„Barbarizmus”: tiltakozó jegyzéket adott át a magyar kormány az úzvölgyi incidens miatt

Krónika 2019. június 06., 20:22

Tiltakozó jegyzéket adott át a magyar kormány a román kabinetnek az úzvölgyi katonai temetőben csütörtökön történtek miatt – mondta Magyar Levente, a Külgazdasági és Külügyminisztérium parlamenti államtitkára az MTI-nek.

Fotó: Pinti Attila

„A jegyzékben az eset teljes körű kivizsgálására és a vonatkozó nemzetközi kötelezettségek betartására szólította fel a román felet a kormány” – közölte Magyar Levente. Az államtitkár elfogadhatatlannak nevezte, hogy Románia eltűr effajta atrocitást, amely „barbarizmusában” a magyarok elleni legdurvább provokációkat idézi.

A magyar kormány elvárja, hogy ha már megelőzni nem tudták az eseményeket, akkor Románia legalább utólag adjon elégtételt és magyarázatot az identitásában mélyen megsértett több százezer magyar állampolgárnak” – tette hozzá a politikus.

Az előzményeket felidézve Magyar Levente elmondta, az első világháború után katonai temetőt létesítettek az Úz folyó völgyében az 1916-ban elhunyt honvédoknak. Az államtitkár közölte, bár arra semmilyen bizonyíték nem volt, hogy román katonák földi maradványai is a temetőben lennének, a legközelebbi település önkormányzata úgy döntött, kőkereszteket állít az állítólagosan ott fekvő román katonák emlékére. „Azt azonban az illetékes román hatóságok is elismerték, hogy erre nem volt jogalapja, és a döntések nemzetközi jogot is sértenek” – közölte az államtitkár.

„Román civil szervezetek meghirdették a betonkeresztek felavatását, amire csütörtökön sor került, de ehhez a szemmel láthatóan ittas embereknek át kellett törniük a kivonuló békés székely tiltakozók sorfalát. Miután bejutottak, a román ünneplők ledöntötték a székely kaput, és a honvéd sírok fölé emelt fakereszteket téptek ki, a román csendőrség pedig a helyszínen mindezt tétlenül nézte” – mondta Magyar Levente.

Egyébként a katonatemetőbe erőszakkal benyomult több ezer román megemlékező jelenlétében ortodox szertartás keretében felszentelték a sírkertben törvénysértően létesített román emlékművet és parcellát.

Erőszakkal nyomultak be a magyarokat átkozó román megemlékezők a sírkertbe Fotó: Pinti Attila

Előbb a magyarokat szidalmazó, becsmérlő román megemlékezők többször is megpróbálták áttörni a csendőrkordont, hogy a kapuhoz jussanak, de kísérleteik mindaddig nem jártak sikerrel, míg a temető oldalsó, hátsó részén több tucat, futballhuligánnak kinéző fiatal be nem jutott a sírkertbe. Ők belülről kitépték a székelykapu szárnyát, így a tömeg benyomulhatott. Az imádkozó, élőláncot alkotó székelyeknek el kellett távolodniuk a kerítés mellől, mert belülről zászlórudakkal bántalmazták őket. Ezután került sor az ortodox szertartásra, amelynek keretében – a papok szóhasználata szerint – felavatták és felszentelték az onnan húsz kilométerre lévő Dormánfalva polgármesteri hivatala által önkényesen állított emlékművet.

Kelemen Hunor a belügyminiszter és a Hargita megyei prefektus leváltását követeli
„A román hatóságok képtelenek voltak ellátni a rendet, ezért kerülhetett sor erőszakos cselekedetekre és fizikai agresszióra az úzvölgyi katonatemetőben és környékén. Határozottan felszólítjuk a miniszterelnök asszonyt, hogy menessze Carmen Dan belügyminisztert, valamint Hargita megye prefektusát” – szerepel Kelemen Hunor RMDSZ-elnök csütörtök esti közleményében. A szövetség vezetője továbbá felszólítja a hatóságokat is, hogy azonnal állítsák elő és vonják felelősségre mindazokat, akik barbár módon rongáltak, betörtek az úzvölgyi katonatemetőbe, összetörték a kaput, és kitépték a kereszteket, hogy megfélemlítsék közösségünket. Kelemen Hunor emlékeztetett: a magyar emberek békésen tiltakoztak a dormánfalvi polgármester törvénytelenségei ellen, amelyeket az elmúlt időszakban több román hatóság is megállapított. 

Elítélte a katonatemetőben történt erőszakos cselekedeteket, a magyar közösség megfélemlítését célzó „barbár rongálást” az RMDSZ is. „Felszólítjuk a hatóságokat, hogy azonnal állítsák elő azokat, akik fizikai agresszióhoz folyamodtak, akik barbár módon rongáltak, akik betörtek az úzvölgyi katonatemetőbe, összetörve a kaput, akik kitépték a kereszteket, hogy megfélemlítsék közösségünket!” – szögezte le szerkesztőségünkhöz eljuttatott állásfoglalásában a szövetség. Az RMDSZ szerint a temetőben a magyar emberek békésen tiltakoztak a dormánfalvi polgármester törvénytelenségei ellen, amelyeket az elmúlt napokban több román hatóság is megállapított.

Nem hatotta meg a magyarok imája a román nacionalistákat Fotó: Pinti Attila

„A temetőt élőlánccal védő magyarok nem szítanak feszültséget, hanem őseik emlékének meggyalázása ellen tiltakoznak. Felkérjük ugyanakkor a román hírtelevíziókat, hogy vessenek véget a félretájékoztatásnak és uszításnak, mert az csak a konfliktus fokozódásához vezet” – szerepel az RMDSZ állásfoglalásában.