az események előtt és közben is a csendőrség más belügyi alakulatokkal együtt megelőző intézkedéseket hozott a feszültség feloldására és minden résztvevő biztonsága érdekében. Leszögezzük ugyanakkor, hogy a közrend-fenntartási küldetés ideje alatt, noha észleltünk néhány feszült pillanatot, nem állt elő olyan helyzet, amely erővel történő közbeavatkozást vagy más, speciális intézkedést indokolt volna” – szögezi le a csendőrség közleményében.

A csendőrség közölte: noha az események alatt feszült pillanatok is voltak, azok nem voltak olyan jellegűek, hogy szükségessé tegyék a tömegoszlatást. Pénteken a csíkszentmártoni önkormányzat képviselői vették számba a temetőben a károkat. Amint egyikük az MTI-nek elmondta: a temetőbe benyomulók összetörték a székely kapu szárnyait, és kihúzták földből és szétdobálták azoknak a magyar katonáknak a mogyoróágakból rögtönzött névtáblás keresztjeit, amelyekre a negyedik sor betonkereszt került. A magyar katonák fakeresztjeiben, és a temető kerítésében azonban nem tettek kárt. A községházi illetékes elmondta: a temetőben dormánfalvi munkásokkal is találkoztak, akik a polgármester megbízásából a kapu megjavításának a lehetőségét mérték fel.