Leteszik az új szatmári stúdiószínház alapkövét, Bocsárdi László rendezte előadás premierjével ünnepelnek

Kiss Judit 2019. május 16., 15:01

Színháztörténeti pillanat és igazi ünnepnap lesz a Harag György Társulat számára a pénteki nap, amikor a Hám János (egykori Bem) utcában leteszik az alapkövét Szatmárnémeti új stúdiószínházának az évekkel ezelőtt összedőlt Bem utcai zsinagóga helyén.

Benedek Zsolt, Bocsárdi László, Bessenyei Gedő István és Kiss Zsuzsanna Fotó: Harag György Társulat

A társulat munkáját segítő Proscenium Alapítvány Magyarország kormányának korporatív támogatásával vásárolta meg a területet, és kezdheti meg a játszóhely építését – mondta el Bessenyei Gedő István, a társulat művészeti igazgatója és az alapítvány elnöke.

A nap másik fénypontja a Scapin című előadás bemutatója lesz, a produkciót a kétszeres UNITER- és Jászai-díjas Bocsárdi László rendezte.

A társulatigazgató örömmel üdvözölte Bocsárdi második szatmári munkáját. Mint mondta: a Scapin furfangjaiként ismertté vált darabot a budapesti Nemzeti Színház dramaturgja, Rideg Zsófia fordította újra, Szatmáron pedig Benedek Zsolt és Bocsárdi László átdolgozásában kerül bemutatásra. Az előadás magán viseli Bocsárdi László utánozhatatlan formavilággal dolgozó, markáns rendezői kézjegyét. A neves színházi mester már több alkalommal rendezett Moliére-t, de mint mondta, sokáig úgy érezte, a Scapinre még várnia kellett. Ez a darab ugyanis

összefoglalja a szerzőnek a világhoz fűződő viszonyát,

felvetve azt az alapvető kérdést, hogy van-e helye a művésznek, azon belül a színháznak a pénzorientált világunkban? Az előadás szereposztása némiképp meghökkentő, a címszereplőt ugyanis férfi színész helyett ezúttal egy színésznő, Márkó Eszter alakítja. Benedek Zsolt dramaturgtól megtudtuk: az eredeti francia szöveghez leginkább hasonlító, de aktuális magyar nyelvet használó fordítást dolgozták át Bocsárdi Lászlóval. Az egyszerűsített cím pedig a markáns változtatásra utal: nem a címszereplő cselekedetei, hanem a lénye és lelki világa áll a középpontban.

A díszlet Bartha József UNITER-díjas művész tervei alapján készült, az előadás szokatlanul színes, meseszerű jelmezeit pedig Kiss Zsuzsanna tervezte.