A csapat és az edzők érdeme a feljutás – Szondy Zoltánnal, az FK Csíkszereda elnökével beszélgettünk

Dobos László 2019. május 21., 13:25

A legmagyarabb romániai futballcsapat, a Székely Bilbaónak elkeresztelt FK Csíkszereda feljutott a román 2. Ligába. A harmadik nekifutásra ligát váltó együttes a pályán és azon kívül is megvívta harcát. Az elmúlt idényről, illetve a közeljövőre vonatkozó tervekről a klub elnökét, Szondy Zoltánt kérdeztük.

Szondy Zoltán: az FK Csíkszereda mindenben megfelel a másodosztály követelményeinek Fotó: Gecse Noémi

– Kérem, értékelje az elmúlt idényt. Hol dőlt el a feljutás, melyek voltak a szezon kulcsfontosságú mérkőzései?

– Keretünk viszonylag jó volt, és jól is indult számunkra a bajnokság. Ennek a bajnokságnak három kulcsmomentuma volt.

Az egyik az, amikor a Bukaresti Dinamo elleni kupameccsre készülve, a nagy lázban, szép csendesen, diszkréten hazai pályán 3-0-ra kikaptunk Lénárdfalvától. A találkozó előtt 3 ponttal vezettünk a rangsorban, de azon a meccsen a csapat sehol sem volt.

A mérkőzés után bementem az öltözőbe, s először és valószínűleg utoljára felemeltem a hangomat, csúnya szavakat használva elmondtam a véleményemet. A másik kulcsmomentum a Szászhermány elleni, hazai pályán játszott 2-2 volt. Bizonyára az olvasók emlékeznek, azon a meccsen nagyon jól játszott a csapatunk, de két tiszta büntetőt nem adtak meg számunkra a játékvezetők, adtak viszont a vendégeknek egy kitalált 11-est, és 4-1 helyett 2-2-re végződött a találkozó. Veszítettünk két pontot, és ezzel Lénárdfalva eltávolodott.

Miért nevezném én mégis kulcsfontosságú momentumnak ezt a mérkőzést? Nálam elszakadt a cérna. Annyira nyilvánvaló volt a részrehajlás, hogy összeszedtük a videofelvételeket, és bementem Bukarestbe. Letettük a panaszunkat, s utána sor került egy szűk körű beszélgetésre a szakszövetség vezetőivel, ahol

én nagyon keményen, talán túlzottan is keményen feltettem a kérdést, hogy most mondja meg a szövetség, ha nem akarja, hogy egy magyar csapat feljusson. Mert mi rengeteg pénzt fektetünk be az erdélyi labdarúgásba, és ezáltal a romániai futballt erősítjük.

Elmondtam azt is, hogy itt mindig magyar futball lesz. A végén pedig, amikor nagyon meg voltak sértődve, feltettem egy újabb kérdést: nekünk – a tavaly őszről beszélek – tizenkét gyerekünk van a különböző korosztályos válogatottakban, hány gyereke van Nagybányának és hány Lénárdfalvának a nemzeti együttesekben? Utána korrekt bíráskodásunk volt. Kiderült, hogy ha nem ellenszélben játszunk, akkor nyerni tud a csapat. A harmadik momentum a Lénárdfalva elleni idegenbeli meccs volt, ahol 4-2-re nyertünk.

Néhány kulisszatitkot most már el lehet mondani arról a mérkőzésről.

Meccs előtt a lénárdfalvi öltöző szinte szétrobbant az éljenzéstől, hiszen a játékosoknak elmondták, hogy fejenként – pontosan nem emlékszem az összegre – három- vagy négyezer lej prémiumot fognak kapni, ha feljutnak. A lénárdfalvi vezetőség szintén szinte felrobbant az örömtől, mert a Máramaros Megyei Tanács bejelentette, hogy 700 ezer euróval fogja támogatni a lénárdfalviakat, ha az őszi szezont a másodosztályban kezdik.

Így utólag könnyű okosnak lenni, de szerintem nagyban közrejátszott a lénárdfalvi győzelmünkben az, hogy egy minket teljesen lenéző, hatalmas pénzeket már zsebében tudó társaság futott ki ellenünk. Erre fel mi nagyon jól játszottunk, és szerintem – bár voltak még utána mérkőzések – ott dőlt el a bajnokság. Lénárdfalvától levontak három pontot, de ha megnézzük a táblázatot, akkor az a három pont a feljutás szempontjából nem oszt, nem szoroz. Viszont ha mi Lénárdfalván nem nyerünk, akkor Csíkszereda nem jutott volna fel a másodosztályba.

Tavasszal tetemes hátrányt dolgozott le Lénárdfalvával szemben a csíki együttes a labdarúgó 3. Liga 5-ös csoportjában Fotó: Facebook/Alin Botioc

– Elkönyvelhető a feljutás. Milyen követelményeknek kell eleget tennie az FK Csíkszeredának a 2. Ligában való induláshoz?

– Mi már a bajnoksággal párhuzamosan folytattuk a licenceljárást, mint ahogy Nagybánya és Lénárdfalva is ugyanazt tette. Ez az úzus a román szövetségnél.

Mi, az FK Csíkszereda mindenben megfelelünk a másodosztály követelményeinek.

Nézőtér, öltözők, edzőpályák, utánpótláscsapatok száma szempontjából is megfelelünk egy másodosztályú mérkőzés megrendezésének. Nem kell semmilyen beruházás ehhez, de ez nem jelenti azt, hogy nem lesznek. Mi az őszi idényt már esti világítással szeretnénk kezdeni. Kicseréljük a gyepszőnyeget, fűtést teszünk alája, és a pálya öntözőrendszerét is korszerűsíteni fogjuk.

