Időutazás a honfoglalás korába – újabb programokat jelentettek be a Szent László Napok szervezői

Bálint Eszter 2019. május 23., 20:04

A honfoglalás korába is elkalauzolja az érdeklődőket a június 24–30. között immár hetedik alkalommal megszervezett nagyváradi Szent László Napok. A szervezők újabb fellépők kilétéről is lerántották a leplet.

Jurtástól a várba. A Honfoglalás korából kaphatnak ízelítőt a nagyváradiak Fotó: Szent László Napok / archív

Honfoglaláskori időutazáson vehetnek részt mindazok, akik az idén június 24–30. között zajló Szent László Napokat csúcsra járató hétvégén, vagyis június 28–30. között kilátogatnak a nagyváradi várba, egészen pontosan az egykori várárokba – az élményekről a legnagyobb magyar hagyományőrző rendezvény, a Kurultáj szervezői gondoskodnak. Többek között erről számolt be a csütörtöki nagyváradi sajtótájékoztatón Zatykó Gyula főszervező és Mihálka Melinda programfelelős meghívottjukkal, Bíró András Zsolt antropológussal, a Kurultáj főszervezőjével.

Mint Bíró András Zsolt elmondta,

a honfoglalás korát jelenítik meg a nagyváradi várban

jurtával, viselet- és fegyverbemutatókkal, sámán- és táltoszenével, előadásokkal, különféle foglalkozásokkal, lovas és gyalogos íjászattal, íjásztatással, lovas ügyességi vetélkedőkkel, és még a lovas solymászatból is ízelítőt kaphatnak az érdeklődők.

 Célkeresztben a jótékonyság

Zatykó Gyula  az eseményen bejelentette, újabb jótékonysági akciót hirdetnek meg a 7. Szent László Napokon:

a Nagyvárad-Olaszi Szentlélek kiáradása római katolikus templom (Barátok temploma) altemplomának felújítására szerveznek gyűjtést.

Adakozni lehet a június 25-én, a templomban zajló Cantemus Ifjúsági Vegyeskar és a Cantemus Fiúkórus fellépésén. A másik nagyszabású jótékonysági akcióról – mint ismert – már korábban beszámoltak a szervezők: a Partiumi Keresztény Egyetem által útjára indított tehetséggondozási program finanszírozásába is beszáll a Szent László Napok – az Össznépi örömfőzésen összegyűlő pénzt ajánlják fel a hallgatók ösztöndíjának biztosítására „Kifőzzük a PKE-nek” mottóval.

 Bővül a nagyszínpadi kínálat

Újdonság az idei Szent László Napokon, hogy míg korábban inkább az utolsó három napra, vagyis a fesztivált csúcsra járató hétvégére tömörültek a zenei események, idén

egész héten lesznek koncertek, amelyekkel minden műfaj kedvelőinek kedveskednek a szervezők.

Június 26-án, szerdán pedig már a nagyszínpad is állni fog a várban. Már aznap igazi komolyzenei élménnyel várja a műfaj szerelmeseit a debreceni Kodály Filharmónia. A népzene és néptánc immár hagyományosan elengedhetetlen része a Szent László Napoknak: idén fellép a Felszállott a páva című műsorból ismert Bekecs néptáncegyüttes, valamint a váradiak által jól ismert és kedvelt Csillagocska néptáncegyüttes és zenekara, valamint a Soroglya zenekar is.

Régizenével gyarapítja a fesztivál zenei kínálatát a Kájoni Consort, a dzsessz szerelmeseinek kínál igazi csemegét a Sárik Péter Trió & Falusi Mariann Jazzkívánságműsor magyarul című produkciójukkal, valamint a Debrecen Dixieland Jazz Band. A Misztrál zenekar eközben az Álomkófic című gyermekműsorral várja a legkisebbeket – és természetesen nem csak.

Visszatérő vendége a Szent László Napoknak a Loyal együttes. Először érkezik a fesztiválra a magyar Beatlesként emlegetett The BlackBirds emlékzenekar, valamint a hatvanas évek rockjának stílusjegyeiből, bluesból és popból egyaránt merítő Neonhal.

Mihálka Melinda programszervező ugyanakkor elárulta, hogy

a már korábban bejelentett Csík zenekar a Kispál és a Borz, valamint a Kiscsillag együttesekből jól ismert Lovasi Andrást és az LGT legendás gitárosát, Karácsony Jánost is magával hozza Váradra.

Amint már arról korábban beszámoltunk, a Szent László Napokat csúcsra járató hétvége további sztárzenekarai: a Péterfy Bori & Love Band, a Neoton Família sztárjai, az Ocho Macho, az Alma Együttes, valamint a Vintage Dolls.