Ezt én így elmondom ugyan, de például az esti világítással kapcsolatban fontos lenne, hogy Csíkszereda önkormányzata hozza már meg azt a döntését, ami ennek a városrésznek a rendezési tervére vonatkozik, és amit hosszú ideje egyik asztalról a másikra tologatnak. A gyepcserét illetően az FK Csíkszeredának is le kell folytatnia a közbeszerzési eljárását, ami szintén nem rövid folyamat.

– A központi pályánál várható infrastrukturális fejlesztéseken kívül milyen más beruházások várhatók a csíki fociklubnál, a Székelyföldi Labdarúgó Akadémiánál?

– Nemrég fejeztük be a közeli, az Erőss Zsolt Aréna melletti műfüves pályánál a műgyep cseréjét. Hasonló műgyepcsere és javítási munkálatok zajlanak ezekben a napokban a Márton Áron- és a Segítő Mária-gimnázium mögötti pályánál. Az FK Csíkszereda vásárolt területet edzőpályák építésére, azt a telket viszont idén csak letakarítani és bekeríteni tudjuk, mert arra sincs rendezési terv.

Arra a helyre három edzőpályát szeretnénk építeni, de a papírozás egyelőre akadályt jelent. A főtribünnel szembeni beruházás is jövőre marad, mert oda sincs rendezési terv.

A következő szezontól már a másodosztályban kell helytállnia az FK-nak Fotó: Gecse Noémi

– Hogyan képzeli el a következő idényre az FK Csíkszereda szakvezetését, a szakmai stábot?

– Még van egy mérkőzésünk az idei bajnokságból, de

számomra egyértelmű, hogy az a vezetőedző, akinek óriási érdemei vannak a feljutásban, maradni fog.

De az is egyértelműnek tűnik, hogy a stábját ő választja majd meg. Vele még hivatalosan nem beszéltem erről, de az lesz a másodedző és az lesz az erőnléti edző, akit ő akar.

– Várhatók változások a keretben?

– Nem szabadna, nem lenne tisztességes úgy tervezni a következő szezont, hogy elfeledjük, ezt a feljutást elsősorban a mostani játékosok harcolták ki. Hogy nagyon pontosan fogalmazzak:

elsősorban, másodsorban és harmadsorban is a játékosok és az edzők harcolták ki ezt a sikert.

Azután jön a szurkolók nem kis hozzájárulása, majd azután oda lehet tenni, hogy a klubvezetés is tett valamit ennek érdekében. A keret kiválasztása az edző feladata, de én azt szeretném, hogy azok a játékosok, akik hozzájárultak a feljutáshoz, maradjanak. Nyilván ezt a keretet meg kell erősíteni. Ezt a keretet akkor is meg kellene erősíteni, ha minden játékosunk top második ligás játékos lenne, mert számításaink szerint minimum 42 meccsünk lesz a következő idényben, és lesznek olyan hetek, amikor kétszer is pályára kell lépnünk.

Mi egy 26–30 fős keretben gondolkodunk. A játékosoknak Tasnádon is elmondtam, hogy az ünneplést, a nyári terveket, a szerződések meghosszabbítását hagyjuk az utolsó meccs utáni időszakra. Sok labdarúgóval tárgyalunk, több játékosunknak lejár a szerződése, de túl korai lenni neveket említeni.

Hűséges szurkolók. Az FK drukkerei gyakran az idegenbeli mérkőzésekre is elkísérték kedvenceiket Fotó: Pinti Attila

– Van olyan kiszemelt játékos, akit szeretne az FK Csíkszeredához igazolni?

– Vannak játékosok, akiket követünk, és vannak játékosok, akik azt mondták, hogy akkor jönnek hozzánk, ha feljutunk a másodosztályba. De ha nagyon akarja, elmondom, bár még semmi tárgyalás nem folyt ennek érdekében, szeretném, ha Csonka Bonifác újra nálunk játszana, ha a Topolya egyik jó játékosa, Pintér hozzánk igazolna, és még vannak mások is, akiket szeretnénk az FK-hoz igazolni. A két spanyol játékosnak, Jebarinak és Edernek lejár a szerződése, beszéltünk az ügynökükkel, és szerződéshosszabbítást ajánlunk nekik a bajnokság végén. Két elvhez tartjuk magunkat. Az egyik, hogy

a ránk ragasztott Székely Bilbao névhez, elvhez tartjuk magunkat, tehát a keret 70–80 százalékának a mi rendszerünkből kell kikerülnie.

Hogy az FK Csíkszereda U19-es csapatából, a Puskás Akadémiától vagy valamelyik más alközpontunkból, az más kérdés. A másik elv, hogy mivel Csíkszeredában nagyon jó, másodosztályos szintű fizetések vannak, mi béreket nem akarunk emelni. Csíkszereda nem egy többmilliós város, ahol minden bokorban bujkálnak a szponzorok. Nyilvánvaló, hogy a prémiumokat nagymértékben emelni fogjuk, megteszünk mindent azért, hogy aki az FK Csíkszeredánál játszik, az másodosztályhoz méltó jövedelemben részesüljön. De ehhez futballozni kell! És végezetül hangsúlyozni szeretném, hogy

mi akadémiai csapat maradunk.

Örvendünk, hogy Bajkó Barna 34–35 évesen rugdossa a gólokat, de végig szem előtt tartottuk a fiatal játékosok beépítését, és ne feledjük, hogy ebben az idényben két 16 éves játékosunk gólt is rúgott.

Cikkünk eredetileg a Székelyhon napilap hetente megjelenő sportkiadványában, az Erdélyi Sport legfrissebb számában látott napvilágot május 21-én.